A Holding Out for a Hero Bonnie Tyler egyik leghíresebb dala.
A dalról
A dal eredete Jim Steinman, Bad for Good című lemezén hallható Stark Raving Love című dal refrénjére alapul. A Steinman által írt szerzemény, nem hozta meg a várt sikert. Ezért Jim később korábbi dalából, Dean Pichford segítségével egy közel 6 perces, disco slágert készített az egykoron még csak refrénként felcsendülő dallamokból. Érdekesség, hogy a Start Rawing Love szövege pedig a később Meat Loaf albumára átírt Lost Boys and Golden Girls című dalra épül így Steinman saját kevésbé sikeres dalából készített két világslágert.
A dal először 1984-ben jelent meg hivatalosan, zene és szöveg természetesen Jim Steinman aki a Footloose című filmhez írta a dalt és csak maxi kislemezen jelent meg, majd később Bonnie Tyler válogatáslemezén és csak 1986-ban a Secret Dreams and Forbidden Fire című nagylemezén. Az Egyesült Államokban kilencszeres platinalemezt vehetett át a Footloose Soundtrack-ért. A dal hatalmas sikert aratott, a Brit toplistán hetekig vezette a 2. helyet, és több filmben is felcsendült már, mint például a Banditák, a Rövidzárlat 2. vagy éppen a Shrek 2. A videóklipet a Grand Canyonban forgatták és szintén ott, David Copperfielddel is készítettek egy verziót, amikor Tylerért repül törökülésben David.
A dal sikere az eltelt évek során sem apadt el. Nem csak filmekben kedvelt betétdal, hanem tehetségkutató show-műsorokban is előszeretettel adják elő. A magyar Megasztárban két szériában is előadták. Egyszer Hoffmann Mónika, majd később Bencsik Tamara. Bonnie Tyler elengedhetetlen dala a koncertjein. 2004-es Simply Believe című lemezén a modern zenei stílusnak megfelelően lett átdolgozva, így 2004-ig az 1984-es, hivatalos verziót adta elő. Majd 2004 és 2007 között a felújított verziót. Később pedig az eredeti verzió énekléséhez tért vissza.
Jim Steinman később a Vámpírok Bálja című musical zenéjének megírásánál is felhasználta a dal alapritmusát, de az csak az amerikai Broadwayn bemutatott előadásban hallható az egyik jelenetben. Az Európai színpadi változatokban nem szerepel.
2009-ben a brit Hollyoaks Later című filmsorozat egyik epizódjában a főszereplő énekli a dalt, Bonnie Tyler közreműködésével.
Toplistás helyezések 1984LegjobbhelyezésÍrország1UK2Dél-Afrika2Japán6Németország11Kanada12Ausztria19Svédország 19Olaszország30USA34UK (1991-ben)69
Kislemez "12 single # Dalcím Zeneszerző Producer Hossz 1/AHolding Out for a Hero (Album Version)Jim SteinmanJim Steinman5:502/AHolding Out for a Hero (Radio Edit)Jim SteinmanJim Steinman5:111/BFaster than the Speed of Night (Album Version)Jim SteinmanJim Steinman6:45
"12 single (Brit kiadás) # Dalcím Zeneszerző Producer Hossz 1/AHolding Out for a Hero (Album Version)Jim SteinmanJim Steinman5:502/AHolding Out for a Hero (Radio Edit)Jim SteinmanJim Steinman5:111/BHolding Out for a Hero (Jellybeam Remix)Jim SteinmanJim Steinman6:25
Filmek
Gumiláb (Footloose) 1984 (#1) Rövidzárlat 2. 1988 Hol van Harry Combs? 1989 Louise & Clark – Superman (2. évad főcímdala) Banditák 2001 (USA #165; top soudtrack #15) Shrek 2. 2004 Nacho Libre 2006 Parkműsor: Grántotta c. rész, 2011.
Feldolgozások
Emery rockegyüttes Punk Goes 80's válogatáslemezén Laura Branigan Graveworm metalegyüttes Frou Frou és Jennifer Saunders a Shrek 2.-ben (a magyar változatban a dalt magyarul adják elő, Hol van a hősöm? címmel) Szerb Six pack együttes 2008-as Discovery c. lemezén Nakazawa Yuko japán énekesnő Amazing Transparent Man Asakura Miki a School Wars c. japán drámában Melba Moore Lucie Vondráčková cseh popénekesnő Van Canto
Televíziós feldolgozások
A CBS csatorna Cover Up című show műsorának alapzenéje A Lois & Clark: The New Adventures of Superman című filmsorozat főcímdala valamint reklámzenéje Az NBC csatorna saját gyártású szappanoperájának a Days of our Lives-nak egyik betétdala A Comedy Central csatornán is felcsendült Alesha Dixon énekes és profi partnere Matthew Cutler a Strictly Come Dancing című műsorban Freestyle/Showdance stílusban táncoltak erre a dalra A Metal Slug 7 reklámzenéje A Pepsi egyik reklámdala 2005-ben a dal héber nyelvű változata az izraeli Festigal Super Hero egyik betétdala lett
Fordítás
Források kislemez információ
Kategória:1986 kislemezei Kategória:Bonnie Tyler-dalok Kategória:Jim Steinman-dalok