thumb|350px|Ghána természetföldrajzi térképe
Ghána kultúrája nagyon sokrétű és sokszínű az országban élő sokféle etnikai csoportnak köszönhetően. Ghánában körülbelül 23 millió ember él, akik több mint 100 különböző népcsoporthoz (törzshöz) tartoznak és több mint 100 különböző nyelvet vagy nyelvjárást beszélnek. A hivatalos nyelv az angol. Minden népcsoportnak önálló, gazdag, hagyományos kultúrája van.
Társadalmi kapcsolatok
A ghánai társadalomba nagyon fontos érték a család, az idősek tiszteletben tartása, a hagyományos törzsi vezetők, törzsfőnökök tisztelete, az emberi méltóság és a helyes társadalmi magatartás fontossága. Mivel az egyéni magatartás hatással van az egész családra, társadalmi csoportra és közösségre, mindenkitől elvárják, hogy tisztelettudó, méltóságteljes és figyelmes legyen az élet minden területén. Hagyományos névadó szertartások, serdülők felnőtté avatása, házasság és halál mind fontos családi szertartások. Bár a lakosság közel 70%-a keresztény és 16%-a muzulmán, a hagyományos törzsi vallási hiedelmek átszövik a mindennapi életet. Évszakokhoz kötődő fesztiválok látványos módon erősítik a kiterjed nagy családhoz (klánhoz) és a népcsoporthoz (törzshöz) való tartozás érzését.
A szokásokat a kiterjedt nagy családon keresztül adják tovább. A hagyományos vezetőknek (törzsfőnököknek) történelmi fennhatóságuk/hatalmuk van a törzsi és családi ügyekben és a földhasználatban. Ghánában a föld nem az állam tulajdonában van, hanem a törzsfőnökökében, akik nem eladják azt, hanem csak hosszú távra haszonbérletbe adják. A hagyományos társadalmon belüli kapcsolatokat a családhoz tartozás, az öröklött státusz és az ősi hitek határozzák meg. A modern társadalomban a kapcsolatokat az elért státusz, az iskolázottság, a szakmai szervezetekhez való tartozás és a törzsi hovatartozás határozzák meg. A hagyományos és a modern társadalom egymás mellett él Ghánában. Ennek eredményeként még azok is, akik modern városi környezetben élnek kötődnek a hagyományos társadalomhoz a rokonsági rendszeren keresztül és felelősséggel tartoznak minden ezzel járó kötelezettségükért.
Ghána egyetlen vidéke sem homogén etnikailag. A városi központok általában etnikailag kevertek, mivel sokan vándorolnak el eredeti lakhelyükről a városokba munkát keresni. A vidéki területek jobban tükrözik a hagyományos népességeloszlást. Ez alól a kakaótermelő területek kivételek csak, mert oda sok idénymunkás vándorolt. Kiemelkedő jelentőségű, hogy a déli területeken az Atlanti-óceánhoz közelebb élők a középkortól kezdve a pénzgazdálkodás, a nyugati oktatás és a kereszténység befolyása alá kerültek, míg az ország északi, elzártabb területein élők az iszlám befolyása alá.
Hogy az emberek a városi központokban mennyire hagyomány őrzőek vagy modernek, az nagymértékben attól függ, hogy az egyén milyen rég lakik városi környezetben, mennyire iskolázott, mennyire "elnyugatiasodott", és hogy mi a vallása. A szakemberek (közgazdasági, politikai és adminisztrációs szakemberek, tanárok, orvosok, gyógyszerészek, ügyvédek és jogászok stb.) alkotják az elitet. Azonban ez az elit nem azonos a felső osztállyal. Az elitet alkotó egyéneknek különböző a társadalmi és az etnikai háttere, hatalmuk és társadalmi státuszuk különböző kulturális értékeken nyugszik. Többségük továbbra is részt vesz a hagyományos társadalom életében és kapcsolatot tart fenn a saját felmenő népes rokonságával és legfőképp, nem tekinti magát elit csoportba tartozónak.
Ghána népei 5 fő népcsoport él Ghánában: az akan-ok, az ewe-k, a mole-dagbane-k, a guan-ok és a ga-adangbe-k. Mindegyik népcsoport számtalan olyan alcsoportból áll, akiket a közös kulturális örökség, történelem, nyelv és eredet köt össze. Ezek a közös jellemzők járultak hozzá az állam kialakulásához még a kolonializmus előtt. Versengés a termőföldért és a kereskedelmi utak ellenőrzéséért vagy a védelmi szövetségek létrehozása szintén erősítette a csoportok közötti szolidaritást és az állam kialakulását. Az unió létrehozása, ami az Asante konföderációvá alakult a 17. században jó példa erre Ghána történetében.
Az etnikai rivalizálás a kolonializmus előtti időkben, a kolonializmus különböző hatása az ország különböző területein és a társadalmi és gazdasági erőforrások egyenetlen eloszlása a függetlenné válás előtt mind hozzájárul a mai etnikai feszültségekhez.
A kulturális különbségek ellenére nyelvészek 2 fő csoportba osztják a Ghánában beszélt nyelveket. Ez a két fő nyelvcsoport a kwa és a gur, mindkettő a Niger-Kongó nyelvcsaládba tartozik, amely az egyik nagy nyelvcsalád Afrikában. A kwa nyelvcsaládhoz tartozó népek, akik többnyire a Volta folyótól délre élnek, teszik ki a lakosság mintegy 75%-át. Ide tartoznak az akánok, a ga-adangbék és az ewék. Az akánok közé tartoznak az asante-k, fante-k, akwapim-ek, akyem-ek, akwamu-k, ahanta-k bono-k, nzema-k, kwahu-k és a safwi-k. A ga-adangbe törzsek közé tartoznak a ga-k, adangbe-k, ada-k, krobo-k és a kloli-k. Még az egységes nyelvcsoportot alkotó ewe is tovább bontható, a nkonya, tafi, logba, sontrokofi, lolobi és likpe nyelvekre. A Volta folyótól északra élnek a 3 csoportba osztható gur nyelvcsaládba tartozó nyelvet beszélő népek. Ezek a gruma-k, a grusi-k és a mole-dagbane-k. A kwa nyelvekhez hasonlóan a gur csoport is további nyelvekre osztható.
Az akánok
Gyakorlatilag akán népek foglalják el Ghána Fekete Voltától délre és nyugatra eső egész területét. Az akán társadalmat 7 vagy 8 klán alkotja. A társadalmi szerveződés elsődleges alapja a matrilineális nagycsalád (nemzetség), ami az egyén személyiségtudatát, társadalmi helyzetét, az öröklés szabályait, de még a falvakban az alapvető kapcsolatokat is meghatározza. A nemzetség tulajdona a termőföld, amit a családtagok művelnek meg, közösen tisztelik a hagyományos vallásuk szerint az őseiket, felügyelik a házasságokat és elrendezik a vitás kérdéseket tagjaik között. A nemzetségek ágakra tagozódnak, amelyek élén egy tekintélyes idős férfi vagy egy törzsfőnök áll.
A matrilineális berendezkedés ellenére a hagyományos vezetői szerep a férfiaké. Hogy hogyan öröklik a férfiak a tisztségeket az attól függ, hogy mi a rokoni kapcsolatuk az anyákkal és lánytestvérekkel. Ezért a férfiak értékes tulajdonait nem a saját gyerekei, hanem a fivére vagy nővérének fia örökli. A férfiaktól elvárják, hogy anyagilag támogassa egy nőági rokon gyerekeit még a saját gyerekei kárára is.
Az akánok teszik ki ma Ghána lakosságának körülbelül 49%-át. Közülük a legnépesebb csoport az ashanti, akik Ghána lakosságának körülbelül egy harmadát adják. Az ashantik királyai (asantehene), akik valamikor híresek voltak pompájukról és gazdagságukról megtartották kitüntetett méltóságos helyzetüket a gyarmatosítás után is.
Az ashantik a kézművesség számtalan ágában nevezetesek szakértelmükről. Különösen a szövésben, fafaragásban, fazekasságban, rézművességben jártasak. A hagyományos kente élénk színű, összetett geometriai mintájú keskeny (10–12 cm széles) csíkokból szőtt hagyományos viselet. A szabadban szövik kizárólag férfiak. A kézművesség a férfiak szakterülete. A fazekasság az egyetlen elsődlegesen női foglalatosság. Híres a fafaragók tipikus termékenységet fokozó faragott baba figurája (fertility doll) is.
Az akán törzsek a twi nyelv különböző nyelvjárásait beszélik. A twi nyelv közmondásokban gazdag, használatukat a bölcsesség jelének tekintik. A szépítő kifejezések használata (eufemizmus) is gyakori, különösen a halállal összefüggő eseményekkel kapcsolatosan.
Az ashanti falu az elsődleges társadalmi és gazdasági egység. Az egész falu részt vesz minden fő eseményben, ünneplésben.
Az ewék
thumb|300px|Fazekas edények vízhordásra, terménytárolásra Az ewék Ghána délkeleti részén, továbbá a szomszédos Togóban és Beninben élnek. Számarányuk az össznépesség 13%-a. Az ewék patriarchális társadalmat alkotnak.
Egy közösség megalapítója lett a törzsfőnök, akit általában az apai rokonai követtek. A legnagyobb politikailag független egység a törzsfőnökség volt, aminek a feje lényegében csak egy ceremoniális figura volt, és akit az öregek tanácsa segített. A törzsfőnökségek különböző méretűek voltak a néhány száz embert számláló egyetlen falutól a több ezer lelkes, nagyszámú faluból és a falvakat körülvevő területekből álló törzsfőnökségekig. Az ashantiktól eltérően azonban az ewék sosem igázták le a szomszédaikat.
Az ewék hagyományos vallása a teremtő isten, Mawu és több mint 600 egyéb isten köré szerveződik. Számtalan falusi ünnepséget rendeznek egyik vagy másik isten tiszteletére.
A tengerparton élő ewék hagyományosan halászattal foglalkoznak, míg az ország belsejében élők földet művelnek és állatokat tartanak.
Az ewék szintén szőnek kentét, ami a geometriai elemeken kívül gyakran jelenít meg szimbolikus elemeket, amiket az idők során hagyományoztak az utódokra.
A mole-dagbanék
A mole-dagbani emberek teszik ki a lakosság kb. 15%-át. Két közeli rokonságban álló nyelvet beszélnek: a mole nyelvet a moszik, a dagbani nyelvet a dagombák. A moszik többsége Burkina Fassóban él, míg a dagombák észak Ghánában. Évszázadokon át a mole-dagbane emberek lakta terület nagy népmozgásoknak volt tanuja hódítás, terjeszkedés és az észak-déli valamint kelet-nyugati kereskedelem miatt. Különböző törzsek integrálódtak a dagbani területen, mint például a hauszák és a fulbék. Sok szót vettek át az arab és a hausza nyelvböl. Az iszlám vallás jelentős ezen a területen.
A guanok
A guanok valószínűleg a mai Burkina Faso mossik lakta területéről vándoroltak be időszámítás szerint 1000 körül. Fokozatosan vonultak a Volta folyó völgyében és telepeket hoztak létre a Fekete Volta, az Afram fennsík és az Akwapim hegység mentén, mielőtt a tengerparti sikságon megtelepedtek.
A ga-adangbék
A ga-adangbe emberek nevüket a közös ősi ga-adangbe nyelvről kapták. Accrában, a Keleti Régióban, Togóban és Beninben élnek. Az adangbék a keleti síkságot, míg a gák az accrai tengerpart nyugati részét népesítik be. Mindkét nyelv egy közös tőről származik és a mai napig nagyon hasonló egymáshoz. Az ipar, kereskedelem és állami intézmények jelenléte a fővárosban, továbbá a jelentős városi migráció nem akadályozza a ga embereket abban, hogy megtartsák hagyományos kultúrájuk jelentős részét.
A nők helyzete A nőket a társadalom sokáig csak mint anyákat, halkereskedőket és földművelőket tekintette. A hagyományos társadalomban a nők gyermekszülési képességét a családi ősök újjászületésének biztosítékaként tekintették. A meddőséget ezért a legnagyobb csapásnak tartották. A gyarmatosítás előtti időkben a többnejűség is gyakori volt, különösen tehetős emberek körében. A patriarchális társadalmakban a lányok férjhezadásakor a lány családjának adott hozományt (a menyasszonypénzt) az apák úgy tekintették, mint a vagyonosodás egyik formáját. A férfiak uralta hagyományos társadalomban a nők szülőképessége volt a legfontosabb eszköz ahhoz, hogy társadalmi és gazdasági biztonságot teremtsenek maguknak, különösen, ha fiú gyermeket hoztak világra. A gyermekszülést ma is a nők alapvető szerepének tekinti a társadalom, ami hasznot és tiszteletet hoz az anyának és a családjának.
Vidéken, ahol az önellátó mezőgazdasági termelés a fő gazdasági tevékenység, a nők a földet művelik. A tengerparton az asszonyok a férfiak által fogott halat árusítják frissen, vagy tartósítják füstöléssel. A bevételt a családjuk eltartásra fordítják. A férfiak a bevételeiket vállalkozásokba fektetik, amit gyakran a kiterjedt család tekint tulajdonának. A vagyon ilyen módon való hagyományos megosztása a nőket a férfiaknak alárendelt helyzetbe hozza.
A hagyományos társadalomban a szokásjog szerinti házasságot a leendő menyasszony és vőlegény apja és más idősebb férfi rokonai gyakran előre megbeszélték vagy elrendezték.