Joan Miró i Ferrà (kiejtése: ʒuˈan miˈro ifǝˈrra) (Barcelona, 1893. április 20. – Palma de Mallorca, 1983. december 25.); katalán festőművész, grafikus, szobrász és keramikus. Az École de Paris körébe tartozik.
Élete, munkássága Apja aranyműves és órásmester, anyja egy asztalos lánya volt. Egyetlen testvére született 1897. május 2-án, Dóra nevű húga. 1890-ben kezdett iskolába járni, ahol rajzot is tanítottak. A nyarakat nagyszüleinél Cornudellában (Tarragona tartomány) és anyai nagyanyjánál, Mallorcán töltötte.
1907-től apja kívánságára kereskedelmi tanulmányokat folytatott, ugyanekkor művészeti kurzusra is járt a felújított La Escuela de la Lonja festőiskolába. Tanára volt Modesto Urgell Inglada, a tájképfestő és José Pasco Merisa, a díszítőművészet professzora.
Fejlődésére nagyon jótékonyan hatottak a Párizsban töltött 1920-as évek, 1930-as évek, amikor személyesen megismerkedett Pablo Picassóval és az ő avantgárd művészeti irányzataival, s a Párizsi Iskola számos alkotásával, felfogásával. 1925-ben csatlakozott a szürrealistákhoz, barátságot kötött a hozzá sokban közel álló Paul Klee-vel. 1940-ben visszatért Spanyolországba, a második világháború befejezése után felváltva tartózkodott Barcelónában és Párizsban.
Joan Miró, Pablo Picasso, Salvador Dalí, Juan Gris a 20. század spanyol-katalán festőóriásai. Miró a fauvizmus, a kubizmus, a dadaizmus és a szürrealizmus világában otthonosan járva egyedi, költői, játékos, humoros világot hozott létre. A gyermekrajzok varázsa és az avantgárd újító szabadsága fonódott eggyé műveiben. 1954-ben a velencei biennálé egyik nagydíját nyerte el. Az 1940-es évektől számos kerámia falképet és szobrot tervezett.
Miró mottója: „Én nem találok ki semmit, én mindenre rátalálok.”
1956-tól Mallorcára vonult vissza alkotni, nagyon szoros volt e szigettel a kapcsolata, hiszen édesanyja és felesége is innen származott. Házát, stúdióit, s vele számos alkotását (mintegy 2500 műtárgy és dokumentum) Palmára, a fővárosra hagyta. Feleségével egy dinamikus alapítványt hozott létre, amely nem elsősorban csak múzeumi célokat szolgált, hanem segítséget kívánt nyújtani fiatal alkotóknak könyvekkel, művészeti munkák, dokumentumok tanulmányozásának lehetőségeivel. Az alapító szellemi végrendeletét teljesítették és egy Joan Míróról elnevezett szoborparkot is létesítettek Palma-ban.
Az 1983-ban a Pálmában elhunyt művészt a katalán fővárosban, Barcelónában, a Montjuich hegyen fekvő temetőben helyezték örök nyugalomra.
Művei (válogatás)
Festményei
Kilátás Montroigra (1919) A farmer feleségePárizsban festette. (1922-23) Anyaság (1924) A harlequin karneválja (1924-25) Triptichon (1939) Sznob társaság a hercegnőnél (1944) Kompozíció (1953)
Balettdekoráció Gyermekjátékok (1931-32)
Köztéri alkotásai Asszony (1938; Casa de la Ciudad de Barcelona épületében) Kerámiafal a párizsi UNESCO-székházban (1957) Kerámiafal (1971; Ludwigshafen, Németország) A Madridi Kongresszusi Palota díszítése (1980) Híres köztéri alkotása a hegy lábánál elterülő Joan Míró-park mozaikdíszítésű szobra, az Asszony madárral (katalán: Dona i ocell, spanyol: Mujer y pájaro, 1982)
Galéria
Jegyzetek
Források
További információk
Miró Alapítvány Interjú a budapesti Miró-kiállítással kapcsolatban Miró képkeresés Joan Miró „Übü király” – litográfiák Art Gallery – Joan Miro Joan Miró: A Virtual Art Gallery Joan Miró festményei – TerminArtors.com Museo Fundació Joan Miró – Barcelona Panorama interior, Museo Joan Mirò, Palma de Mallorca Születési helye Joan Miró: Una Galería de Arte Virtual . Joan Miró a Artcyclopedia Obres de Joan Miró Ca Exposició a la Galeria Arcadi Calzada Biografia de Joan Miró Ca Joan Miró, el color dels somnis (CD-ROM) Ca Exposició: Joan Miró. Galeria d'antiretrats Ca Notícia a Vilaweb sobre l'homenatge de Google Román József: Miró; Corvina, Bp., 1981 (A művészet kiskönyvtára) Klee, Tanguy, Miró: a táj három arca. Szépművészeti Múzeum, Budapest. 2000. június 1–2000. július 30.; kiállításrend. Tóth Ferenc, Ujvári Péter; Szépművészeti Múzeum, Bp., 2000 Janis Mink: Joan Miró, 1893–1983; ford. Molnár Magda; Taschen–Vince, Köln–Bp., 2002 Joan Miró, 1893–1983. A madridi Cento de Arte Reina Sofía Nemzeti Múzeum gyűjteményéből / From the Centro de Arte Reina Sofía National Museum of Madrid; szerk. Türk Timea, Ujvári Péter; Szépművészeti Múzeum, Bp., 2004 Joan Miró; ford. Bárdos Miklós; Ventus Libro, Bp., 2007 José Morán: Miró; ford. Rusznák György, ill. Carmen Guerra; Napraforgó, Bp., 2015 (Matricás művészet)
Kapcsolódó szócikkek
Párizsi iskola
Kategória:Katalánok Kategória:Barcelonaiak Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1983-ban elhunyt személyek Kategória:Absztrakt festők Kategória:Patafizikusok Kategória:A Becsületrend lovagjai