A Kis Magellán-felhő (angolul Small Magellanic Cloud, rövidítve SMC) törpegalaxis, amely Tejútrendszerünk körül kering. Több százmillió csillagot tartalmaz. A Nagy Magellán-felhővel alkotnak párost, amitől nyugati irányban 20 foknyira található. A Lokális Csoport kilencedik legnagyobb luminozitású objektuma.

Ferdinand Magellanról nevezték el, aki Föld körüli útja során figyelte meg a Nagy Magellán-felhővel együtt.

Egyes elméletek szerint a Kis Magellán-felhő szintén horgas spirálgalaxis lehetett, mint a Tejútrendszer, de ennek ereje szabálytalanná torzította alakját. A központi részében még mindig fel lehet fedezni a strukturált szerkezetet.

Henrietta Leavitt a Harvard College Observatory-ban 1893 és 1906 között cefeida változócsillagok százait fényképezte és figyelte meg a Magellán-felhőkben. Ezen csillagok vizsgálatával pontosították a köd távolságát.

Magellán-áramlat 1972-ben fedezték fel a Kis Magellán-felhőből a Tejútrendszer felé irányuló gázáramot. Anyaga akkor szakadhatott ki a felhőből, mikor galaxisunk körüli keringésük során jóval közelebb voltak hozzánk és egymáshoz a két Magellán-felhő. A Magellán-áramlat több százezer fényév hosszú nyúlványt képez a keringési pálya mentén.

Megfigyelési lehetőség A −73°-os deklinációjával szinte csak a déli félteke lakói láthatják vagy az északi félgömbről az egyenlítő közeléből. A Tukán csillagképben található és egy 3°-os homályos, világos foltként jelenik meg az éjszakai égen. Hasonlóan néz ki, mint a Tejút egy kis darabja. A felületi fényessége igen alacsony, így legjobb a városi fényektől mentes helyről észlelni.

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek Lokális Csoport (csillagászat) Tejútrendszer Nagy Magellán-felhő Magellán-híd A Kis Magellán-felhő jelentősebb objektumai: NGC 265 nyílthalmaz NGC 290 nyílthalmaz NGC 346 nyílthalmaz és köd HD 5980, az egyik legfényesebb ismert csillag

További információk

Kis Magellán-felhő kapcsolódó cikkek a csillagászat.hu-n Gyorshajtó törpegalaxisok (Origó - 2007. január 15.) Hatalmas gázbuborék az űrben (Origó - 2005. november 25.) Hubble Space Telescope képek a Kis-Magellán Felhőről SAO/NASA Astrophysics Data System Kis Magellán-felhővel kapcsolatos adatbázisai Kis Magellán-felhővel kapcsolatos anyagok az arXiv.org-on (angol) NASA Extragalactic Database (NASA Extragalaktikus Adatbázis) Encyclopedia of Astronomy entry (angol) A SEDS SMC oldala (angol) Csillagászati évkönyv 2008, MCSE, Budapest, 2007.

Kategória:Törpegalaxisok Kategória:Lokális Csoport Kategória:Spirálgalaxisok