Feczesin Róbert (Budapest, 1986. február 22. –) magyar labdarúgó, a Vasas játékosa. Hivatásos pályafutását az Újpest FC-ben kezdte, majd az FC Sopronban szerepelt 2006 telétől, ahonnan a Bresciába került. A magyar labdarúgó-válogatottban 12 alkalommal játszott, négyszer volt eredményes.

Pályafutása Klubcsapatokban Labdarúgó pályafutását a helyi csapatban, Dabason kezdte 1995-ben, ahol egészen 1999-ig állt a klub alkalmazásában. Innen a Vasas-be került, majd ezt követte 2001-ben az Újpest FC. A juniorok között 2003-ig maradt, felnőttként az említett évben került fel az Újpestbe.

Az első szezonja jól sikerült, mivel az ezüstérmes pozícióban zárta az évet a Újpest. Feczesin 13 bajnoki mérkőzésen játszott, a bizalmat 4 rúgott góllal hálálta meg. A bajnokságban elért második helyezés az UEFA-kupában való indulási jogot eredményezett a 2004–2005-ös idényben. A szezon során 23 bajnokin kapott szerepet, ismét négy találatot jegyzett, a Magyar Kupa küzdelmei során az Integrál DAC elleni 5–2-es győzelemnél csapata második gólját ő lőtte. Az UEFA-kupában a svájci Servette FC ellen játszottak a selejtező második fordulójában. A találkozó 76. percében állt be Polonkai Attila helyett, így részese lehetett a 3–1-es győzelemnek. A mérkőzés visszavágóján a magyar csapat sima, 2–0-s győzelmet aratott, ahol szintén csereként jutott szóhoz, ezúttal Rajczi Péter helyett küldték a pályára a 62. percben. Feczesin élt a lehetőséggel, a 90. percben meglőtte csapata második gólját a találkozón, ami az első nemzetközi kupagólja volt. Az Újpest 5–1-es összesítéssel jutott tovább, az 1. fordulóban a német VfB Stuttgarttal sorsolták össze őket. Itt az első mérkőzésen a Megyeri úton a svábok sima, 3–1 arányú győzelmet arattak, Feczesin a 61. percben lépett pályára Bükszegi Zoltán helyett, ám ő sem tudott segíteni a csapatán. A visszavágón először kapott játéklehetőséget a kezdőcsapat tagjaként európai kupamérkőzésen. A mérkőzés azonban nem sikerült jól a számukra, mivel a németek 4–0-s vereséget mértek rájuk, így csúfos, 7–1-es összesítéssel estek ki az UEFA-kupa küzdelmeiből.

A 2005–2006-os idényt Újpesten kezdte, ám a tavaszi szezon alatt már az FC Sopronnál játszott. Az ősszel 12 mérkőzésen lépett pályára, és az előző szezonokhoz hasonlóan négy gól szerzett. A Magyar Kupában a nyolcaddöntő első mérkőzésén az újpestiek a Makót fogadták. A találkozó hatalmas újpesti fölényt hozott, 8–1-gyel abszolválták a mérkőzést, melyen Feczesin két gólt jegyzett, így a visszavágó már csak formalitás volt. Az Újpest végül 9–1-es összesítéssel ment tovább. A Sopronban 9 NB I-es mérkőzésen játszott, gólt azonban nem tudott lőni a csatár. Annak ellenére, hogy az évet nem az Újpesttel fejezte be, ismét egy bajnoki ezüstéremmel gazdagodott, mivel tagja volt a második helyezett csapatnak a szezonban.

A 2006–2007-es szezon eddigi pályafutása legjobb idénye volt, a bajnokság során 29 találkozón 11-szer vette be az ellenfelek kapuját, a Magyar Kupában pedig két mérkőzésen kétszer szerzett gólt, mindkétszer a Diósgyőr ellen, a továbbjutáshoz azonban ez sem volt elegendő, 6–2-es összesítéssel a miskolciak jutottak tovább a negyeddöntőbe.

A 2007–2008-as évben nem csak klubot, de országot is váltott. Júliusban az olasz Bresciahoz szerződött, ahol 4 évre szóló megállapodást kötött. A csapatba vele egyidőben igazolt egy honfitársa, Vass Ádám. Végül az idény végén kiesett a Brescia, ő pedig még négy évig szolgálta a klubot. Időközben kölcsönbe hazatért Debrecenbe, mikor a csapat a Bajnokok Ligája küzdelmeiben vett részt. Itt felkeltette a szintén olasz Ascoli érdeklődését, akik a következő idény feléig kérték kölcsön, majd nyáron szerződtették is. Mindent összevetve itt 57 meccsen 15 gólt szerzett. Később a Padovában szerepelt, itt 15 meccsen játszott, majd újra hazajött, most Székesfehérvárra, a Videotonhoz, ahol leginkább a cserecsatár szerepét töltötte be. Két és fél év alatt a 97 tétmérkőzésen 46 gólt szerzett piros-kék mezben, a 2014–2015-ös idény végén bajnoki címet ünnepelhetett.

2017. január 6-án a dél-koreai Csonnam Dragons szerződtette. A koreai bajnokság első fordulójában gólt lőtt a Jeonbuk Hyundai Motorsnak, azonban csapata így is kikapott 2–1-re. A következő fordulóban büntetőből ismét eredményes volt, csapata azonban újra kikapott, ezúttal a Szangdzsu Szangmutól 3–1-re. Ezt követően hosszú ideig nem talált a kapuba, május 7. után a Tegu FC ellen volt eredményes július 15-én, ekkor mesterhármast szerzett, majd a következő fordulóban szintén gólt szerzett.

2018 nyarán a török Adanasport két évre szerződtette. A török másodosztályban 19 bajnokin négyszer volt eredményes.

2019. augusztus 29-én visszatért Újpestre. A 2019-2020-as bajnokság az őszi szezonjában 12 bajnoki találkozón nyolc gólt szerzett. 2020 januárjában a másodosztályú Vasashoz szerződött, miután felbontotta szerződését a lila-fehér csapattal.

A válogatottban A magyar labdarúgó-válogatottban kilenc alkalommal szerepelt, háromszor szerzett gólt. Debütálására 2005. december 15-én került sor Mexikó ellen, ahol Lothar Matthäus szövetségi kapitány a kezdőcsapatba jelölte, végül 71 percet töltött a pályán. Első válogatottbeli góljára nem sokat kellett várnia, három nappal később Antigua és Barbuda ellen szerezte meg. Ezután hosszú szünet következett, legközelebb Várhidi Péter hívta be a nemzeti együttesbe, ahol az olaszok felett aratott 3–1-es győzelemből góllal vette ki a részét, így jó döntésnek bizonyult a szerepeltetése. 2007. október 23. ismét gólt lőtt, ezúttal a Málta elleni 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőn.

Sikerei, díjai Újpest FC Magyar bajnoki ezüstérmes: 2004, 2006 DVSC Magyar bajnok: 2010 Ligakupa-győztes: 2010 Videoton FC Magyar bajnok: 2015 Magyar bajnoki ezüstérmes: 2016 Vasas Magyar másodosztályú bajnok: 2021–22

Statisztika Klubcsapatokban Legutóbb 2023. február 25-én lett frissítve. + Mérkőzései és góljai klubban különböző versenyeken szezonokra bontva. KlubSzezonLeagueNemzeti kupaNemzetközi kupaÖsszesen BajnokságMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokÚjpest2003–04NB I134––——1342004–0523411412862005–0612412——136Összesen481223415416FC Sopron2005–06NB I90————902006–07291122213314Összesen381122214214Brescia Calcio2007–08Serie B28311——3042008–0922110——2312010–11Serie A2021——2312011–12Serie B29522——2312012–131010——231Összesen82974——8913Debrecen (kölcsönben)2009–10NB I16831——199Összesen16831——199Ascoli (kölcsönben)2010–11Serie B19800——198Ascoli2012–13Serie B38700——387Padova2013–14Serie B15000——150Összesen15000——150Videoton2014–15NB I20718201039272015–1626562623892016–1718822——2010Összesen64202624729746Csonnam Dragons2017K League 1321021——3411Összesen321021——3411Adanaspor2018–19TFF First League24411——255Összesen24411——255Újpest2019–20NB I12821——149Összesen12821——149Vasas2019–20NB II7600——762020–21251321——27142021–22341510——35152022–23NB I7100——71Vasas összesen733531007636Teljes karrier4611424838134522174

A válogatottban

Magyarország Év Pályára lépésekGólok2005212006–2007622008102009–2010–201121201910Összesen124

Mérkőzései a válogatottban

Góljai a válogatottban

# Dátum Helyszín Ellenfél Gól Végeredmény Verseny 1. 2005. december 18. Miami Stadion, Miami, Egyesült Államok 2–0 3–0 Barátságos mérkőzés 2. 2007. augusztus 22. Puskás Ferenc Stadion, Budapest, Magyarország 2–1 3–1 Barátságos mérkőzés 3. 2007. október 13. Puskás Ferenc Stadion, Budapest, Hungary 1–0 2–0 2008-as Európa-bajnokság-selejtező 4. 2011. szeptember 11. Puskás Ferenc Stadion, Budapest, Magyarország 5–0 5–0 Barátságos mérkőzés

Jegyzetek

További információk

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:A Vasas labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:Az FC Sopron labdarúgói Kategória:A Brescia Calcio labdarúgói Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A DVSC labdarúgói Kategória:Az Ascoli labdarúgói Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Serie B labdarúgói