Ezüst György (Békéscsaba, 1935. április 4. – 2017. június 21.) többszörösen kitüntetett festő.
Életpályája A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd első ismereteit a képzőművészet területén Mokos József festő helyi szabadiskolájában szerezte meg. Ezután az egri tanárképző főiskolán tanult a szintén békéscsabai származású Jakuba János keze alatt. Ezt követően a Magyar Képzőművészeti Főiskolán képezte magát tovább, ahol 1971-ben diplomázott. Azóta Budapesten élt. 1973 és 1987 között a Toldy Ferenc Gimnázium rajztanára volt.Elhunyt Ezüst György – toldygimnazium.hu
Stílusa Az alföldi hagyományok folytatója. Paraszti témájú képeinek modelljeit, a tanyák életét, a munkaeszközöket részletező pontossággal, neorealista felfogásban festette meg, majd e stílustól az évek során fokozatosan eltávolodó művész nagy számú önálló és válogatott csoportos kiállítást tudhat maga mögött. Urbánus képein több irányzatot, technikát kipróbált (pop-art elemek, kollázs).
Díjai, elismerései 1962-ben Munkácsy-emlékplakett 1963-ban Szeged város díja 1967-ben Medgyessy-emlékérem 1971-ben Békéscsabai Városi Tanács Különdíja 1976-ban Nagymaros Plakett 1980-ban HM különdíj 1981-ben Országos Portré Biennálé, bronz diploma 1986-ban SZOT-díj 2003-ban A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
Jegyzetek
További információk Kieselbach.hu Artportal.hu
Kategória:1935-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar festők Kategória:Békéscsabaiak Kategória:SZOT-díjasok Kategória:Budapestiek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei