Nicholas Hilliard (más írásmódban Hillyard;Gombrich: A művészet története, Bp., 1978 Exeter, 1547 körül – London, 1619. január 7.) az angol miniatúrafestészet híres képviselője, arcképfestő, aranyműves, udvari festő. Hilliard az első 16. századbeli angol festőművész, akinek életéről számottevő dokumentummal rendelkezünk. Stílusára az ifj. Holbein hatott, ő maga pedig Isaac Oliverre volt hatással. Nagyrészt miniatúrákat festett I. Erzsébet és I. Jakab udvarának tagjairól, de legalább két nagyobb portrét készített a királynőről is, akinek udvarában élt. 1577-ben festett önarcképével az elsők közé tartozik ebben a sajátos műfajban. Kiváló mester volt, jeles tanítványokat nevelt a miniatúrafestészet terén, köztük a francia származású Isaac Olivert.
Festményei bemutatják az Erzsébet-kori Anglia képi stílusát. Hilliard a kor kiemelkedő művésze, „az egyetlen angol festő, akinek munkája kifinomult mikrokozmoszában Shakespeare korai műveinek világát idézi”.Ellis Waterhouse, "Painting in Britain, 1530–1790", 4th Edn, 1978, p. 38, Penguin Books (Yale History of Art series)
Miniatúráinak nagy részét a londoni National Portrait Gallery őrzi, e múzeum földszintjén külön termet biztosítottak a miniatúrafestőknek. Időrendben helyezték el műveiket, de laikus szemlélő számára is hamar kitűnik, hogy Nicholas Hilliard miniatúrái előkelő helyet foglalnak el művészeti színvonaluk alapján.
Festészete bélyegkép|200px|Ifjú férfi vadrózsák közt. Részlet. (A teljes kép megtekintése: Jegyzetek) A festőművészetnek a reformáció sokat ártott, egy ideig csak a portréfestészet virágozhatott, amelyet az ifj. Holbein biztos alapokra helyezett Angliában. Ennek stílusa is átalakult, az egyszerű, kiegyensúlyozott stílust felváltotta az előkelősködés, az udvari finomkodás divatja. A 16. század második felében egyre erősebben érződött a délről jövő manierista hatás és a perzsa művészet dekoratív stílusa. Tipikus példa erre Hilliard festészetében az Ifjú férfi vadrózsák közt c. kép 1587-ből. Roy Strong véleménye szerint a megrendelő „csaknem bizonyosan” Robert Devereux, Essex 2. grófjaVictoria and Albert Museum. In: Strong, 1983, p. 9 & 156-7
Az Erzsébet-kori nemes ifjú ábrázolása a korabeli portréfestészet egyik legsikerültebb darabja, szinte eszünkbe juttatja Philip Sidney pásztorjátékait vagy Shakespeare komédiáit. E kényes ifjú jobb kezét szívén tartja és könnyedén egy fához támaszkodik, miközben tüskés vadrózsákkal van körülvéve. A kép latin felirata („Dat poenas laudata fides” – Dicséretes hűségem okozza fájdalmam) arra utal, hogy az ifjú megrendelő szíve választottjának szánta a képet. A képnek egy részletét is közöljük, amelyen jobban lehet látni a félkör alakban elhelyezett, vörösesbarna színű latin feliratot. (Még számos képén követhetjük a latin nyelvű feliratokat, köztük Erzsébet királynő, s I. Jakab király portréin). Ebben az időben divat volt ábrázolni, hogy egy fiatal udvarló a viszonzatlan szerelem bánatától szenved. A szonett, a miniatúrafestmény mind egy kifinomult játék kelléke volt, senki sem vette nagyon komolyan, de az ifjú nemességhez tartozók mind ki akartak benne tűnni új variációk, új árnyalatok bevetésével, innen a kép mesterkéltsége, amely mégis találóan tükrözi a kor nemesi köreinek divatját. Nagyon valószínű, hogy egy nemesfémmel díszített kazettában meg is kapta a fiatal hölgy a képet.Elemzés Gombrich i. m. 379.
Hilliard alapjaiban a reneszánsz portréfestészetet tanulta meg az ifjú Hans Holbeintől, de ahogyan változtak az idők, engedett az új hatásoknak, a perzsa ornamentikának és a manierizmusnak. Finom reneszánsz munkák Erzsébet királynő portréi, de leginkább Walter Raleigh arcképe, e fiatal nemes költő, tudós, s gyarmatra éhes kalandor volt egyszemélyben. I. Jakab portréja már némi manierista mozgalmasságot idéz, csípőre tett kézzel ábrázolja a királyt, a színek is megelevenednek és kivilágosodnak.
Portréi Erzsébet királynőről
Gyermek- és ifjúkora Mind apai, mind pedig anyai ágon „örökölte” az aranyműves mesterséget: apja, Richard Hilliard (Exeter, 1519–1594) protestáns aranyműves volt, aki 1560-ban a seriff tisztségét töltötte be, anyja, Laurence pedig John Wallnak londoni aranyművesnek a lánya volt.Kinney, Arthur F.: Nicholas Hilliard's “Art of Limning”, Northeastern University Press, 1983, p. 3–12 Lehetséges, hogy rokona volt Grace Hillier (vagy Hilliar), az amerikai New Haven kolónia alapítójának, Thomas Eatonnek (1590–1657) a felesége. Hilliard fiatalon John Bodleynek, az oxfordi Bibliotheca Bodleiana alapítója apjának háztartásába került. A protestáns Bodley száműzetésbe vonult, amikor a katolikus I. Mária került trónra, és egy feljegyzés szerint 1557. május 8-án az akkor tízéves Hilliard tizedmagával Genfben tartózkodott, ahol Bodleyék egy John Knox által celebrált kálvinista szertartáson vettek részt. A kálvinizmus nem volt hatással rá, de később hasznára vált itt megszerzett francia nyelvtudása.Roy Strong, Nicholas Hilliard, 1975, pp. 3-4, Michael Joseph Ltd, London, A nála két évvel idősebb Thomas Bodleyt Genf vezető tudósai tanították, de nem tudni, Hilliard milyen mértékben részesült hasonló oktatásban.
Tizenhárom évesen, 1560-ban önarcképet festett magáról,a dátum 1550-ről módosítva Mary Edmond műve alapján: Hilliard and Oliver: The Lives and Works of Two Great Miniaturists, Robert Hale: London, 1983 tizennyolc évesen pedig állítólag lefestette Stuart Mária skót királynőt.1911 Britannica
1562-től kezdve kitanulta az aranyművességet. Mestere Robert Brandon volt (meghalt 1591-ben), a királynő ékszerésze, aki aranyműves és London városi kamarása volt.Strong, Roy: Gloriana: The Portraits of Queen Elizabeth I, Thames and Husdon, 1987, p. 79–83 Sir Roy Strong szerint ez idő alatt a miniatúrafestést is tanulta, Levina Teerlinctől. Teerlinc annak a Simon Beningnek volt a lánya, akit a flamand kódexillumináció utolsó nagy mesterének tartanak, és aki ifjabb Holbein halála után VIII. Henrik udvari festője lett. A hét év tanonckodás után, 1569-ben a Worshipful Company of Goldsmiths tagja lett. Öccsével, Johnnal alapított műhelyt; egy másik testvére szintén aranyműves volt, a legfiatalabb pedig pap.Strong, 1975, op. cit., pp. 3–4 Hilliard mestere, Brandon lányát, Alice-t (1556–1611) vette el 1576-banReynolds, Graham: Nicholas Hilliard & Isaac Oliver, Her Majesty's Stationery Office, 1971, p. 11–18 és hét gyermekük született.
Pályafutása bélyegkép|balra|Ismeretlen férfi arcképe (1572) Hilliard olyan korban fejezte be tanoncéveit, amikor „hallatlan szükség volt” egy új királyi portréfestőre. Ismeretlen időpontban nevezték ki I. Erzsébet miniatúrafestőjének és aranyművesének; első ismert miniatúrája a királynőről 1572-ből származik. Két, neki tulajdonított táblakép, a „főnixes” és a „pelikános” kép 1572 és 1576 közt készülhetett. 1571-ben portrékból álló könyvet készített Robert Dudley, Leicester 1. grófjának, a királynő kegyencének. Valószínűleg ezzel vált közismertté az udvarban. Gyermekei közül többet is Leicesterről vagy annak barátairól nevezett el.Victoria and Albert Museum weboldala, elérés: 2007. szeptember 12. A királynő 1573-ban felmentette egy bérelt ingatlan visszaadási kötelezettsége alól „jó, igaz és lojális szolgálatáért.”Strong, 1975, op. cit., p. 4 Magas rangú patrónusai támogatása ellenére 1576-ban a friss házas Hilliard elhagyta Angliát és Franciaországba utazott, hogy bővítse tudását és pénzt gyűjtsön, mint azt a párizsi angol nagykövettel, Sir Amyas Paulettel közölte, akinél az ott töltött idő nagy részében lakott. Itt, Párizsban készített egy miniatúrát a nagykövetséggel kapcsolatban álló Francis Baconról.Strong, 1975, op. cit., p. 5 – levelében Paulet igyekszik nem célozni végleges emigrációra. Hilliard 1578–79-ig maradt Párizsban, elvegyült az udvar művészei közt, találkozott a francia királyné szobrászával, Germain Pilonnal, és festőjével, George of Ghenttel, valamint Ronsard-ral. Talán utóbbitól származik az alábbi kétes értékű bók, amelyet Hilliard később idézett: „a szigetekről ritkán származik ravasz ember, de ha igen, akkor az tökéletesen az.”Strong, 1975, op. cit., p. 6
Hilliardot 1577-ben említi Erzsébet királynő egyik kérője, Alençon hercege, Nicholas Belliart, peintre anglois-ként. Ebben az évben készült miniatúrája Madame de Sourdis-ről, aki a francia udvarban tartózkodott, valamint egy másik hölgyről, feltehetőleg Madame de Sourdis unokahúgáról, Gabrielle d'Estrées-ről, Condé hercegnőjéről.
bélyegkép|jobbra|Alençon hercege (1577) Hilliard állandó anyagi gondokkal küzdött. Egy miniatúra ára 3 font körül forgott (Cornelis Ketel az 1570-es években egy fontért készített el egy fejet és vállakat ábrázoló portrét és ötért egy teljesalakosat).Strong, English Icon, p. 49 1599-től 40 font évi járadékot kapott a királynőtől, 1617-ben pedig monopóliumot kapott arra, hogy miniatúrákat és véseteket készítsen I. Jakabról. Erzsébet még visszautasította ez iránti kérelmét 1584-ben, és ugyanebben az évben Hilliard adósságai miatt a Ludgate börtönbe került. Apósa nyilvánvalóan nem bízott abban, hogy képes eltartani családját, mert 1591-ben kelt végrendeletében leányára évjáradékot hagyott, amelyet az aranyművesek társasága fizetett. Szintén 1591-ben, miután elkészítette a Nagy Pecsétet, a királynő hatalmas összeget, 400 fontot adott neki, talán mert tudta, hogy pénzszűkében van. Miután hazatért Franciaországból, Hilliard befektetett egy aranybányába, az üzlet azonban csalásnak bizonyult, a festő még huszonöt évvel később is keserűen emlékezett vissza erre.Strong, 1975, op. cit., p. 4–7,17
Hazatérése után, 1579-től 1613-ig a cheapside-i Gutter Lane-en álló házban élt és dolgozott. 1613-tól fia és tanítványa, Laurence folytatta itt munkásságát évtizedeken át, Hilliard pedig egy pontosan nem ismert helyre költözött St Martin-in-the-Fields-be, amely a város határán kívül, a királyi udvarhoz közelebb terült el. Hilliard műhelyének megnyitását Strong „forradalomként” jellemzi, mert az nagyban kibővítette a megrendelők körét: immár nemcsak az udvar tagjai, hanem a köznemesek, a század végére pedig már a tehetősebb városi kereskedők is festettek magukról miniatúrát.Strong, 1983,12
Az apja stílusát gyengébb minőségben folytató Laurence-en kívül Hilliard tanítványai közé tartoztak még Isaac Oliver, aki mind közül a legjelentősebb, valamint Rowland Lockey. Úgy tűnik, amatőröket is tanított, egy ifjú hölgy, aki 1595-ben fejezte be tanulmányait Londonban, egy levelében azt írja: „Délutánonként egy órát foglalkozom rajzolással… Úrnőm (…) azt mondja, majd ha jobban érzi magát, megnézi, lehetséges-e, hogy Hilliard tanítson, és ha tudja, megpróbálja rávenni.”Strong, 1975, op. cit., p. 13
Továbbra is dolgozott aranyművesként, és több olyan ékszeres arcképtartó medált is készített, amilyet a kor szokása szerint a nyakukban hordtak. Ilyen volt például a Lyte-ékszer, amelyet I. Jakab ajándékozott egy udvaroncának, Thomas Lyte-nak 1610-ben. Az Armada-ékszer, amelyet Erzsébet ajándékozott Sir Thomas Heneage-nek, és a Drake-medál, amelyet Sir Francis Drake kapott, a legismertebb példák. A királynőt körülvevő kultusz részeként az udvaroncoktól elvárták, hogy a királynő képmását hordják maguknál, legalábbis az udvarban. Erzsébet egész gyűjteménnyel rendelkezett miniatúrákból, amelyeket papírba burkolva őrzött hálószobájában egy szekrényben, közte Leicester egy képmásával, amelynek papírján „az én uram képe” felirat állt.Strong, op. cit., pp. 14–18, Sir James Melville 1564-es beszámolóját idézve; lásd még: “Secret” Arts: Elizabethan Miniatures and Sonnets Patricia Fumerton, Representations, No. 15 (Summer, 1986), pp. 57–97, elérhető online a JSTOR adatbázisában bélyegkép|balra|I. Jakab (1603-9)