thumb|300px|A Carcassonne-ból 1209-ben kiűzött lakosok ábrázolása a Grandes Chroniques de France egyik késő középkori kéziratában. A miniatúra nem kortárs helyszíni dokumentum, hanem későbbi történeti emlékezetet tükröz.
A katharok vagy katárok a 12. és 14. század között Nyugat-Európa egyes vidékein, különösen Languedocban és Észak-Itáliában feltűnő, a korabeli latin egyház által eretnekségnek minősített vallási irányzatok követőire használt történeti elnevezés. A középkori forrásokban és a modern szakirodalomban szerepelnek albigensek, patarénusok, publicanusok, bougres és más néven is; ezek a megnevezések gyakran külső, polemikus vagy földrajzi eredetűek voltak, és nem mindig ugyanazt a csoportot jelölték.
A „katharizmus” meghatározása a modern történetírás egyik vitatott kérdése. A hagyományos értelmezés szerint a katharok dualista keresztény eretnekmozgalmat alkottak, amelynek tanai kapcsolatban álltak a balkáni bogumilokkal és tágabb értelemben a késő antik dualista hagyományokkal. A 20–21. századi kutatás egy része ugyanakkor óvatosabban fogalmaz: több történész szerint nem bizonyítható egy mindenütt egységes, központilag szervezett „kathar egyház”, és a latin egyházi, zsinati, polemikus és inkvizíciós források részben maguk is formálták azt a képet, amelyet később „katharizmusnak” neveztek.
A katharokkal kapcsolatos ismeretek jelentős része ellenfeleik írásaiból, katolikus hitvitázóktól, zsinati határozatokból, pápai levelekből, keresztes krónikákból és inkvizíciós jegyzőkönyvekből származik. Kevés olyan forrás maradt fenn, amely közvetlenül kathar vagy kathar környezethez köthető. Ezek közé sorolják a Liber de duobus principiis („A két princípium könyve”) című latin dualista traktátust, bizonyos rituális szövegeket, valamint néhány okcitán nyelvű bibliai és liturgikus töredéket.
A katharok története szorosan összefügg az albigens keresztes hadjárattal, amelyet III. Ince pápa kezdeményezésére 1209-ben indítottak Languedocban, valamint a 13. században kialakuló középkori pápai inkvizícióval. A hadjárat és az azt követő politikai-rendészeti eljárások jelentősen átalakították Dél-Franciaország hatalmi viszonyait, és hozzájárultak a kathar közösségek fokozatos felszámolásához.
Elnevezés és etimológia
A kathar elnevezést általában a görög katharoi („tiszták”) szóból szokták eredeztetni. A középkori latin szerzők egy része is ezzel a magyarázattal élt, de a név használata nem feltétlenül a mozgalom önelnevezése volt. A forrásokban a délnyugat-európai dualista eretnekeket gyakran külső megjelölésekkel illették, amelyek az ellenfelek nézőpontját tükrözték.
A „kathar” szó egyik korai ismert nyugati használata Eckbert von Schönau 12. századi írásaiban található. Eckbert a Rajna-vidéken feltűnő eretnekeket nevezte cathari néven. A német Ketzer („eretnek”) szó eredetét is rendszerint e latin-német közvetítésű alakhoz kapcsolják.
Az albigens elnevezés a dél-franciaországi Albi városára utal, de a történeti valóságban az albigens szó nem kizárólag Albi városának lakóit jelentette. A 12–13. századi latin egyházi nyelvben gyakran tágabb dél-franciaországi eretnekcsoportokra alkalmazták, különösen azokra, akiket a katolikus szerzők dualista tanokkal hoztak összefüggésbe.
A bougre vagy bulgarus megjelölés a „bolgár” szóból ered, és a balkáni bogumil kapcsolat feltételezését tükrözi. Később több nyugat-európai nyelvben pejoratív jelentéseket vett fel. Itáliában gyakori volt a patarénus vagy patarin név, amely eredetileg milánói egyházi reformmozgalomra utalt, de később különféle eretnekcsoportokra is alkalmazták.
A középkori kathar közösségek tagjai saját magukra gyakran nem a „kathar” szót használták. A dél-francia forrásokban előfordul a bons hommes („jó emberek”), bonnes femmes („jó asszonyok”) és bons chrétiens („jó keresztények”) elnevezés. Ezek a megjelölések a csoporton belüli önértelmezést és a „tökéleteseknek” tartott aszketikus vezetők társadalmi tekintélyét tükrözték.
Lillei Alán a kathar nevet a latin cattus („macska”) szóból is magyarázta, ami a középkori antieretnek polemika része volt. Az eretnekekkel szembeni vitairatok gyakran alkalmaztak gúnyos, démonizáló vagy erkölcsi váddal terhelt etimológiákat. Ezeket a magyarázatokat a modern nyelvtudomány nem tekinti történeti etimológiának, inkább a korabeli hitvitázó retorika példáiként értelmezi.
Források és forráskritika
A katharok történetének kutatásában alapvető módszertani nehézség, hogy a fennmaradt források nagy része ellenséges közegből származik. A katolikus teológusok, pápai legátusok, püspökök, ciszterci és domonkos szerzők, valamint az inkvizítorok saját intézményi és teológiai céljaik szerint írták le az általuk eretneknek tartott csoportokat. Ez nem jelenti azt, hogy beszámolóik használhatatlanok lennének, de azt igen, hogy azokat forráskritikával kell kezelni.
A közvetlen vagy részben belső források száma korlátozott. A Liber de duobus principiis az itáliai dualista környezethez köthető, és a radikális dualizmus egyik fontos dokumentuma. A lyoni rituálé és más liturgikus töredékek betekintést engednek a consolamentum nevű szertartásba és a közösségi vallásgyakorlatba. Emellett az inkvizíciós jegyzőkönyvekben számos kihallgatott személy vallomása maradt fenn; ezek azonban nem egyszerűen „népi hangok”, mert a kérdezés, a fordítás, a jegyzőkönyvezés és az eljárási kényszer is formálta őket.
A 19–20. századi történetírásban a katharok gyakran romantikus képet kaptak: egyes szerzők a „tiszta” kereszténység vagy a szabadgondolkodás képviselőit látták bennük, akiket az intézményes egyház és a francia monarchia elpusztított. Más irányzatok ezzel szemben elsősorban veszélyes dualista eretnekségként mutatták be őket. A mai kutatás általában mindkét leegyszerűsítéstől tartózkodik: a kathar közösségek vallási különállását, társadalmi beágyazottságát és üldözésük brutalitását egyszerre vizsgálja.
Eredetük és kialakulásuk
Korábbi eretnekmozgalmak és a 12. századi háttér
A 11–12. századi Nyugat-Európában több olyan vallási mozgalom jelent meg, amely a papság erkölcsi állapotát, az egyházi vagyonosodást, a szentségek kiszolgáltatásának módját vagy a világi társadalom vallási normáit bírálta. Ilyenek voltak például Bruysi Péter és Lausanne-i Henrik követői, valamint más evangéliumi szegénységet hangsúlyozó csoportok. Ezeket nem lehet automatikusan katharnak nevezni, de hozzájárultak ahhoz a vallási környezethez, amelyben a katharokkal összefüggésbe hozott dualista közösségek később megjelentek.
A 11. századi Orléans, Arras, Monteforte és más helyek eretnekügyeit a régebbi szakirodalom néha a katharizmus előzményeinek tekintette. A modern kutatás óvatosabb: ezek az esetek tanúsíthatnak korai heterodox csoportokat, de nem bizonyítják egy folytonos, szervezett kathar egyház nyugati jelenlétét már a 11. század elején.
A katharok biztosabban azonosítható nyugati megjelenését a 12. század közepére szokás tenni. A Rajna-vidéken, Észak-Itáliában és Dél-Franciaországban ekkor tűnnek fel olyan csoportok, amelyeket a katolikus források dualista tanokkal, sajátos beavatási szertartással és az egyházi szentségek elutasításával hoznak kapcsolatba.
Bogumil kapcsolat és keleti eredet kérdése
A hagyományos történeti rekonstrukció szerint a kathar dualizmus jelentős részben a balkáni bogumilok közvetítésével jutott Nyugatra. A bogumilok Bulgáriában és Bizánc területén megjelenő dualista irányzatként a 10–12. században már ismertek voltak. A nyugati forrásokban előforduló „bolgár” jelző, valamint az itáliai és dél-francia dualista tanok egyes párhuzamai alátámaszthatják a keleti kapcsolatok lehetőségét.
A keleti eredet kérdésének egyik legismertebb dokumentuma a Saint-Félix-de-Caraman-i, más néven saint-félix-i gyűlésről szóló hagyomány. Eszerint 1167 körül egy Nikétasz nevű keleti dualista püspök Dél-Franciaországba érkezett, és ott megszervezte vagy megerősítette a helyi kathar egyházmegyéket. A dokumentum hitelessége és értelmezése azonban vitatott. Egyes történészek fontos bizonyítéknak tekintik a keleti kapcsolat mellett, mások későbbi konstrukciónak vagy legalábbis óvatosan kezelendő hagyománynak tartják.
A mai szakirodalomban ezért a katharok eredetéről többféle álláspont létezik. Az egyik szerint a nyugati katharizmus lényegében keleti dualista tanok nyugati adaptációja volt. A másik szerint a nyugati csoportokat nem szabad túl szorosan egy keleti „anyaszervezethez” kötni, mert a helyi társadalmi, vallási és egyházkritikai folyamatok önmagukban is magyarázzák a mozgalom létrejöttét. A kettő között álló értelmezések elfogadják a keleti hatásokat, de hangsúlyozzák a helyi változatok sokféleségét.
Elterjedés és szervezet
Languedoc
A katharok legismertebb nyugati központja Languedoc volt, különösen Toulouse, Albi, Carcassonne, Foix és Agen vidéke. A térség sajátos politikai és társadalmi viszonyai elősegítették a mozgalom fennmaradását: a helyi nemesi családok, városok és rokoni hálózatok sokszor nem üldözték következetesen a katharokat, sőt egyes családokban kathar rokonsági kapcsolatok is kimutathatók.
A dél-francia kathar közösségekben a bons hommes és bonnes femmes jelentős vallási tekintéllyel bírtak. Házról házra járó tanítók, közösségi vezetők és rituális szolgálattevők voltak, akik aszketikus életmódot folytattak. A hívők szélesebb köre nem feltétlenül élt ugyanilyen szigorú szabályok szerint, de támogatta, vendégül látta vagy vallási tanácsért felkereste őket.
A katharok társadalmi jelenléte nem jelentette azt, hogy Languedoc egésze kathar lett volna. A régió lakosságának többsége továbbra is a katolikus egyházhoz kapcsolódott, a vallási és családi kötődések pedig sokszor átfedték egymást. Egyes családokban katolikus és kathar kapcsolatok együtt éltek, és a helyi konfliktusokat nem lehet kizárólag vallási választóvonalakkal magyarázni.
Észak-Itália
A kathar vagy katharként azonosított közösségek Észak-Itáliában is jelentősek voltak. Központjaik között szerepelt Concorezzo, Desenzano del Garda, Bagnolo, Vicenza, Verona és más lombardiai, piemonti vagy venetói városok. Az itáliai közösségek tanrendszere nem volt teljesen egységes: a források különbséget tesznek például mérsékeltebb és radikálisabb dualista irányzatok között.
Itáliában a városi politikai környezet, a kommuna-rendszer és a pártharcok más keretet adtak a katharok jelenlétének, mint Languedocban. A közösségek gyakran kereskedői, kézműves és városi hálózatokban mozogtak, és az egyházi fellépés is más módon alakult, mint a dél-francia keresztes háborús helyzetben.
A „kathar egyház” kérdése
A régebbi szakirodalom gyakran viszonylag egységes kathar egyházról beszélt, saját püspökökkel, diakónusokkal, rituálékkal és egyházmegyékkel. A források valóban említenek püspöknek nevezett személyeket és szervezeti egységeket, különösen Languedoc és Észak-Itália esetében. Ugyanakkor a modern kutatás egy része szerint e szervezettség mértékét óvatosan kell kezelni, mivel a katolikus ellenfelek hajlamosak voltak az eretnekeket az egyház tükörképeként, ellenegyházként leírni.
A kiegyensúlyozott álláspont szerint a katharok között léteztek tartós vallási hálózatok, beavatási és tanítási formák, valamint tekintéllyel bíró vezetők. Ebből azonban nem következik feltétlenül, hogy minden nyugati dualista csoport egyetlen, egységes, központilag irányított egyházhoz tartozott volna.
Tanításaik
Dualizmus
A katharokkal kapcsolatban leggyakrabban említett tanítás a dualizmus. A források szerint a katharok különbséget tettek a jó, szellemi isteni valóság és a rossznak vagy alacsonyabb rendűnek tekintett anyagi világ között. A dualizmus pontos formája azonban nem minden közösségben volt azonos.