Bécs második török ostromát lásd a Bécs ostroma (1683) szócikkben!
Bécs első török ostroma (Erste Wiener Türkenbelagerung) 1529. szeptember 27-től október 16-ig tartott. Az osztrák főváros ekkor szenvedte el az első közvetlen támadást az Oszmán Birodalomtól. I. Szulejmán szultán már évekkel korábban eltervezte, hogy Bécset meghódítja, de a város védői megtartották a császárvárost. Szulejmán később sem tett le a főváros elfoglalásának tervéről, annak ellenére, hogy ez volt első nagy külpolitikai kudarca. 1532-ben próbálkozott másodjára Bécs ostromával, de I. Ferdinánd főherceg és V. Károly császár nagyszámú haderőt vont össze a város alatt. A szultán ekkor Kőszeget ostromolta meg, ennek két oka lehetett: vagy az, hogy elhúzza az időt, így ne kelljen a német haderővel megütköznie, vagy Károly és Ferdinánd csapatait keletebbre akarta csalni.
A külföldi források szerint a város ostromában 6000 magyar lovas is részt vett. Hiteles feljegyzések ezt nem támasztják alá, viszont nagyszámú magyar kísérő az oszmán hadsereg mellett jelen lehetett. Szapolyai Jánosnak nem volt elegendő hadereje, hogy az ostromban közreműködjön, különösen, hogy kis seregével saját országát is kézben kellett tartania. Másrészről elég méltatlannak érezhette, ha keresztény uralkodóként csatlakozik a pogány törökökhöz,[ Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története] mert eleinte elég kelletlenül viselte a szultánnal való szövetséget.
Élete utolsó évében, 1566-ban Szulejmán szultán ismét eltökélte magát, hogy kitűzi a lófarkas zászlót Bécs ormára. Serege előbb bevette Szigetvárt, de az ostrom során az idős szultán elhunyt. Nagy álmát nem valósíthatta meg, de tervét az őt követő szultánok sem adták fel. A tizenöt éves háború alatt tettek erre nagyobb kísérleteket, majd 1663-64 során, végül 1683-ban a Kara Musztafa nagyvezír irányította újabb vállalkozás is kudarcba fulladt. III. (Sobieski) János lengyel király felmentő serege 1683. szeptember 12-én, Lotaringiai Károly herceg hadaival közösen, a kahlenbergi csatában megsemmisítő vereséget mért az oszmánokra. Az ekkor elszenvedett kudarc következménye a magyarországi hódítások elvesztésének, és az Oszmán Birodalom lassú hanyatlásának kezdetét jelezte.
Előzmények I. Szulejmán személyében 1520-ban egy rendkívül energikus, határozott és nagyratörő szultán lépett Isztambulban a szultáni trónra. Az őt megelőző néhány uralkodó inkább ázsiai ügyekkel és belső villongásokkal voltak elfoglalva. Szulejmán uralkodása alatt rendet teremtett, jól központosította a birodalmat, annyira, hogy például a magyar hódoltságban a 16. században egy templom tetőjavításához is külön engedélyt kellett kérni, mely minden európai bürokráciát felülmúlt.Magyarország képes története, 84. old.
Szulejmán erősítette a gazdaságot, sokat épített a kereskedelemre is. De a gazdaság jelentős részt még most is épített az állandó hadakozásokra, s a területeket tönkretevő rablógazdálkodásra. A hadsereg egyik fő ütőerejének, a reguláris lovasságnak (a szpáhiknak) a zsoldja a meghódított földeken kiosztott tímár birtokokból állt, amit átmeneti időre kaptak meg, ezért rendkívül törtető katonák lettek ezek az elit lovasok.
Szulejmán uralkodása alatt lassan átalakította az oszmán hadsereget. Bár a 16. századi hadsereg nem mutatott nagyobb eltérést a 15. századi sereggel, mivel megmaradt a két reguláris egység a janicsár gyalogság és a szpáhi lovasság (a hozzájuk csapódó irreguláris segéderőkkel). A különbség csak annyi, hogy több tűzfegyverrel igyekezett ellátni a gyalogságot, míg a lovasság a közelharcban véghez vitt döntő erőt adta.Perjés Géza: A szentgotthárdi csata, 128. old. Az állandó háborúkból számos tűzfegyver származott, de nem egyforma minőségűek, melyekkel az irreguláris gyalogságot (mint az aszabokat) látták el, addig a janicsároknak egységesebb volt a fegyverzetük.
Szulejmán elődeivel ellentétben másfelé tekintett, Nyugat-Európára.Magyarország képes története, 66. old. Ez soha rosszabbkor nem következhetett be, mert a nyugati államok egymás ellen vívták ádáz harcukat. 1517-ben ráadásul elkezdődött a reformáció, amit egy szász prédikátor, Luther Márton indított el. Fő motivációja a reneszánsz pápák züllöttsége és korruptsága, amivel erkölcsi fertőbe süllyesztették a katolicizmust. Luther tanai gyorsan terjedtek Európában, ugyanakkor más protestáns felekezetek is kialakultak, mint a svájci Kálvin János révén a reformátusok. A felekezetekkel szemben Róma igyekezett fellépni, mely vallásháborúkat eredményezett. A anabaptista szellem jegyében kirobbant német parasztháború is többé-kevésbé ehhez tartozott, de sokkalta inkább antifeudális jelleggel bírt.
A reformáció megjelenése előtt Nyugaton egy másik háború is dúlt a német Habsburgok és a francia Valois-ház között, melynek hadszíntere és célja elsősorban Itália volt. Szulejmánnak a viszályok gyötörte Nyugat-Európa könnyű préda lett volna, de ehhez Magyarországon és Bécsen át vezetett az út.
bélyegkép|180px|V. Károly német-római császár Tiziano festményén. Ő is felelős azért, hogy öccse, Ferdinánd nem tudott szembeszállni hatékonyan a törökökkel, mivel segítsége sok esetben elmaradt. Magyarország a mohácsi csata előtt és után Magyarország is súlyos helyzetben volt a 16. században. Mátyás király által létrehozott erős országot az 1490-ben trónra lépő Jagellók hozzá nem értő kormányzása anarchiába süllyesztette és belső viszályok alakultak ki az egymással rivalizáló főúri családok körében. II. Lajos királysága alatt katasztrófával fenyegetett a helyzet, mert Szulejmán 1521-ben hadat üzent Magyarországnak és elfoglalta Nándorfehérvárt.
Az urak nemtörődömsége és a király kifejezett tehetetlensége miatt a török terjeszkedés nőtt. Utolsó próbálkozásként a királyi sereg csatát vállalt Szulejmán szultán seregével Mohácsnál és megsemmisült. A mohácsi vész egészen az első világháború végéig Magyarország legnagyobb tragédiája volt.
Szulejmán ekkor még nem vette be Budát, így remény látszott a talpra állásra. Az országnak csak új király kellett, ám ennek kérdésében újabb bonyodalmak alakultak ki. 1505-ben az idegengyűlölettől is visszhangos rákosi országgyűlés egy olyan határozatot hozott, melynek értelmében soha többé idegen családból való királyt nem választanak.Magyarország képes története, 65. old. Ehelyett egy tekintélyes magyar főúr közül kellett uralkodónak kikerülnie. Ezzel ellentétben a Jagellók és az ausztriai Habsburgok 1515-ben kötött házassági szerződés értelmében, ha II. Ulászló, vagy Lajos fiú utód nélkül halna el, akkor az osztrák főhercegé a trón.
1526-ban az országgyűlés Szapolyai János erdélyi vajdát tette királlyá, de egy másik ekkor még szűkebb csoport, az özvegy Mária királynéval az élen és Horvátország támogatásával Habsburg Ferdinánd főherceget jelölte uralkodónak. A két király között aztán kitört a magyarországi belháború.
A kezdet viszont balszerencsés volt Szapolyaira nézve, mert az ellenség röpke egy hónap alatt elfoglalta az ország jó részét és Szapolyait maradék híveivel Északkelet-Magyarország és Erdély területére szorította.
Ferdinándot ezután a többség királlyá választotta, s Szapolyai újabb kísérletét is megakadályozta a trón visszaszerzésében. János király ekkor kényszerből a törökök segítségét kérte. Szulejmán azonnali segítséget ígért és elismerte az ország királyának, mert már a háború elején nyugtalansággal szemlélte a Habsburg előretörést magyar területen.
Lodovico Gritti olasz származású kalandor és politikus közvetített Szapolyai küldötte, Laszky Jeromos és a szultán között. Neki köszönhetően Szulejmán hadat üzent Ausztriának és 1529 tavaszán elindult Bécs ellen.
A szultán hadjárata A török sereg már késői időpontban, május 10-én indult el Konstantinápolyból.Magyarország hadtörténete, 167. old. Az előnyomulás a már megszokott úton Drinápolyon, Plovdivon, Szófián, Nisen, Nándorfehérváron át történt, ami az szokatlanul hűvös, csapadékos időjárásnak köszönhetően elhúzódott. A fontosabb pontokon többnapos pihenőket tartott a sereg a kellemetlen és fárasztó felvonás miatt.
Augusztus 5-én érkeztek Eszékre, ahol újabb hosszú pihenőt tartott a sereg, mely alatt több ideiglenes hidat is verettetett a szultán. Itt Szulejmán kihirdette, hogy „a gyauroknak (hitetleneknek) mindenféle javait el lehet venni, de a falvakat felgyújtani, vagy foglyokat ejteni nem szabad“.Bánlaky József - A magyar nemzet hadtörténelme - Szulejmán 1529. évi hadjárata. Bécs sikertelen ostroma.
A sereg augusztus 18-án érkezett Mohácsra, ahol másnap Szapolyai meghódolását fogadta a szultán.
Időközben Péter moldvai vajda serege is betört Erdélybe, s feldúlta a Ferdinándhoz hű szász székek területét, majd a főhercegre vereséget mért Brassó vidékén. A török hadsereg egyik szárnyát képező szerbek, s az akindzsik a Szerémségből betörtek a Duna-Tisza közére és nagy pusztítást okoztak.A térséget 1526 és 1527 között már többször feldúltak a szerb felkelők, majd a belső harcok miatt tovább pusztult. Magyarország hadtörténete, 165. old.
Szulejmán érthetetlen módon nagyon lassan haladt előre magyar területen, az osztrákok megszállta Buda felé, noha Bécs ostromára készült.A török sereg csak október végéig háborúzhatott közép-európai területen, mert téli szállásra vissza kellett térnie Ruméliába, ugyanis a katonák többsége meleg mediterrán éghajlatról származott, se nem bírták volna elviselni a keményebb teleket. Nem kizárható az sem, hogy Szulejmán akképp vélekedett, könnyen beveheti a császárvárost. Szeptember 3-án egyetlen rohammal elfoglalta a magyar fővárost. „…mielőtt a falakon az ágyúztatástól csak egy helyen is rés támadt volna, rohamot intéztek a vár ellen, mely alkalommal reggeltől a déli imáig folyt a harc. Végre a hitetlenek kimerülvén kegyelmet kértek. A várat feladták, ők pedig szabadon bocsáttattak.”Szulejmán feljegyzése. 1529. szeptember 8. A várost nem tartotta meg a szultán, hanem átadta Szapolyainak, s ő maga tovább indult Bécs felé. thumb|right|250px|Ismeretlen alkotása Bécs ostromáról. Bécs körülzárása Szulejmán szeptember 26-án már osztrák területen volt,Az előretolt portyázó csapatok már hetekkel ezelőtt elérték a város vidékét. de egyelőre a Lajta melletti Bruckban állt meg, melyet aznap vettek be a törökök. A ruméliai beglerbéget, Ahmedet előre küldte a császárváros alá, hogy készítsék elő a terepet és a tábor helyét.
A nyugat-magyarországi várak egyike sem próbálta meg az ellenállást, inkább a török kényszerítésére meghódolt Szapolyainak.
Az ostrom A szultánnak nem maradt sok ideje az ostromra és több katona elég kimerült volt már a 141 napos meneteléstől. Idő tekintetében az események tehát a védőknek kedveztek.
A török sereg A török sereg létszámát illetően nehéz megbecsülni a pontos számot. Napjainkban több forrás is túlzóan kétszázezer főre teszi,R. Várkonyi Ágnes: Megújulások kora, 7. old. de a legtúlzóbb a 300 ezer főre való becslés.Stephen Turnbull: The Ottoman Empire, 1326-1699 (lásd itt!) A legtöbben azt tartják elfogadhatóbbnak, hogy a törökök összlétszáma 120 ezer fő lehetett, de ez a szám még kisebb kell, hogy legyen. Ekkoriban még nem tartott ennyi fegyverest a török hadsereg, s a reguláris haderő összlétszáma is alig 50 ezer ember lehetett, amit a 17. században is csak hetvenezer főre emelhettek mindössze. Azonkívül a nagy méretű seregek ellátása igen körülményes volt, így az ostromban részt vevő reguláris hadtestek összesen maximum húsz-harmincezer fő körül lehettek.