A 24 egy 2001 és 2014 között, az Egyesült Államokban futó akciósorozat, a Fox csatorna produkciójában. A főszereplő Jack Bauer, aki egy CTU (Counter Terrorist Unit, azaz terrorista-elhárító egység) nevű kitalált ügynökséget segítve dolgozik Los Angelesben, és itt folytatja a nyomozásokat. Minden epizód egy óra történéseit meséli el, és minden évad 24 epizódból áll (egy évad egy napnak felel meg). A sorozat gyakran alkalmazza az osztott képernyős technikát, amely segítségével egyidejűleg mutatja a különböző szereplőket és cselekményszálakat.
A FOX csatorna megrendelésére 2014-ben érkezett a 9. évad. Ez az évad azonban csak 12 részes volt.
A 24-et Joel Surnow és Robert Cochran (La Femme Nikita) jegyzi, először 2001-ben került adásba a sorozat. A 2007-2008-as WGA-sztrájkkal együtt véget ért Joel Surnowhttp://comment.blog.hu/2008/02/18/bedobta_a_torolkozot_a_24_egyik_agya közreműködése is a sorozatban. Az író munkáit a jövőben kábelcsatornáknál láthatjuk viszont.
Összefoglaló A 24http://geekz.blog.hu/2010/03/30/24_rohadt_hosszu_napok egy thriller, illetve dráma és akció, amely megkísérli valós időben bemutatni a cselekményeket, azaz minden egyes adásperc egy percnek felel meg a szereplők életéből. Ezt a valósidő-érzetet tovább erősíti a képernyőn időről időre megjelenő és hangosan ketyegő digitális óra. Leszámítva a reklám-perceket, egy epizód megközelítőleg 40 perc hosszú. Mivel több szálon fut a cselekmény, a hétköznapi tevékenységek (például evés, közlekedés) ideje alatt egy másik, izgalmas szálat mutatnak.
A sorozat nyolc évadot ért meg, az utolsót 2010-ben vetítették. 2014. május 5-én a FOX elkezdte sugározni a 24: Élj egy új napért! című sorozatot, ami ezúttal 12 részben mutatja be 24 óra történéseit.
„Jack Bauer szövetségi ügynök vagyok, ez életem leghosszabb napja…” – minden így kezdődött. Ez a szlogen az első nap főcímében volt hallható, s azóta fogalommá vált a rajongók körében.
Cselekmény 1. évad Az első évadban Jack Bauer lányát és feleségét elrabolja egy a David Palmer demokrata elnökjelölt meggyilkolását tervező szervezet. Egy CTU-n belül tevékenykedő téglát elfognak, de még mielőtt kihallgatnák, öngyilkos lesz. Miután kiderül, hogy a családja elrablása mögött álló terrorista a múltjából kísérti és a nap eseményei személyesen kötődnek hozzá és David Palmerhez, egyúttal világossá válik, hogy újabb beépített emberek segítik a délszláv terroristák bosszúját. Az évadnak magyar vonatkozása is van: az egyik szerb terroristát Hulesch Endre (forgatókönyvíró és rendező) játssza.
2. évad A második évadban, amely körülbelül 18 hónappal az első után játszódik,http://hogyvolt.blog.hu/2007/10/01/24_2x01 Jacknek lánya, Kim elhidegülésével kell megbirkóznia, aki Jack veszélyes hivatását okolja anyja, Teri halála miatt. Jack már nem dolgozik a CTU-nak, de miután a Fehér Ház tudomást szerez egy, a nap folyamán Los Angeles felett felrobbantandó atombombáról, David Palmer elnök Jackre számít, mint az egyetlen emberre, akiben bízhat, hogy megtalálja és megállítja a bombát birtokló terrorista sejtet.
3. évad A harmadik évadban, három évvel azután, hogy sikerült elhárítania a háború veszélyét három közel-keleti országgal, Jack visszatér egy egyéves titkos küldetésből, amelynek során a Salazar drogkereskedő családba épült be. Ugyanekkor egy furgonból egy biológiai fegyverrel megfertőzött testet dobnak a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (National Health Services) ajtaja elé. Ezután a CTU telefonhívást kap, amelyben a vírus szabadon eresztésével fenyegetnek, ha Ramón Salazart nem eresztik szabadon hat órán belül. Jack új partnere Chase Edmunds, aki Jack szintén a CTU-nál dolgozó lányával jár. Jacknek meg kell küzdenie heroinfüggőségével is, melyre a drogmaffiába beépülve tett szert.
Lindát, Kyle Singer barátnőjét Agnes Bruckner, magyar származású színésznő játssza.
4. évad
A negyedik évad reggel 7-kor kezdődik, s fejeződik is be. Jack Bauer már nem dolgozik a CTU-nál, heroinfüggősége miatt kirúgták, jelenleg James Heller védelmi miniszter titkára, s titkos viszonyt folytat a miniszter lányával. A krízis beálltával ugyanakkor Jack ismét a CTU-ba kerül, majd amikor James Hellert lányával együtt elrabolják, és a nyilvános kivégzésével fenyegetőznek, az iroda vezetője kénytelen Jacket ismét állományba helyezni. Az hamar világossá válik, hogy az emberrablás egy még nagyobb és veszélyesebb terv része, az ellenség minden eddiginél ravaszabb, hiszen évek óta készültek a nagy dobásra. Jack hogy megállítsa a terrorista sejteket irányító Habib Marwant, Kínával is konfliktusba keveri az országot.
5. évad
A cselekménysorozat reggel 7-kor kezdődik. Másfél évvel megrendezett halála után Jack Bauer visszatér Los Angelesbe, miután az exelnök David Palmert megölik öccse lakásán, s vadásznak arra a három emberre is, akik Jacknek segítettek az eltűnésben. A reggeli órákban orosz terroristák túszokat ejtenek az ontariói reptéren, próbára téve a frissen aláírt orosz-amerikai antiterrorista egyezményt, s hamarosan kiderül, a terroristák birtokában van 20 palack ideggáz, melyeket készek a legforgalmasabb helyeken bevetni. A szálak végül a Fehér Ház legmagasabb köreibe vezetnek, s egy nagyszabású összeesküvés körvonalazódik. Ez Jack Bauer (egyik) legnehezebb 24 órája, amelyből nem kerülhet ki győztesen.
Magyar szempontból további érdekesség, hogy az orosz elnök, Jurij Szuvarov feleségét Kathleen Gati, egy Amerikában élő sikeres (többek közt a Született feleségekben, a Dr. Csontban, a Vészhelyzetben, a Mentalistában, az NCIS-ben és számos magyar filmben is szerepet kapott) magyar színésznő alakítja.
6. évad
Az évad reggel 6-kor indul, és másnap reggel hatig tart. Jacket két éven keresztül tartják fogva és kínozzák egy kínai börtönben, ahonnan David Palmer öccse, a jelenlegi amerikai elnök, Wayne Palmer erőfeszítéseinek eredményeként engedik el. Amerika tizenegy hete folyamatos terror-támadások alatt áll, és a kormány Jacket tervezi elcserélni a támadások mögött álló személy tartózkodási helyéért cserébe. Idővel Jack családja is az események részévé válik, s az Egyesült Államoknak minden eddiginél aggasztóbb atomtámadásokkal kell szembenéznie. Az évad végén feltűnik a halottnak hitt Audrey Raines is.
A szabadulás A hatodik és hetedik évad közti átvezetés a 24 – A szabadulás: Jack Bauer a világ egyik távoli országában bujkálva éli mindennapjait, ahol a zsarnok uralkodó válogatás nélkül öli az ország polgárait. Az USA megszünteti az országban a külképviseletét, ahová Jack szeretne néhány fiatalt bejuttatni, hogy azok menedéket kapjanak az öldöklés elől. Más kísérőjük nincs, így neki kell bekísérni őket a követségre, ez viszont azzal jár, hogy őrizetbe veszik és számolnia kell a következményekkel.
7. évad A hetedik évad a másodikhoz hasonlóan reggel 8-kor, Jack Bauer bírósági tárgyalásával indul, ahonnan FBI-ügynökök hivatalos felkérése következtében távozik. A CTU-t feloszlatták, így Jack Bauer az FBI-nak dolgozik, persze "külsősként". Visszatér benne Tony Almeida is, akit az ötödik évad után halottnak hittünk, az ő elfogása lesz Jack első fontos feladata. Hamarosan kiderül, hogy Tony is a jó oldalon áll és az FBI-nál is beépített ember segíti a terroristákat, ezért a Jack mellé beosztott FBI-ügynökön kívül (akinek halálhírét keltik) másban nem bízhatnak. Tony, illetve a régi ismerősök közül Chloe és Bill szintén a jó oldalon állnak, céljuk az elnök környezetében tevékenykedő, a terroristákkal szövetkező személyek lebuktatása.
Az eredetileg 2008 januárjára tervezett premiert a forgatókönyvírók sztrájkja, Kiefer Sutherland másfél hónapos börtönbüntetése és a Chloe O’Brian-t játszó Mary Lynn Rajskub terhessége miatt a készítők 2009. január 11-ére halasztották.
8. évad A történet délután 4-kor kezdődik, New Yorkban. Az éppen lányához és unokájához költözni akaró Bauerhez egykori forrása kopogtat be rémisztő hírrel, melynek hatására Jack ismét az időközben újraélesztett CTU-t segíti, együttműködve néhány régi ismerőssel, Chloe O’Briannel és Renee Walkerrel. A legfontosabb feladata megmenteni a béketárgyalás aláírása miatt Amerikában időző Hasszan elnök életét, mielőtt túl késő lenne, és a várva várt béke helyett egy véres háború robban ki Amerika és Kamisztán között. A merénylet – amelyet látszólag a kamisztáni elnök fivére irányít, valójában az orosz kormány áll mögötte – viszont csak a kezdet.
Élj egy új napért! A történet 4 évvel a nyolcadik évad után játszódik, Londonban. Az eseményekbe délelőtt 11-kor kapcsolódunk be, amikor is Jack a CIA londoni irodájának fogságába esik. Hamar kiderül, hogy csak azért hagyta magát elfogni, hogy ki tudja szabadítani onnan Chloe-t (akit az intézmény egy elkülönített, zárt részlegén tartanak fogva), hogy segítsen megtalálni Derrick Yates-et (Chloe volt kollégája egy hacker csoportban), aki részt vesz egy James Heller elnök ellen irányuló merényletkísérletben. Heller (akinek egy betegség következtében súlyosan romlik a memóriája) egy drónbázis létrehozásáról tárgyal Londonban. Az elnököt elkísérte lánya, Audrey, illetve kabinetfőnöke, Mark Boudreau (aki Audrey férje). Mark mindent megtesz, hogy az elnöki család ne szerezzen tudomást Jack Londonban tartózkodásáról, ezért ki akarja adni őt az Orosz kormánynak. Eközben kiderül, hogy a merényletkísérlet mögött egy Margot Al-Harazi nevű terrorista áll. Jack tehát, a CIA-val a nyakán próbálja immáron sokadszorra megmenteni, az éppen hivatalban levő elnök életét.
Szereplők Színész Szerep Epizódok száma Főszereplőként Mellékszereplőként Magyar hangKiefer Sutherland Jack Bauer 194 1, 2, 3, 4, 5, 6, R, 78, L.A.D - Selmeczi Roland (1-3. évad)Kőszegi Ákos (4-9. évad)Leslie Hope Teri Bauer 24 1 - Fehér AnnaSarah Clarke Nina Myers 36 1 2, 3 Györgyi Anna (1. évad)Kisfalvi Krisztina (2-3. évad)Elisha Cuthbert Kim Bauer 79 1, 2, 3 5, 7, 8 Nemes Takách KataDennis Haysbert David Palmer 79 1, 2, 3 4, 5 Vass GáborSarah Wynter Kate Warner 25 2 3 Spilák KláraXander Berkeley George Mason 27 2 1 Dunai TamásPenny Johnson Jerald Sherry Palmer 45 2 1, 3 Vándor ÉvaCarlos Bernard Tony Almeida 115 2, 3, 5, 7 1, 4, L Dózsa ZoltánReiko Aylesworth Michelle Dessler 62 3 2, 4, 5 Nyírő EszterJames Badge Dale Chase Edmunds 24 3 - Rába RolandKim Raver Audrey Raines 52 4, 5, L.A.D 6 Németh BorbálaAlberta Watson Erin Driscoll 12 4 - Bertalan ÁgnesWilliam Devane James Heller 20 4, L.A.D 5, 6 Papp JánosLana Parrilla* Sarah Gavin 12 4 - Kerekes AndreaRoger Cross* Curtis Manning 44 4, 5 6 Láng BalázsCsík Csaba KrisztiánMary Lynn Rajskub Chloe O’Brian 125 5, 6, 7, 8, L.A.D 3, 4 Zsigmond TamaraGregory Itzin Charles Logan 44 5 4, 6, 8 Uri IstvánJames Morrison Bill Buchanan 64 5, 6, 7 4 Áron LászlóLouis Lombardi Edgar Stiles 37 5 4 Kapácsy MiklósJean Smart Martha Logan 24 5 6 Kovács NóraD. B. Woodside Wayne Palmer 48 6 3, 5 Kálid ArtúrPeter MacNicol Tom Lennox 25 6 R Tarján PéterJayne Atkinson Karen Hayes 30 6 5 Szabó ÉvaCarlo Rota Morris O’Brian 29 6 5, 7 Tóth RolandEric Balfour Milo Pressman 28 6 1 Welker GáborSeder GáborSzabó MátéMarisol Nichols Nadia Yassir 24 6 - Solecki JankaRegina King Sandra Palmer 9 6 - Kocsis MariannCherry Jones Allison Taylor 43 R, 7, 8 - Halász ArankaAnnie Wersching Renee Walker 37 7, 8 - Major MelindaColm Feore Henry Taylor 12 R, 7 - Koroknay GézaBob Gunton Ethan Kanin 31 R, 7 6, 8 Cs. Németh LajosJeffrey Nordling Larry Moss 19 7 - Lux ÁdámRhys Coiro Sean Hillinger 10 7 - Pálmai SzabolcsJaneane Garofalo Janis Gold 21 7 - Sági Tímea Anil Kapoor Omar Hassan 15 8 - Csankó Zoltán Mykelti Williamson Brian Hastings 17 8 - Törköly Levente Katee Sackhoff Dana Walsh 20 8 - Pikali Gerda Chris Diamantopoulos Rob Weiss 12 8 - Juhász Zoltán John Boyd Arlo Glass 24 8 - Moser Károly Freddie Prinze Jr. Cole Ortiz 24 8 - Posta Victor
A *-os szereplő évad közben mellékszereplőből főszereplővé vált.
Különleges mellékszereplők