Gary Moore, teljes nevén: Robert William Gary Moore (Belfast, 1952. április 4. – Estepona, Spanyolország, 2011. február 6.) északír gitáros.
Sok híres vendégzenésszel készített felvételt, köztük a Cream két tagjával, Jack Bruce-szal, valamint Ginger Bakerrel, George Harrisonnal, B. B. Kinggel és még sokan másokkal. Rengeteg gitárosra volt hatással. Példaképei Jimi Hendrix és John Mayall, valamint közvetlen mentora, Peter Green, a Fleetwood Mac gitárosa voltak.
Pályafutása
A kezdetek Gary Moore pályafutása a Skid Row ír együttesben kezdődött, ahol Brendan „Bush” Shiels basszusgitáros-énekes, Nollaig Bridgeman dobos és Paul Chapman gitáros-énekes társaságában zenélt. 1969-ben, 17 évesen csatlakozott a társasághoz, és az 1970-es Skid és az 1971-es 34 Hours lemezeken játszott az együttesben.
Run For Cover 1985-ös lemez, amely több országban is nagy sikereket aratott a rajta található két, a már a Victims of the Future-ön is szereplő Empty Rooms és az Out in the Fields számokkal. Ez utóbbi egy duett Phil Lynott-tal, az ötödik helyet érte el a slágerlistán. Hangzásában kezd hasonlítani az elkövetkezendő két album zenei világára.
Kelta zenei világ: 1987–1989 1987-ben jelent meg a Wild Frontier című lemeze, melyen felfedezhető a zenész északír származására utaló zenei világ. Öt szám jelent meg róla kislemezen: az Over the Hills and Far Away, a Wild Frontier, a The Loner, a Take a Little Time és a Friday on My Mind. A The Loner egy Cozy Powell-szám feldolgozása, bár a két szám közötti hangszerelési különbség igen jelentős, és Gary Moore által vált a szám népszerűvé. Az albumon zenésztársai voltak: Bob Daisley (basszusgitár) Neil Carter (billentyűs hangszerek és vokál) Dobos a lemezen nem játszott, a ritmust dobgép szolgáltatta.
1989-ben jelent meg az After the War című lemeze. A CD-változatot egy-egy instrumentális dal nyitja és zárja, a Dunluce (Part 1) és a Dunluce (Part 2). A lemez közepén hallható The Messiah Will Come Again az 1988-ban meghalt Roy Buchanan egyik számának feldolgozása. A Blood of Emeralds-ot egyesek a Wild Frontier című szám folytatásának tartják. Négy kislemez jelent meg róla.
Blues-korszak: 1990–1995 1990-ben adta ki eddigi legsikeresebb, Still Got the Blues-ra keresztelt korongját, amely több mint hárommillió példányban kelt el. Az előző lemezektől eltérően itt az egyetlen és kizárólagos zenei irányzat, mint a cím is sugallja, a blues. Sok híres vendégzenész is játszik az albumon, mint Albert King, akivel az Oh, Pretty Woman című számban játszik, vagy George Harrison, aki a That Kind of Woman című számban működött közre zenészként, slide-gitárt használva. Hat kislemez jelent meg róla. Zenésztársai a lemezen: Andy Pyle (basszusgitár) Bob Daisley (basszusgitár) Graham Walker (dob) Brian Downey (dob) Mick Weaver (zongora, elektromos zongora, Hammond-orgona) Don Airey (Hammond-orgona, zongora, billentyűs hangszerek) Nicky Hopkins (zongora) Raoul D'Olivera (trombita) Stuart Brooks (trombita) Martin Drover (trombita) Frank Mead (alt- és tenorszaxofon, harmonika) Nick Pentelow (tenorszaxofon) Nick Payn (baritonszaxofon) Gavin Wright (vonósok a 4. Still Got The Blues és 9. Midnight Blues számban) Albert King (gitár a 2. Oh, Pretty Woman számban) George Harrison (gitár a 10. That Kind of Woman számban)
1992-ben jelent meg az After Hours című lemez. Az album a rossz nyelvek szerint csupán a Still Got the Blues utórezgése, bár ez a megfogalmazás semmiképp nem helyénvaló, köszönhetően az olyan daloknak, mint a Cold Day in Hell, vagy a Story of the Blues. Öt kislemez jelent meg róla.
1993-ban kislemezen kiadták a Parisienne Walkways című számának a Royal Albert Hallban nagyzenekari kísérlettel előadott változatát. A kislemez a sikerlistán 32. helyig jutott.
1995-ben adta ki a Blues for Greeny című lemezét, melyet Peter Greennek ajánlott, az iránta való tisztelete jeléül. A lemez mellé adott füzetben úgy fogalmazott, hogy ez nem egy „Tribute-album”, hanem főhajtás egy nagy zenész munkássága előtt. Két kislemez jelent meg róla. Az albumon zenésztársai voltak: Andy Pyle (basszusgitár) Graham Walker (dob) Tommy Eyre (billentyűs hangszerek) Nick Pentelow (tenorszaxofon) Nick Payn (baritone szaxofon) Gavin Wright (húros hangszerek)
Újhullám: 1997–1999 1997-ben jelent meg új hullámos lemeze, a Dark Days In Paradise, melyen a bluest keveri a poppal, és számos zenei irányzat fellelhető még. Az újfajta hangszerelés köszönhető az új sessionzenészek alkalmazásának (ami kétségkívül jót tett a lemez hangulatának), köztük Guy Prattnek, aki a Pink Floyd 1987–88-as és 1994-es turnéján, valamint 1994-es The Division Bell című lemezén játszott basszusgitáron. Három kislemez jelent meg a lemezről. Az albumon zenésztársai: Guy Pratt (basszusgitár) Gary Husband (dob) Magnus Fiennes (billentyűs hangszerek)
1999-ben bocsátották ki A Different Beat című lemezét, mely a jelek szerint a legnépszerűtlenebb munkája. Gary Moore az elektromos gitár mellett basszusgitáron és billentyűs hangszereken is játszik. Ez volt az első stúdióalbuma, melyről nem adtak ki egy kislemezt sem. A lemezen zenésztársai: Gary Husband (dobok a 3. Worry No More és a 4. Fire számban) Robert King (programozás és billentyűs hangszerek) Phil Nicholls (programozás a 8. Can't Help Myself számban)
Vissza a blueshoz: 2001–2010 Két év hallgatás után, 2001-ben jelent meg a Back to the Blues album. Mint a cím is sugallja, Gary Moore az új hullámos zenéről visszatért a jól bevált szakterületéhez, a blueshoz. Továbbá hallható a lemezen a Picture of the Moon című, kislemezen is megjelent dal, mely sokakat a Still Got the Blues-ra emlékeztet. Két kislemez jelent meg a lemezről. Zenésztársai a lemezen: Pete Rees (basszusgitár) Darrin Mooney (dob) Vic Martin (billentyűs hangszerek) Martin Drover (trombita) Frank Mead (tenorszaxofon) Nick Pentelow (tenorszaxofon) Nick Payn (baritone szaxofon)
2003-ban digitálisan újrakeverték és kiadták életművének nagyobb szakaszát. Az újramaszterizált lemezek címei:
Corridors of Power Victims of the Future We Want Moore! (koncertlemez) Run for Cover Rockin' Every Night (Gary Moore Live in Japan) (koncertlemez) Wild Frontier After the War Still Got the Blues After Hours Blues for Greeny Dark Days in Paradise Around the Next Dream (Jack Bruce-szal és Ginger Bakerrel)
A Back to the Blues sikere után az előzőnél is hosszabb hallgatás következett, mígnem 2004-ben jelentkezett a Power of the Blues című lemezzel. Bár az előző lemeznél is jelentkezett, de igazán ekkor kezdődött el Gary Moore azon korszaka, mikor a lemezein szinte fele-fele arányban oszlik meg az őáltala írt dalok és feldolgozott számok sora. A lemezen szerepel a híres Willie Dixon szám, az I Can't Quit You Baby, amely a Led Zeppelinnek sok fejfájást okozott, a Dixonnal szembeni plágiumper elvesztése miatt. Erről a lemezről nem adtak ki kislemezt, és azóta sem adnak ki ilyen jellegű hanghordozókat Gary Moore-lemezekről. Zenésztársai a lemezen: Bob Daisley (basszusgitár) Darrin Mooney (dob) Jim Watson (billentyűs hangszerek a 2. There's a Hole, az 5. That's Why I Play the Blues és a 9. Can't Find My Baby számban.)
Ugyanebben az évben, májusban fellépett a Fender Stratocaster 50. születésnapjára rendezett koncerten. Ez volt az utolsó koncertek egyike, melyet a stadion felújításának elkezdése előtt rendeztek. Olyan gitárosokkal lépett fel, mint David Gilmour, Brian May, vagy Mike Rutherford. Egy számot adott elő, Jimi Hendrixtől a Red House-t. Néhány napra infúzióhoz volt kötve a jobb keze, mert ínhüvelygyulladásból származó bántalmai voltak. Orvosai nem engedélyeztek neki több szám eljátszását. A betegsége ellenére előadását a legjobbak közé sorolták, sokak szerint az ő előadása volt a legjobb azon az estén, ami nem kis dolog egy ilyen fájdalmakkal járó egészségi probléma esetén.
2006-ban jelentkezett új lemezzel: Old New Ballads Blues. A borító designja erősen emlékeztet a Blues For Greeny lemezre. A cím valójában két számra vonatkozik, a harmadikra (Midnight Blues) és a 6-ra (All Your Love). Mindkét szám a Still Got the Blues albumról valók, lassabb üteműek, így nyilvánvalóan hosszabbak. Az All Your Love intenzívebb basszust kapott. Zenésztársai a lemezen: Jonathan Noyce (basszusgitár) Darrin Mooney (dob) Don Airey (billentyűs hangszerek) Nick Payn (baritone szaxofon) Nick Pentolow (tenorszaxofon) Frank Mead (altszaxofon) Sid Gould (trombita), továbbá Pete Rees (basszusgitár a 9. No Reason to Cry számban) Graham Walker (dob a 9. No Reason to Cry számban) Vic Martin (billentyűs hangszerek a 9. No Reason to Cry számban)
2007-ben megjelent a Close As You Get című lemez, melyet az Old New Ballads Blues folytatásának is neveznek. Az album tizenegy számából összesen ötöt szerzett Gary Moore. Zenésztársai a lemezen: Pete Rees (basszusgitár) Brian Downey (dob) Vic Martin (billentyűs hangszerek)
2008. június 14-én lépett fel Alsóörsön, a Harley-Davidson Fesztiválon, mint a fesztivál legfőbb fellépője. A koncerten játszott számok listája:
Oh Pretty Woman Hard Times Since I Met You Baby Down the Line Have You Heard Mojo Boogie All Your Love Thirty Days I Love You More than You'll Ever Know Don't Believe a Word Still Got the Blues Walking by Myself The Blues is Alright (első ráadás) Parisienne Walkways (második ráadás)
Halála 2011. február 6-án szállodai szobájában holtan találták Gary Moore-t, aki vakációját töltötte a spanyolországi Esteponában. Halálát szívroham okozta.
Diszkográfia Albumok a Skid Row-val Skid Row, 1970 34 Hours, 1971
Albumok a Colosseum II-val Strange New Flesh, 1976 Electric Savage, 1977 War Dance, 1977
Albumok a Thin Lizzyvel Night Life Remembering Part 1 Black Rose Continuing Saga The Adventures of Thin Lizzy Life Dedication
Album a BBM-mel Around The Next Dream, 1994
Album a Scars-szal Scars, 2002
Szólóalbumok Grinding Stone, 1973 Back on the Streets, 1978 Corridors of Power, 1982 Live at the Marquee, 1983 Rockin' Every Night – Live in Japan, 1983 Victims of the Future, 1983 Dirty Fingers, 1984 We Want Moore, 1984 Run for Cover, 1985 Wild Frontier, 1987 After the War, 1989 Still Got the Blues, 1990 After Hours, 1992 Blues Alive, 1993 Ballads & Blues 1982-1994, 1994 Blues For Greeny, 1995 Dark Days In Paradise, 1997 Out in the Fields – The Very Best of Part 1, 1998 Blood of Emeralds – The Very Best of Part 2, 1999 A Different Beat, 1999 Back to the Blues, 2001 Live at Monsters of Rock, 2003 Power of the Blues, 2004 Old New Ballads Blues, 2006 Close As You Get, 2007 Bad For You Baby, 2008
Szólókislemezek After The War, 1988 Always Gonna Love You, 1982 Always There For You, 1997 Back On The Streets, 1978 Cold Day In Hell, 1992 Crying In The Shadows, 1986 Don't Let Me Be Misunderstood, 1984 Empty Rooms, 1984 Empty Rooms, 1985 End Of The World, 1982 Enough Of The Blues, 2001 Falling In Love With You, 1983 Friday On My Mind, 1987 Hold On To Love, 1984 I Have Found My Love In You, 1997 I Loved Another Woman, 1995 Led Clones, 1989 Listen To Your Heartbeat, 1985 Livin' On Dreams, 1989 Midnight Blues, 1990 Military Man, 1985 Moving On, 1990 Need Your Love So Bad, 1995 Nuclear Attack, 1981 Oh Pretty Woman, 1990 One Day, 1994 One Good Reason, 1997 Only Fool In Town, 1992 Out In The Fields, 1985 Over The Hills And Far Away, 1986 Parisienne Walkways, 1978/1979 Parisienne Walkways, 1983 Parisienne Walkways, 1986 Parisienne Walkways, 1993 Picture Of The Moon, 2001 Reach For The Sky, 1986 Ready For Love, 1989 Run For Cover, 1985 Separate Ways, 1992 Shapes Of Things, 1984 Since I Met You Baby, 1992 Spanish Guitar, 1979 Still Got The Blues, 1990 Still Got The Blues, 1993 Story Of The Blues, 1992 Take A Little Time, 1987 The Loner, 1987 Too Tired, 1990 Walking By Myself, 1990 Walking By Myself (live), 1993 Wild Frontier, 1987
Jegyzetek
További információk Gary Moore hivatalos honlapja Nemzetközi Gary Moore fanclub Magyarországi Gary Moore fanclub Szakács Gábor: Gary Moore, az ír gitáros; Metrum, Bp., 1990