A Goldberg-variációk vagy Goldberg-változatok Johann Sebastian Bach műve (BWV 988) csembalóra vagy más billentyűs hangszerre. Manapság legtöbbször zongorán adják elő.
A Goldberg-variációk Bach egyetlen variációformában komponált műve, amelyet Hermann Karl von Keyserlingk gróf és csembalistája, Johann Gottlieb Goldberg számára írt 1741–42-ben. A mű átfogó, akadémikus alkotás, a barokk variációművészet mintapéldája. Minden rész önálló karakterrel, egyedi hangulattal bír, amelyek összhangját a tudatosan építkező szerkezet és az erőteljes, kánon alakzatokban rendszeresen visszatérő egyetlen közös basszustéma biztosítja.
A szokatlanul hosszú – 32 ütemes – főtéma harmóniameghatározó vázhangjai mind a harminc variációban változatlanok maradnak, míg az ívmotívum variált formákban ismétlődik meg. A műben háromféle variációtípus váltakozik: a fokozódó virtuozitással komponált futamokból, arpeggiókból álló „figuratív variációkat”, a különböző formák és műfajok stílusában – triószonáta, tánc, siciliano, fúga, szólóconcerto, ária, francia nyitány, quodlibet – felhangzó „karaktervariációk” követik, majd az ária basszustémája fölött egyre nagyobb belépési távolságokkal (a prímtől egészen a nonáig) megalkotott „kánonok” zárják. Bach a teljes sorozatot különleges variációkkal arányosan tagolja. A 10. Fughetta variáció az 1:2 arány, továbbá a mű felét lezáró 15. Andante mollvariáció és a második felét megnyitó 16. Francia nyitány az 1:1 arány kifejezője. A mű vége előtt a 28–29. variációkban megjelenik a virtuóz variációk sorának kadenciaszerű kibővítése, majd a 30. Quodlibet variációban – a várt decima-kánon helyett – két népdal kánonja csendül fel az Aria-basszus fölött. Legvégül a variációk után újra eredeti formában felhangzik az Aria, a mű metamorfózisaként.
A Goldberg-variációkat megjelenése után csak egyszerű gyakorlatnak tekintették, értékét később ismerték fel. Manapság – A fúga művészete mellett – Bach művészete egyik csúcspontjának tartják.
A kompozícióról A mű a hagyomány szerint 1741 környékén készült báró Hermann Karl von Keyserlingk, Szászország orosz nagykövete részére. Nikolaus Forkel, Bach első életrajzírója írta: ”A gróf gyakran betegeskedett, és ilyenkor álmatlan éjszakái voltak. A házában lakó Goldbergnek ilyenkor a szomszéd szobában kellett töltenie az éjszakát, és az álmatlanságban szenvedőnek valamit muzsikálnia. A gróf egyszer említette Bachnak, hogy szeretne néhány zongoradarabot Goldberg számára, amelyeknek lágy és vidám hangulata kellemessé tehetné álmatlan éjeit.”
A mű sikerét jelzi, hogy „Később a gróf ezeket a saját változatainak nevezte; nem győzött betelni hallgatásukkal, és hosszú időn át csak ennyit mondott, amikor álmatlan éjszakák jöttek: Ugyan kedves Goldberg, játssz már el egyet a változataim közül”. Ezért Bach az akkori viszonyokhoz képest igen nagy jutalmat kapott a művéért: „Bach talán még egy művéért sem kapott ehhez hasonló gazdag díjat. A gróf egy 100 Lajos-arannyal telt aranyserleggel ajándékozta meg. De lett volna bár ezerszer nagyobb az ajándék, akkor sem érhetett volna fel a mű értékével”.
Bach drezdai tartózkodása alatt ismerkedett meg Keyserlingkkel, Goldberget pedig jól ismerhette, mert kezdetben fia, Wilhelm Friedemann Bach tanította csembalózni, majd később maga Johann Sebastian. Forkel szerint Goldberg kitűnő billentyűs-játékos volt, de a zeneszerzéshez nem volt különösebben tehetsége.
A művet kiváltó okból következik, hogy viszonylag nyugalmas, harmóniát sugárzó művet írt Bach. A szerző úgy gondolta, hogy a gróf kívánságának leginkább egy variációs művel tehet eleget. Ez korábbi gondolataival teljesen ütközik, mivel az állandó, változatlan alap harmóniasor miatt nem tartotta elég mutatósnak a műfajt. „Bach úgy gondolta, e kívánságnak legalkalmasabban változatokkal tehet eleget, noha ezeket mindeddig, változatlan alapharmóniáik miatt hálátlan feladatnak tartotta. Miként azonban ez idő tájt már minden darabja remekmű volt, így keze alatt ezek a változatok is remekművekké váltak. E műfajra csak egyetlen példát szolgáltatott.” Viszont mindaz, amit Forkel a mester idegenkedéséről a variáció műfaját illetően feljegyzett, nem vonatkozhatott a variációs műfaj változatlan („ostinato”) basszus felett kibontott változatok típusára. A majdnem két évtizeddel korábban lejegyzett Ária díszítései alatt alig tűnik fel a lefelé lépő basszus ostinato motívuma, amelyre a harminc variáció építkezik.
Az ária, amin az egész mű alapul, nem is biztos, hogy Bach szüleménye, mert ez a dallam felbukkan Anna Magdalena Bach kottásfüzetében is, ezért egyesek a szerző feleségének tulajdonítják.
Forkel anekdotájának valóságtartalmát újabban a jeles Bach-kutató, Christoph Wolff erősen megkérdőjelezi, hiszen Goldberg a mű keletkezésekor alig 14 éves volt – nem biztos, hogy elég érett volt technikailag-szellemileg egy ilyen műhöz. Szerinte a Goldberg-variációk nem megrendelésre készült, hanem kezdettől fogva a Clavier-Übung koncepciójába illeszkedik (talán annak negyedik részeként készült).
Az 1741-es első kiadás (Nürnberg, Balthasar Schmid) ajánlásban híre-hamva sincs Goldbergnek vagy Keyserlingknek (lásd képaláírás). A mű egyébként Bach azon kevés művei közé tartozik, melyek még a szerző életében megjelentek nyomtatásban. Ebből az első kiadásból 14 példány fennmaradt, ebből egy darab kiállítva a párizsi Bibliothèque nationale-ban van, amely szerzői korrektúrákat is tartalmaz.
A mű felépítése Elsőként az ária szólal meg, majd ezt követi a 30 variáció. A variációk általában nem követik a dallamvonalat; Bach valószínűleg a basszusra és az akkordokra fókuszált. Emiatt és a háromnegyedes ütemmutató miatt sokszor titulálják a művet chaconne-nak, a probléma csak az, hogy a chaconne-ok általában csak négy ütem hosszúak, míg Bach áriája kétszer nyolc ütem, ahol ráadásul nyolc ütemenként egy ismétlőjel helyezkedik el.
Fájl:GoldbergVariationsBassLine.gif
Minden harmadik variáció egy kánon, amelyek a következőképpen követik egymást: az első egy unisono kánon, a második egy szekundkánon (tehát a második szólam a témát egy szekunddal feljebb kezdi, mint az első szólam), a harmadik egy terckánon, és így tovább, míg a 27. variáció egy nónakánon.
A közbeeső variációk között találkozhatunk a szvitmuzsikából megidézett tánctételek tematikáját követő variációkkal (4., 7., 19., 26.), a prelúdiumok technikai gyakorlattípusát megörökítőekkel (5., 8., 14., 20., 23., 28., 29.), francia nyitánnyal (16.), és a meghitt családi összejövetelek tréfás énekrögtönzéseit megörökítő népdalfeldolgozással (30. sz. – ami a megtervezett felépítéssel ellentétben nem decimavariáció).
Bár a megrendelő kifejezetten utalt arra, hogy a variációkat egyenként kívánja előadatni, Bach mégis nagy műgonddal szerkesztette meg a mű egészét: a 16. helyre kerülő nyitány félreérthetetlenül a második rész kezdetét jelzi, a variáló kedv végső tetőpontját a tréfás Quodlibet valósítja meg. Mindezek után még egyszer megszólal az ária variálgatás nélkül – lehetőség a végtelenített lejátszásra.
A variációk A variációk G-dúrban íródtak, eltekintve a 15., 21. és 25. számúaktól. Több variáció is ún. kéttagú formát használ, amikor is az A szekciót követi a B. Az az előadón múlik, hogy melyik részt, illetve mindkét részt megismétli-e.
Az ária center|frame|Az ária első része kottaformában Az ária – ami tulajdonképpen egy sarabande, legalábbis ritmikája alapján – arra szolgál, hogy bemutassa a variációk alapját. A „hagyományos” variációkkal – ahol a dallamot variálják – ellentétben Bach ebben a műben a basszust variálta. Ez az ária Anna Magdalena Bach Klavierbüchleinjából származik.
A dallamot gyakran díszítik trillák, mordentek és előkék. 3/4-ben íródott.
1. variáció Zenehallgatás Ez az élénk, 3/4-es egymanuálos variáció kontrasztban áll a lassú, elmélkedő hangulatú főtémával. Érdekessége, hogy az első hét ütemben a jobb kézben a hangsúly a második ütésre esik, ezzel egyfajta szinkópás jelleget adva a zenének. A 13. ütemben egy kézcsere történik (értsd: a bal kézbe kerül a magas regiszter, míg a jobba a mély; ilyenkor a játékos kezeinek kereszteznie kell egymást), majd utána két ütemen keresztül megint a „szinkópázgatás” következik. A B rész első két üteme ritmikailag az Az első két ütemének tükrözése, de ezután már máshogy folytatódik.
Peter Williams Bach: A Goldberg-variációk című műve szerint ez egy polonéz. A bal kéz ritmusának karaktere megtalálható még az E-dúr prelúdiumban (melyet a szerző szólóhegedűre írt), illetve a Wohltemperiertes Klavier első kötetének Asz-dúr prelúdiumában.
Schiff András esszéjében arról ír, hogy daktilus- és anapestus-ritmusok váltogatják egymást, amelyek az olasz concerto grossók hatását kelti.
2. variáció Egyszerű kánon, ahol minden szekciónak kétfajta végződése van, ami annyit tesz, hogy az ismétlésekkor mindig másikat kell játszani. 2/4-ben íródott, egy manuálra, és rokonságot mutat a bachi triószonátákkal.
3. variáció center|frame|A harmadik variáció eleje Ez az első rendes kánon, 12/8-ban, három szólamban egy manuálra. Egy unisono kánon (a második szólam is ugyanarról a hangról kezdődik, mint az első). A benne található harminckettedek egy gyors darab hatását keltik. A témát a felső kettő szólam mutatja be. A középső egy ütemmel később ugyanarról a hangról lép be. Közben a legmélyebb szólam az alaptémát írja körül.
4. variáció center|frame|A negyedik variáció kezdő taktusai Egy tánc (passepied – gyors menüettkeverék), ahol majdnem az összes ütem azonos mintára épül. Mindegyik szekció két végződéssel rendelkezik (primo és secundo). Egy manuál szükséges.
5. variáció center|bélyegkép|800px|Az ötödik variáció kezdete Itt a viszonylag gyors futamot kíséri egy nagy ugrásokkal teletűzdelt másik sor. Ez az első keresztkezes, kétrészes variáció. A Peters által kiadott kotta szerint lehet egy, de két manuálon is játszani, Schiff szerint egy manuál bőven elegendő – megfelelő technikai felkészültség mellett.
A mű toccata jellegű; Bach talán Domenico Scarlatti előtt tiszteleg.
A végtempóról a művészek véleménye megoszlik: vannak, akik nagyon gyorsan játsszák, míg mások inkább nyugodt tempót választanak.
6. variáció Ez egy szekundkánon (a második szólam egy nagy szekunddal feljebb kezdődik, mint az első), 3/8-ban, egy manuálra. A kétfajta végződések itt is megtalálhatóak.
Az altot a szoprán egy szekunddal feljebb és egy ütemmel később imitálja. A basszus szólam önállóan állandó tizenhatodokban mozog.
7. variáció center|frame|A hetedik variáció eleje Ezt eredetileg sicilianoként (lassú, nyugodt tánc) játszották, de amikor Bach eredeti kézirata felbukkant, akkor kiderült, hogy ez eredetileg al tempo di giga (ez egy mozgalmasabb tánc) jelzést kapott. A pontozott ritmus erősen hasonlít a második Francia szvitre. Egy, vagy két manuálra.
8. variáció Egy másik kétrészes variáció, 3/4-ben, két manuálra.
Újabb kétszólamú virtuóz szólam gyakori kézkeresztezésekkel; a sok díszítés miatt az ember pedig elgondolkodik, hogy tényleg két szólamban van-e a mű, mert a fül kb. kétszer ennyit érzékel. Egy manuálra íródott.
9. variáció Terc-kánon, 4/4-ben. A legmagasabb szólam lép be először, majd ütemenként a többi. Egyszerű, derűs lírai darab egy manuálra.
10. variáció (Fughetta) center|bélyegkép|800px|A fughetta első szekciója Ez egy négyrészes fúga, alla breve, amely egy négyütemes, sűrűn díszített témára épül: egy rövid mordent a paránytrillán, amit egy felső mordent követ a következő pontozott nyolcadon, majd még egy felső mordent a téma negyedik ütemén. A téma elsőként basszusban jelenik meg (a basszus jelen esetben a kis G-ről kezdődik), majd D-ről a tenor folytatja, utána a szoprán következik a kétvonalas G-ről, majd az alt fejezi be az egészet A-ról. A B részben megváltozik a kulcs és a téma is. Egy manuál szükséges az előadásához.
11. variáció Ez a variáció skálákból és arpeggiókból áll. Legtöbbször gyors tempóban játsszák. 12/16-os ütemmutatója elég ritka dolog. Két manuálra íródott.
12. variáció