A Tomb Raider (a.m. „Sírrabló”) akció-kalandjátéksorozat. Főhőse Lara Croft, egy műkincsek felkutatásával foglalkozó nő. A játéksorozat összesen nyolc egyedi, egy évfordulós, valamint négy kiegészítő kiadványból áll, és Windowson kívül több játékkonzolra is megjelent, emellett pedig három mozifilm is készült a játék alapján.

Kezdetek

Az első játék 1996. október 30-án jelent meg a Core Design fejlesztőstúdió jóvoltából. A kornak megfelelően eredetileg férfi főhős állt a középpontban, azonban Toby Gard a figurát egy női kalandorra cserélte. A tervezett Laura Cruz nevet megváltoztatva lett Lara Croft a főhős. 1996 őszén látott napvilágot, és megjelenését szinte azonnal siker koronázta. A feszülő pólós, rövidnadrágos, mindkét kezében pisztolyt tartó Lara hamar népszerű lett a PC-s játékosok körében, azonban Gard még ebben az évben távozott a csapattól, mivel nem volt hajlandó a főhősből szexszimbólumot csinálni. Azonban a jogok ott maradtak az Eidos Interactive & Core Design páros kezében.

Lara alakja mellett a másik ok, ami hozzájárult a sikerhez, hogy ebben az időben ez volt az egyetlen 3D-s külső nézetes kalandjáték.

A játék nagy sikert ért el s több millió példányban kelt el világszerte. Így PC mellett megjelent a Sony Playstation játék konzolán és Sega Saturnon is. Évekkel később pedig az első rész a Nokia Ngage – főleg játékra tervezett – mobilján is elérhetővé vált.

Old Gen és Next Gen Generáció fejlődés szempontjából két csoportba sorolhatjuk a játékot: Old Gen és Next Gen. Az Old Gen csoportba az első részek, pontosabban az első öt rész (1996–2000) és annak kiegészítő játékai tartoznak a másik, Next Gen csoportba a hatodik rész és az őt követő epizódok (2000–?) tartoznak.

Sikerek

Az 1996 novemberében megjelent első rész hatalmas sikert ért el. Nem sokkal később – kisebb grafikai változtatásokkal – 1997 őszén megérkezett a Tomb Raider II névre keresztelt második rész. Finomodott a grafika és az irányítás is. Először használhattunk járművet és még érdemes megemlíteni hogy a második részben még több emberi ellenfelet kaptunk. Kicsit megkésve, 1998 tavaszán megérkezett az első rész kiegészítője, amely Tomb Raider Gold névvel legálisan és ingyenesen letölthető volt.

A kiegészítő megjelenése után, 1998 őszén megjelent a Tomb Raider III: Adventures Of Lara Croft címmel fémjelzett harmadik rész. Tovább finomítottak a grafikán, több új jármű jelent meg. Bejárhattuk az egész földet Afrikától Nevadán keresztül egészen a fagyos Antarktiszig. Levezetésként 1999 tavaszán érkezett a szintén ingyenes második rész kiegészítője a Tomb Raider II Gold.

Mi tagadás, az első rész sikerét nem tudták a következő részek felülmúlni. Egyedül az 1999 őszén megjelent Tomb Raider – The Last Revelation névre keresztelt negyedik rész. Ez volt a leghosszabb rész közel 38 pályát tudhat magáénak. Nemcsak a grafikában fejlődött a játék sokat a harmadik rész óta, de a történet is jobban kidolgozott. Az eddigiekhez képest beláthatatlanul sok új pálya és új fegyverek jelentek meg. Történeti lezárása rajongók sokaságát sokkolta.

Rajongók nyomására a Core Design belekezdett az ötödik rész készítésébe, melynek a Tomb Raider Chronicles munkanevet adta, s amely összefoglaló epizódként funkcionált. A játék 2000 őszén jelent meg, de felvezetésként a játékosok megkapták ez év tavaszán a Tomb Raider – The Lost Artifact, valamint Tomb Raider – The Times a harmadik, illetve negyedik rész kiegészítőjét. Érdekesség még, hogy megjelent a Chronicles mellé egy pályaszerkesztő program is, mellyel a rajongók egyedi Tomb Raider pályákat készíthettek Lara Croft főszereplésével. Először fizetős volt, majd később ingyenesen letölthetővé vált.

A rajongóknak közel három évet kellett várniuk az új epizódra, amely végül 2003-ban jelent meg Lara Croft: Tomb Raider – The Angel Of Darkness néven. A következő generációs játék viszont nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s a rajongók szemében bizony nagyot bukott. A játékba új irányítást csempésztek bele, mint például a lopakodás vagy párbeszéd és az ehhez köthető nyomozás. Érdekes volt még a karakter fejlődés, de sajnos ezt is elrontották, így Lara egyes feladatok révén tudott csak fejlődni, ha ezt kihagyta, akkor a játékos egy adott szinten megrekedt. A történet középpontjában egy gyilkosság állt, ami teljesen átalakította a hangulatot s a rajongók nem egy újabb kalandot kaptak, hanem egy akcióra kiélezett krimit. Emellett még hozzásegítette a játékot a sikertelenséghez, hogy meglehetősen sok hiba volt benne, valamint történetileg is félbeszakadt, hiszen több részesre tervezték. Ám mivel ezt a részt sikertelenség koronázta, így ezt a szálat nem folytatták.

Végül a játék sikertelensége volt az, ami az utolsó szeg volt – az egyébként is haldokló – Core Design koporsójába, valamint az Eidos Interactive eladásához vezetett. A Tomb Raider jogok átvándoroltak a Crystal Dynamics-hoz. Úgy tűnt Lara Croft és a Tomb Raider megbukott, s majd a feledés homályában eltűnik végleg.

A Crystal Dynamics azonban látott fantáziát még a játékban, s mivel náluk voltak a jogok, úgy döntöttek, belevágnak egy újabb játék megalkotásához, mindent az alapoktól kezdve. Pozitívumnak számított az is, hogy a csapathoz csatlakozott Lara Croft megálmodója, Toby Gard is. A munkálatok gőzerővel folytak. Ez idő alatt megjelentek képek a készülő munkából, ami szintén pozitív bizakodásra adott okot. A Crystal Dynamics még 2005 karácsonyán a fa alá akarta tenni az újjászületett Larát, azonban a megjelenést inkább 2006 áprilisára halasztották, hogy finomítsanak a játékon. Az eredmény nem maradt el: hatalmas siker övezte a Lara Croft: Tomb Raider Legend címmel megjelent játékot, mely a hagyományokat megőrizve teremtett új stílust a Tomb Raider világában.

A Crystal Dynamics azonban nem ült ölbe tett kézzel; így a játék tízéves évfordulójára elkezdte készíteni az első rész felújított változatát, amely Lara Croft: Tomb Raider 10th Anniversary Edition munkacímen futott. Fél év csúszással, 2007 tavaszán megjelent a Lara Croft: Tomb Raider Anniversary néven, amely teljes egészében adta vissza az első rész hangulatát – új grafikai köntösben. Ám a kor – és a piac – elvárásainak megfelelően némileg könnyebbre sikerült az eredetijénél.

A következő rész másfél évvel később, 3-4 hónappal az első tervezett kiadási időponthoz képest a karácsonyi vásárlási rohamra időzítve, 2008 novemberében jelent meg a Tomb Raider: Underworld címmel PC-re, PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra, Wii-re és NDS-re. Eredetileg PlayStation 2-re is megjelent volna a többi platformra készült változattal együtt, de jócskán megkésve végül is 2009 elején jelent meg.

Megjelenés platformok/OS-ek szerint +WindowsMS-DOSLinuxOS X (PPC)OS X (Intel)PSPS 2PS 3PS 4PSPSega SaturnDreamcastGame Boy AdvanceNintendo DSGameCubeMobileN-Gagei-OSAndroidXboxXbox 360Xbox OneWiiN-Gage 2.0Shield TVTomb RaiderIgenIgen -Igen -Igen - - - -Igen - - - - -IgenIgenIgen - - - - - -Tomb Raider IIIgen - -Igen -Igen - - - - - - - - - - -IgenIgen - - - - - -Tomb Raider IIIIgen - -Igen -Igen - - - - - - - - - - - - - - - - - - -Tomb Raider – The Last RevelationIgen - -Igen -Igen - - - - -Igen - - - - - - - - - - - - -Tomb Raider – ChroniclesIgen - -Igen -Igen - - - - -Igen - - - - - - - - - - - - -Tomb Raider – The Angel Of DarknessIgen - -Igen - -Igen - - - - - - - - - - - - - - - - - -Tomb Raider – LegendIgen - - - - -IgenIgen -Igen - -IgenIgenIgenIgen - - -IgenIgen - - - -Tomb Raider – AnniversaryIgen - - -Igen -IgenIgen -Igen - - - - -Igen - - - -Igen -Igen - -Tomb Raider – UnderworldIgen - - -Igen -IgenIgen - - - - -Igen - - - - - -Igen -IgenIgen -Tomb Raider (2013)Igen -Igen -Igen - -IgenIgen - - - - - - - - - - -Igen - - -IgenRise of the Tomb RaiderIgen -Igen -Igen - - -Igen - - - - - - - - - - -Igen Igen - - -Shadow of the Tomb RaiderIgen -Igen -Igen - - -Igen - - - - - - - - - - - - - - -

Történet Tomb Raider Lara Croftot felkeresi egy Jacqueline Natla nevű nő, hogy kerítsen elő egy ősi, mérhetetlen hatalommal rendelkező tárgy három darabját, amely Scion néven ismert. Lara neki is lát a feladatnak. Útja során beutazza Perut, Görögországot, majd Egyiptomot, és veszélyek sokaságával néz szembe. A későbbiekben kiderül, hogy Natla az ősi Atlantisz harmadik uralkodója, aki egy "evolúciós fellendülést" kíván okozni a Scion erejével. Lara végül legyőzi Natlát, ezzel megmentve a világot. Kiegészítő: Tomb Raider Gold (Unfinished Business) Pályák száma: 15 Megjelenés: 1996

Tomb Raider II Lara Croft most Xian tőrének nyomába ered. Az ereklye mágikus hatalommal bír, és képes sárkánnyá változtatni azt, aki elég bátor ahhoz, hogy a szívébe szúrja a tőrt. Ezt az ereklyét szeretné megszerezni Marco Bartoli is, aki a játék főgonosza. Lara kalandjai Kínában kezdődnek, majd eljut Velencébe, egy kőolajfűrő toronyba, egy elsüllyedt hajó roncsaiba, egy tibeti kolostorba, végül pedig egy varázslatos, Lebegő Szigetek néven ismert helyre. Larának sikerül legyőzni a sárkánnyá változott Marco Bartolit, majd hazaviszi Xian tőrét, hogy ne kerüljön rossz kezekbe. Kiegészítő: Tomb Raider II. Gold (The Golden Mask) Pályák száma: 18 Megjelenés: 1997

Tomb Raider III

Több millió évvel ezelőtt egy meteor csapódott a földbe, amiből négy (a kiegészítőből kiderül, hogy valójában öt) mágikus amulett esett ki. Dr. Willard-Natlához hasonlóan- evolúciós fellendülést akar kiváltani az amulettek segítségével. A kalandok több helyszínen játszódnak: a játék egy indiai dzsungelben kezdődik, majd (a játékos által választott sorrend szerint) egy nevadai sivatagban, London negyedeiben, illetve a déli szigeteken folytatódik. Az utolsó meglátogatott hely Antarktisz, ahol Willard az amulettek segítségével egy hátborzongató, pók-szerű lénnyé változik. Lara sikeresen legyőzi őt, majd elviszi az amuletteket. Kiegészítő: Tomb Raider III. Gold (The Lost Artifact) Pályák száma: 19 + 1 rejtett Megjelenés: 1998

Tomb Raider – The Last Revelation Kietlen síkság, homokviharok, skorpiók, tevék. Ez jellemzi Egyiptomot. Lara története is itt kezdődik. Véletlenül szabadon enged egy Seth nevű egyiptomi istent, akit vissza kell zárnia. Közben kénytelen egykori mesterével, Werner Von Croy-jal versenyt futni egy egyiptomi ereklyékért, miközben különös dolog veszi kezdetét. Kiegészítő: Tomb Raider – Times Exclusive Level Pályák száma: 38 Megjelenés: 1999

Tomb Raider Chronicles Lara Croft eltűnt. Feltételezések szerint meghalt. Egy viharos napon barátai összegyűlnek, hogy emlékének adózhassanak. Felidézik Lara elmúlt kalandjait, valamint megosztják véleményüket és félelmüket Von Croy-ról. Kiegészítő: Nincs Pályák száma: 13 Megjelenés: 2000

Lara Croft: Tomb Raider – The Angel Of Darkness

Lara Croft visszatért! Most Egyiptom tájait otthagyva, Franciaország utcáit bóklássza, hogy kiderítse, ki a felelős hajdani mentorának haláláért. Eközben a titokzatos Obscura-festmények nyomába ered, azonban feltűnik egy rivális ereklyevadász is. Kiegészítő: Nincs Pályák száma: 33 Megjelenés: 2003

Lara Croft: Tomb Raider Legend Lara ismét itt van. Szinte át kell utazni a földkerekséget, hogy megtalálja a Föld legnagyobb fegyverét, s ezt megvédje egykori barátjától, Amanda Avert-től, hiszen olyan legendás erővel bír, amely az egész emberiség létét fenyegeti. Kiegészítő: Nincs Pályák száma: 8 Megjelenés: 2006

Lara Croft: Tomb Raider Anniversary Lara Croftot felkeresi Natla, hogy kerítsen elő egy ősi tárgy három darabját,amely Scion néven ismert. Lara neki is lát a feladatnak, hogy előkerítse az ereklyét. Útja során szinte beutazza az egész világot és veszélyek sokaságával néz szembe. A legelső játék felújítása. Kiegészítő: Nincs Pályák száma: 14 Megjelenés: 2007

Lara Croft: Tomb Raider Underworld