Jay Roach (Albuquerque, Új-Mexikó, 1957. június 14. –) négyszeres Primetime Emmy-díjas amerikai filmrendező és producer.

Legjelentősebb alkotásai az Austin Powers filmsorozat, a Vejedre ütök és az Apádra ütök.

Élete és pályafutása 1975-ben végzett az albuquerquei Eldorado Középiskolán, Új-Mexikóban.

Elsőfilmes rendezése az 1990-ben bemutatott Zoo Radio című filmvígjáték volt. 1997-ben készítette el az első Austin Powers-filmet Szőr Austin Powers: Őfelsége titkolt ügynöke címmel, ezt követte a KicsiKÉM – Austin Powers 2. (1999) és az Austin Powers – Aranyszerszám (2002).

Másik sikeres vígjátéksorozata 2000-ben kezdődött az Apádra ütök című filmvígjátékkal, mely Robert De Niro és Ben Stiller főszereplésével készült. 2004-ben mutatták be a második részét Vejedre ütök címmel (a 2010-es harmadik rész rendezését már Paul Weitz vette át, Roach produceri feladatkört vállalt benne). 2010-ben a Gyógyegér vacsorára, 2012-ben pedig a Képtelen kampány című rendezése került mozikba.

A 2010-es évektől Roach a filmvígjátékok világából áttért az életrajzi filmdrámákra, 2015-ös Trumbo és 2019-es Botrány című rendezéseivel.

A HBO televíziós csatorna megbízásából három, kritikailag sikeres, politikai témájú televíziós filmdrámát rendezett meg: Újraszámlálás (2008), Versenyben az elnökségért (2012), A végsőkig (2016). Mindhárom film Primetime Emmy-jelöléseket szerzett (az első kettő több kategóriában el is vitte azokat), a Versenyben az elnökségért pedig egy Golden Globe-díjat is elnyert.

Magánélete Felesége Susanna Hoffs, akivel két közös gyermekük van.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Rendező Producer 1990 Zoo Radio 1994 Időzített bomba Blown Away 1996 The Empty Mirror 1997 Szőr Austin Powers: Őfelsége titkolt ügynöke Austin Powers: International Man of Mystery 1999 KicsiKÉM – Austin Powers 2. Austin Powers: The Spy Who Shagged Me Majd, ha fagy! Mystery, Alaska 2000 Apádra ütök Meet the Parents 2002 Austin Powers – Aranyszerszám Austin Powers in Goldmember 2004 Az 50 első randi 50 First Dates Vejedre ütök Meet the Fockers 2005 Galaxis útikalauz stopposoknak The Hitchhiker's Guide to the Galaxy 2006 Borat Borat 2007 Charlie Bartlett Charlie Bartlett 2008 Anyám! Smother 2009 Brüno Brüno 2010 Gyógyegér vacsorára Dinner for Schmucks Utódomra ütök Little Fockers 2012 Képtelen kampány The Campaign 2015 Trumbo Trumbo Lánytesók Sisters 2017 Mélytorok: A Watergate-sztori Mark Felt: The Man Who Brought Down the White House 2019 Botrány Bombshell

Televízió Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Rendező Producer 1993 Mentőkabin Lifepod 2008 Újraszámlálás Recount 2012 Versenyben az elnökségért Game Change 2016 A végsőkig All the Way 2020 Coastal Elites

Sorozat ÉvMagyar címEredeti címFeladatkörMegjegyzések Rendező Író Producer 1993 Space Rangers 1 epizód 1997 Poltergeist – Kopogó szellem Poltergeist: The Legacy 1 epizód 2004 American Candidate 10 epizód 2005 Earth to America különkiadás 2015 Krízisben The Brink 10 epizód

Színészként Barry (2019) – önmaga (1 epizód)

Díjak és jelölések Primetime Emmy-díj ÉvKategóriaJelölt műEredmény 2008 legjobb tévéfilm Újraszámlálás legjobb rendező (minisorozat, antológiasorozat vagy tévéfilm) 2012 legjobb tévéfilm Versenyben az elnökségért legjobb rendező (minisorozat, antológiasorozat vagy tévéfilm) 2016 legjobb tévéfilm A végsőkig legjobb rendező (minisorozat, antológiasorozat vagy tévéfilm)

Golden Globe-díj ÉvKategóriaJelölt műEredmény 2009 legjobb minisorozat vagy tévéfilm Újraszámlálás 2013 Versenyben az elnökségért

Megjegyzések

Források

Fordítás

További információk

Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Amerikai filmproducerek Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Zsidó amerikaiak Kategória:Albuquerque-iek