David Brabham (London, 1965. szeptember 5. –) ausztrál autóversenyző, a 2009-es Le Mans-i 24 órás verseny győztese. Édesapja, Jack Brabham háromszoros (1959, 1960, 1966) Formula–1-es világbajnok, két bátyja, Gary és Geoff szintén autóversenyzők.
Pályafutása
1983-ban gokart-versenyzéssel kezdte pályafutását. 1986-ban negyedik lett az ausztrál Formula–Ford-bajnokságban, majd 1987-ben megnyerte az ausztrál Formula–2-kupát.
1988-ban és 1989-ben a brit Formula–3-as sorozat futamain vett részt. Az 1989-es szezonban hat futamgyőzelmet szerzett, és végül szoros versenyben nyerte meg a bajnoki címet Allan McNish előtt. Ebben az évben győzött a makaói nagydíjon is.
Formula–1
1990-ben az édesapja által alapított Brabham-istállónál versenyzett a Formula–1-es világbajnokságon. David a svájci Gregor Foitek helyét vette át a csapatnál, a San Marinó-i nagydíjtól. A szezon tizennégy versenyén vett részt, melyből mindössze nyolc alkalommal tudta kvalifikálni magát a futamokra is. Egyedül a francia nagydíjon ért célba, ahol tizenötödik lett.
1991-ben a nemzetközi Formula-3000-es sorozat, és a sportautó-világbajnokság futamain indult, valamint megnyerte a Spa-i 24 órás viadalt.
1992-ben és 1993-ban a Footwork tesztpilótája volt.
1994-ben újra versenyzői szerepet kapott a világbajnokságon. A Simtek alakulatával a szezon összes versenyén részt vett. Csapattársa, Roland Ratzenberger a San Marinó-i nagydíj időmérőedzésén életét vesztette. A történtek ellenére David rajthoz állt a futamon. Pontot ebben az évben sem szerzett, legjobb eredményét a spanyol versenyen teljesítette, ahol tizedik lett.
Formula–1 után
1995 óta különböző túraautó-bajnokságokban, és hosszútávú versenyeken szerepel.
1996-ban John Nielsenel együtt megnyerte a GT500-as japán túraautó-bajnokságot, 1997-ben bátyjával, Geoffal pedig győzött a Bathurst 1000-es viadalon. Több bajnoki címet szerzett az amerikai Le Mans-szériában, valamint 2009-ben, Alexander Wurz és Marc Gené váltótársaként első lett a Le Mans-i 24 órás versenyen.
Sikerei 300px|jobbra|bélyegkép|David a 2009-es Petit Le Mans-on Le Mans-i 24 órás autóverseny Győzelem: 2009 Második: 2003 Amerikai Le Mans-széria Bajnok: 2009 (P1), 2010 (LMP) Spa-i 24 órás autóverseny Győzelem: 1991 Brit Formula–3-as bajnokság Bajnok: 1989 Makaói Formula–3-as nagydíj Győztes: 1989 Petit Le Mans Győzelem: 1999
Eredményei Teljes Formula–1-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont 1990 Motor Racing Developments USA BRA SMRNK MONKi CANNK MEXKi FRA15 GBRNK GERKi HUNNK BELKi ITANK PORKi ESPNK JPNKi AUSKi HN 0 1994 Simtek BRA12 PACKi SMRKi MONKi ESP10 CAN14 FRAKi GBR15 GERKi HUN11 BELKi ITAKi PORKi EURKi JPN12 AUSKi HN 0
Teljes eredménylistája a nemzetközi Formula–3000-es sorozaton
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Helyezés Pont 1991 Roni Motorsport VAL7 PAU7 JER11 MUG9 PER HOC BRH SPA BUG NOG HN 0
Le Mans-i 24 órás autóverseny
Év Csapat Autó Csapattárs Csapattárs Helyezés Kiesés oka 1992 Toyota Team Tom’s Toyota TS010 Geoff Lees Katajama Ukjó Kiesett Motorhiba 1993 TWR Jaguar Racing Jaguar XJ220C John Nielsen David Coulthard Kizárás 1996 Gulf Racing McLaren F1 GTR LM Pierre-Henri Raphanel Lindsay Owen-Jones 5. 1997 David Price Racing Panoz Esperante GTR-1 Perry McCarthy Doc Bundy Kiesett ? 1998 Panoz Motorsports Inc. Panoz Esperante GTR-1 Andy Wallace Jamie Davies 7. 1999 Panoz Motorsports Inc. Panoz LMP-1 Éric Bernard Butch Leitzinger 7. 2000 Panoz Motorsport Panoz LMP-1 Jan Magnussen Mario Andretti 15. 2001 Panoz Motorsport Panoz LMP-1 Jan Magnussen Franck Lagorce Kiesett ? 2002 Panoz Motorsport Panoz LMP-1 Jan Magnussen Bryan Herta Kiesett Motorhiba 2003 Team Bentley Bentley Exp Speed 8 Johnny Herbert Mark Blundell 2. 2004 Zytek Engineering Ltd. Zytek 04S Andy Wallace Hayanari Shimoda Kiesett Motorhiba 2005 Aston Martin Racing Aston Martin DBR9 Stéphane Sarrazin Darren Turner 9. 2006 Team Modena Aston Martin DBR9 Antonio García Nelson Piquet jr. 9. 2007 Aston Martin Racing Aston Martin DBR9 Rickard Rydell Darren Turner 5. 2008 Aston Martin Racing Aston Martin DBR9 Antonio García Darren Turner 13. 2009 Peugeot Sport Total Peugeot 908 HDi FAP Alexander Wurz Marc Gené Győzelem 2010 Highcroft Racing Acura ARX-01C Marco Werner Marino Franchitti 25.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Hivatalos honlapja Profilja a grandprix.com honlapon Profilja a statsf1.com honlapon Profilja a driverdatabase.com honlapon
Kategória:Ausztrál autóversenyzők Kategória:Ausztrál Formula–1-es versenyzők Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Brabham