Schams Ferenc (Leitmeritz, Csehország, 1780. december 2. – Lakipuszta, 1839. május 11.) csehországi német származású szőlész, a szakszerű szőlőművelés úttörője Magyarországon.

Életpályája Csehországban, német családban született. Gyógyszerészeti tanulmányait a prágai Károly Egyetemen kezdte, és 1803-ban Bécsben fejezte be. Nemsokára Magyarországra jött, és Péterváradon telepedett le, ahol megvásárolt egy gyógyszertárat, amelyet azonban 1817-ben eladott. Ettől fogva mezőgazdasággal és szőlészettel és azok irodalmával foglalkozott. Behatóan tanulmányozta a Magyar Királyság bortermelő vidékeit, és elsőnek foglalkozott tudományosan a szőlészettel.

Miután Pestre költözött, a Mayerffy Ferenc által e célra átengedett ötholdnyi területen a budai Sashegy alján berendezte Magyarország első szőlőiskoláját (amelyet haláláig vezetett). A szőlőket vàrmegyénként és fajtánként gyűjtötte össze. A szőlőiskolát a Magyar Gazdasági Egyesület 1839-ben megvásárolta. Schams szerkesztette 1836 és 1839 között az első magyar szőlészeti és borászati folyóiratot Magyarország Bortermesztését ‘s Készítését Tárgyazó Folyóírás címen.

A korabeli Pestet és Budát ismertető munkái a főváros történetének értékes forrásai. A Pallas nagy lexikona szerint Lakpusztán (Főherceglak, Baranya v.m.) hunyt el, 1839. május 11-én.

Főbb művei Vollständige Beschreibung der königlichen Freystadt Pest in Ungern (Pest, 1821) A magyarországi Pest szabad királyi városának teljes leírása 1821; ford. Óvári Csaba, Köröstárkány–Kápolnásnyék, Kárpátia Stúdió, 2022 Vollständige Beschreibung der königl. freyen Hauptstadt Ofen in Ungern (Ofen, 1822) A magyarországi Buda szabad királyi fővárosának teljes leírása 1822; ford. Óvári Csaba, Köröstárkány–Kápolnásnyék, Kárpátia Stúdió, 2022 Képzetek a jószágoknak árendálása és kiárendálásáról Magyarországban (Pest, 1824) Magyarország szőlőmíveléséről… (Pest, 1830) Ungarns Weinbau…vollständiger Beschreibung sämtlicher berühmten Weingebirge des ungarischen Reiches (I–II., Pest, 1832–33) Kritikai vizsgálódások a magyarországi szőlőtermesztés gáncsai és fogyatkozásai körül… (Pest, 1834) Magyarország bortermesztését 's készítését tárgyazó folyóírás (1–3. Buda, 1836)

Jegyzetek

Források

További információk Országos Magyar Gazdasági Egyesület

Kategória:Magyar mezőgazdászok Kategória:1780-ban született személyek Kategória:1839-ben elhunyt személyek Kategória:Német származású magyarok