Anderson Luis de Souza, ismertebb nevén Deco (São Bernardo do Campo, Brazília, 1977. augusztus 27. –) brazil származású portugál labdarúgó, posztja szerint középpályás volt.
Pályafutása A kezdetek Deco profi pályafutását a Nacional Sao Paulo csapatában kezdte Brazíliában. Művészneve gyerekkorában alakult ki, az Anderson szóból. Ezután egy szezont a Corinthians-ban töltött, majd Európába szerződött. A Benfica az első európai idényében kölcsönadta az Alverca-nak, amely a fiókcsapataként működött a másodosztályban. Jól ment neki a játék, felfigyelt rá az FC Porto is, azonban szerződtetésére még egy évet várnia kellett.
Porto Öt sikeres évet töltött itt, többek között José Mourinho irányítása alatt. Az európai élcsapatok figyelmét azonban nem a luzitán bajnokságban nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményével, hanem a Bajnokok Ligájában mutatott fantasztikus produkciójával vívta ki. Costinha és a csapatkapitány Jorge Costa mellett ő volt a vezéregyénisége a legjobb 16 között Manchestert, majd a döntőben a Monacót legyőző együttesnek. Teljesítményének elismeréseként a BL-finálé és az egész sorozat legjobb futballistájának választották.
BL győzelme után (már portugál válogatottként) részt vehetett az európai kontinensviadalon is. A szövetségi kapitány kijelentette, hogy Rui Costával nem szerepelhet együtt a pályán, de a brazil mester őt részesítette előnyben. A válogatottal is eljutott a döntőig, ahol a görögök legyőzték őket.
Barcelona Deco számára ezután adott volt a lehetőség, hogy egy még híresebb csapatba szerződjön. Kereste őt a Chelsea is, akik José Mourinho menedzser érkezésével még vele akarták kiegészíteni a Ferreira-Carvalho-Tiago tengelyt, ő azonban az angolokkal szemben a Barcát választotta. Sokan feleslegesnek tartották leigazolását, hiszen Iniesta, Xavi és Ronaldinho is tudott játszani a posztján. Frank Rijkaard sikeresen beépítette őt a csapatba, ahol nemcsak a támadásoknál kapott kiemelkedő szerepet, mint tette ezt a Portóban, hanem a védekezésből is aktívan kivette részét. Klasszis megoldásokra képes, mint szervező középpályás a játéktér középső részén, emellett a tizenhatos környéki szabadrúgásai is életveszélyesek. Brazil lévén technikai képzettsége is magas szintű. Rendkívül jól „lát a pályán”, és észreveszi a kiugratási lehetőségeket, a lövőhelyzeteket.
Chelsea thumb|left|140px|Deco a Chelsea-ben Deco 2008. június 30-án igazolt át a Barcelonától a Chelsea-be közel 7.9 millió fontért. Kétéves szerződést írt alá az angol klubnál. Ő volt az új vezetőedző, Luís Felipe Scolari első igazolása, akivel Deco már dolgozott együtt a portugál válogatottban. Első Premier League mérkőzésén, 2008. augusztus 17-én a Portsmouth ellen a 88. percben gólt szerzett és megválasztották a mérkőzés játékosának. Csapata 4–0-ra nyert, ezzel elfoglalták az első helyet a bajnokságban. Második mérkőzésén is folytatta a gólszerzést; a Wigan ellen volt eredményes a 4. percben, gólja győztes találatnak bizonyult.
Fluminense 2010. augusztus 7-én az angol Chelsea csapatából a brazil Fluminense csapatához igazolt.
Visszavonulása
2013. augusztus 26-án bejelentette visszavonulását, így a brazil születésű portugál játékmester nem töltötte ki a szezon végéig szóló szerződését a Fluminense együttesénél.
Sikerei, díjai Csapatsikerek UEFA-bajnokok ligája: 2004, 2006 UEFA-kupa: 2003 Portugál Liga: 1999, 2003, 2004 Portugál Kupa: 2000, 2001, 2003 Portugál Szuperkupa: 1999, 2001, 2003 La Liga: 2005, 2006 Spanyol Szuperkupa: 2005, 2006 UEFA-szuperkupa döntős (Portóval): 2003 Portugál Liga ezüstérmes: 2000, 2001 Portugál Kupa döntős: 2004 Portugál Szuperkupa döntős: 2000 La Liga ezüstérmes: 2007 FIFA-klubvilágbajnokság döntős: 2006 UEFA-szuperkupa döntős (Barcelonával): 2006 Labdarúgó-Európa-bajnokság döntős: 2004 Premier League 2009–10 FA Cup 2009, 2010 Community Shield 2009
Egyéni FIFA Klub vb Aranylabda: 2006 UEFA Bajnokok Ligája MVP: 2004 UEFA legjobb középpályás díj: 2004, 2006 Európai Ezüstlabda (Az Aranylabda szavazásán második helyezés): 2003–04 Az év portugál labdarúgója: 2004 Portugál aranylabda: 2003
Jegyzetek
További információk
FootballDatabase-es Deco profil és statisztikák FC Barcelona profil Deco profilja az About.com-ról www.PortuGOAL.net Portugál labdarúgó oldal (Player Profile résznél) Deco bebiztosította a Barca szuperkupagyőzelmét A Barcelona legyőzetett, de Decót a torna legjobbjává választották
Kategória:Portugál labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A Porto labdarúgói Kategória:A Chelsea labdarúgói Kategória:A 2004-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2008-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A Corinthians labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A Primeira Liga labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók