Alberto Moravia, eredeti nevén Alberto Pincherle (Róma, 1907. november 28. – Róma, 1990. szeptember 26.) a 20. század egyik legkiemelkedőbb olasz regényírója. Művei legfőképp a modern szexualitással, szociális elidegenedéssel és egzisztencializmussal foglalkoznak. Legismertebb az antifasiszta A megalkuvó, amelyből film is készült 1970-ben Bernardo Bertolucci rendezésében, azonos címmel. Más regényeit is megfilmesítették: A megvetés, melyet Jean-Luc Godard forgatott (Le Mépris), és az Egy asszony meg a lánya (La ciociara), melyet 1960-ban Vittorio De Sica vitt filmvászonra azonos címmel, 1989-ben pedig Dino Risi tévéfilmet is készített belőle.Alberto Moravia élete és munkássága - Literatura

Élete A korai évek

Alberto Pincherle (írói neve anyai nagyapjának családi neve) Via Sgambatin született, Rómában, egy gazdag középosztálybeli családban. Zsidó apja, Carlo építész és festő, olasz anyja, Teresa Iginia de Marsanich anconai, de származásilag dalmáciai volt. Moravia nem fejezte be az elemi iskolát, mivel kilencévesen csontízületi tuberkulózissal fertőződött meg, aminek következtében öt évig ágyhoz volt kötve. Három évet otthon töltött, míg másik kettőt egy északkelet-itáliai Cortina d’Ampezzo beli szanatóriumban. Moravia intelligens fiú volt, és idejét az olvasásnak szentelte. Kedvenc írói között tartja számon Dosztojevszkijt, Joyce-ot, Ariostót, Goldonit, Shakespeare-t, Molière-t és Mallarmét. Megtanult franciául és németül is, és mindkét nyelven verseket is írt.Széchenyi István Egyetem XX. századi világirodalom bélyegkép|jobbra|Elsa Morante társaságában, Capri szigetén

Magyarul megjelent művei

Római történetek; ford. Gellért Gábor; Európa, Bp., 1957 A római lány. Regény; ford. Kismárton András; Európa, Bp., 1958 A megalkuvó; ford., bev. Füsi József; Magvető, Bp., 1959 (Világkönyvtár) Il pupo. A pici / La ciociara. A csocsára; Terra, Bp., 1959 (Kétnyelvű kis könyvtár) Egy asszony meg a lánya. Regény; ford. Gellért Gábor, utószó Mesterházi Lajos; Európa, Bp., 1960 A megalkuvó / Agostino; ford. Füsi József, Zsámboki Zoltán, utószó Szabó György; Európa, Bp., 1964 A közönyösök. Regény; ford. Dankó Éva; Európa, Bp., 1967 (Európa zsebkönyvek) Gyilkosság a teniszklubban. Elbeszélések; vál. Lator László, ford. Lontay László et al.; Európa, Bp., 1969 (Európa zsebkönyvek) Az unalom. Regény; ford. Zsámboki Zoltán, bev. Sükösd Mihály; Európa, Bp., 1969 A megvetés. Regény; ford. Székely Éva; Európa, Bp., 1972 (Európa zsebkönyvek) Kisregények; ford. Zsámboki Zoltán; Európa, Bp., 1974 A figyelem; ford. Zsámboki Zoltán; Európa, Bp., 1979 (Európa zsebkönyvek) 1934. Regény; ford. Faragó Éva; Európa, Bp., 1985 (Európa zsebkönyvek) Levelek a Szaharából; ford. Zsámboki Zoltán; Európa, Bp., 1986 A leselkedő. Regény; ford. Magyarósi Gizella; Európa, Bp., 1988 Római utazás; ford. Szentgyörgyi Rita; Fortuna, Bp., 1993 Én és „őkelme”; ford. Székely Éva; Helikon, Bp., 1996 Történelem előtti történetek; ford. Székely Éva; Móra, Bp., 2000 Agostino. Kisregények / Az álarcosbál / Az engedetlenség / A hitvesi szerelem; ford. Zsámboki Zoltán; Európa, Bp., 2003 Lázadás; ford. Matolcsi Balázs; Partvonal, Bp., 2012 (Partvonal szépirodalom)

Jegyzetek

Források Alkotói adatlapja a Moly oldalán

Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1990-ben elhunyt személyek Kategória:Olasz költők, írók Kategória:Nevet változtatott olasz személyek Kategória:Rómaiak Kategória:Zsidó származású olaszok