Gyárdűlő Budapest egyik városrésze a X. kerületben.
Fekvése Budapest-Kőbánya délnyugati részén helyezkedik el. Határai: a Mázsa tértől a MÁV szolnoki vasútvonala – Száva utca – Üllői út - a MÁV hegyeshalmi vonala – Kőbányai út a Mázsa térig.
Történelme 250px|bélyegkép|balra|A második, panelházas lakótelep 250px|bélyegkép|balra|A Bihari út 8/c alatt található szükséglakás-épület, 1932-ben épült 200px|bélyegkép|jobbra|A Száva utcai adótorony 1873-ban kapta a nevét a városrész, a környéken létesült gyárakról.
Történelmét a mai Mázsa tér környékén épült sertéspiac indította meg, amelyet 1861-ben adtak át, egy 20 holdas területen. Fokozatosan innen látták el egész Budapest sertésfogyasztását, hiszen a környéki gazdák ide hozták hízósertéseiket eladásra. A következő egy-két évtizedben a piac vonzáskörzete egyre bővült, az egész magyarországi, szerbiai, romániai sertésforgalom központjává vált, sőt, 1896-ban Bécs sertéshúsimportjának (évi sertés) csaknem kétharmada ( sertés) a kőbányai piacról származott; egész Európában ismert lett. Ekkor már különböző létesítményeket, úgynevezett sertésállásokat is építettek az állatok további hizlalására. Mintegy hízót tarthattak egyszerre a kőbányai-gyárdűlői telepen, 120 holdnyi területen.
A sertéspiac konjunktúrája ugyanakkor tartott sokáig, ugyanis 1892 májusában felütötte fejét a sertésvész. Ekkor a kormány karantént rendelt el, az állatokat csak budapesti fogyasztásra, azonnali vágással lehetett elvinni. A nyár folyamán rengeteg kényszervágást végeztek, teljesen kiürítették a telepet, viszont a kórban így is csaknem sertés pusztult el. Novemberben a telepet fertőtlenítették, decemberben ismét megindult a kereskedelem, ekkor sertést tartottak itt egy időben. Hamarosan ismét sertésvész tört ki, ekkor a külföldi piacokon végleg betiltották a kőbányai sertések behozatalát. Utána a piac forgalma visszakorlátozódni kényszerült Budapest ellátására.
A XIX. század végén az iparosodás növekvő üteme Budapestre szívta a falusi lakosságot, amelynek hatására a XX. század elejére drasztikus lakásínség lépett fel. Kőbányán az első szükséglakások 1886-ban épültek.Palasik Mária: X. kerület: Kőbánya. Budapest, Ceba Kiadó, 2000. 26. old. 1911-ben a Ceglédi út 6-26. szám alatti telken 17 kétszintes házat - egyszobás illetve egy szoba-konyhás lakást - építettek.Vö.: Látványos archív fotósorozat a Ceglédi útról Az 1930-as években a kőbányai lakosság 8-10% százaléka kényszerült szükséglakásokban élni. 1932-ben a Bihari út 8/c címen is felépült egy 216 egyszobás lakást tartalmazó épület, mely a mai napig fennmaradt. A Ceglédi úti szükséglakásokat az 1970-es évek derekára felszámolták.
1955-1958 között a városrész déli oldalán, az Üllői út mentén a Zágrábi utca-Ceglédi út-Száva utca által határolt területenPalasik (2000), 33. old. épült a tiszti lakótelep szocreál stílusban, négyemeletes, néhol jellegzetesen íves betonházakkal.Vincze Miklós - Hatvan éve álldogál már egy pingvinpár az Üllői út óriástömbjei mögött (24.hu, 2018.04.25.)
Gyárdűlő második újkori lakótelepe 1977-1979 között épült a Ceglédi úti szükséglakások helyén az V. ötéves terv keretében. Eltérően más városrészek paneltömbjeitől, itt csupán három darab nyolclépcsőházas tízemeletes szalagház épült. (Bihari út, Kékvirág utca,Korábbi nevén Rabinovits József utca. A lakótelep elkészülését követően, 1978. november 29-én került sor egy mészkő anyagú emléktábla felavatására, melyet az utca névadójának Rabinovits József (1884-1940) tiszteletére helyeztek el, a lakótömb Somfa köz felőli végfalán. Balkán utca) és egy hat lépcsőházas (Somfa köz), tízemeletes épület található, eltolt négyzet alakban. 1985-1986 között a lakótelep keleti oldalára három darab egy lépcsőházas, szintén tízemeletes lakóház épült. A telepen összesen 1152 lakás található, amelyekben megközelítőleg 3500-an élnek.
1981-re készült el a Ceglédi úti postásszálló,Az V. ötéves terv jóléti és szociális létesítményei, 1981. illetve a Zágrábi úti óvoda.
Megjegyzések
Hivatkozások
Források Budapest teljes utcanévlexikona, Dinasztia Kiadó - Gemini Kiadó, Budapest, 1998. Vörös Károly, Spira György: Budapest történelme IV. (a márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978. Dr. Szalai György: Kőbánya története, Budapest X. Kerületi Tanácsának Végrehajtó Bizottsága, 1970.
Kategória:Budapest városrészei Kategória:Budapest X. kerülete Kategória:Üllői út