Torghelle Sándor (Budapest, 1982. május 5. –) magyar válogatott labdarúgó, edző.

Pályafutása Klubcsapatokban Torghelle pestszentlőrinci lakosként a szomszédos kerület csapatában, Kispesten lett igazolt labdarúgó.

Élvonalbeli bemutatkozása nem sikerült jól, mivel rosszul passzolt egy Budapest Honvéd–ZTE-mérkőzésen, amiből egyenlített a zalai csapat. De aztán egy igazán emlékezetes gólt szerzett a Zalaegerszeg ellen, amikor jobbal átemelte Urbán felett a labdát, majd ballal bombázott közvetlen közelről a kapuba.

A 2002–2003-as szezonban 10 gólt szerző Torghellét a Kispest kiesése után az MTK Budapest igazolta le, ahol harcos játékkal a következő szezonban 22 meccsen 9 gólt sikerült összeszorgoskodnia.

Torghelle számára ez megnyitotta a lehetőséget, hogy külföldön is kipróbálhassa magát. Több külföldi csapat, köztük holland, német és angol élvonalbeli klubok szerették volna leigazolni az akkor 22 éves csatárt.

Végül az angol élvonalba feljutó Crystal Palace-hoz szerződött. Körülbelül 750 ezer font ellenében távozhatott Angliába az MTK-tól. A csapatban mindössze egyetlen találatot jegyzett, egy Charlton Athletic elleni Ligakupa-találkozón szerzett, azonban 10 perccel rá kiállították. A Premier League-ben mindössze 12-szer kapott lehetőséget, a szezon végén kiesett a csapatával az élvonalból.

A Crystal Palace-tól a görög Panathinaikosz szerezte meg egy évre kölcsönbe a 2005–2006-os bajnokságra.

Ezután a szintén görög PAOK FC-hez került. Az egyesületben 22 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 1 gólt szerzett. A klub anyagi gondjai miatt kénytelen volt eladni.

A német másodosztályú Carl Zeiss Jena csapatának ajánlatát fogadta el.

A Jena csapatában 8 bajnoki találat mellett 1 kupagólt is szerzett. Ezután az FC Augsburg leigazolta, de 2010-ben már nem hosszabbítottak vele szerződést, így távozott klubjától és a Fortuna Düsseldorfhoz igazolt két évre. 2011. augusztusában, közös megegyezéssel távozott a német csapattól.

2011. szeptember 30-án 2012. június 30-ig szóló szerződést írt alá a Budapest Honvéddal.

2012. január 10-én a Videotonhoz igazolt, ahol egy évadot töltött el és 35 összecsapáson 7 gólig jutott a bajnokságban.

2014-ben korábbi klubjához, az MTK Budapesthez szerződött, ahol egészen 2019-ig szerepelt.

Utolsó klubja a 2019–2020-as idényben a magyar másodosztályban szereplő Vasas volt.

2020. szeptember 26-án bejelentette visszavonulását.

A válogatottban A Kispesten remekül teljesítő fiatal csatárt végül Róth Antal hívta meg az U21-es válogatottba, és más élvonalbeli csapatok is szemet vetettek rá.

Lothar Matthäus hívta be a válogatottba 21 évesen. Élete első válogatottbeli gólját a 2004 márciusában megrendezett brazilok elleni mérkőzésen szerezte.

Torghelle összesen 11 gólt szerzett a válogatottban, ebből a legemlékezetesebbek a németek ellen lőtt kaiserslauterni két gólja, amelyekkel a válogatott megnyerte a mérkőzést

Edzőként 2021. április 1-jén a MOL Fehérvár vezetőedzőjének kinevezett Szabics Imre szakmai stábjának tagja lett, Juhász Roland mellett segédedzőként.

Egyéb 2014 júniusában önéletrajzi könyve jelent meg A levegő ura címmel.A levegő ura: megjelent Torghelle Sándor önéletrajzi könyve

2025-ben az RTL-en futó reality show, Az Árulók egyik szereplője lett, amit végül meg is nyert.

Statisztikái Klubcsapatokban Klub Szezon Bajnokság Kupa Ligakupa Európa ÖsszesenGólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólBudapest Honvéd 2000–01251000000251 2001–02194000000194 2002–0327102000203110 Összesen71152000208515MTK Budapest 2003–042292200212612 Összesen2292200212612Crystal Palace 2004–05120010000120 Összesen120000000120 Panathinaikósz 2005–0611000—50160 Összesen11000—50160PAÓK 2006–0724100——231 Összesen24100——231Zeiss Jena 2007–0827811——289 Összesen27811——289Augsburg 2008–0927700——277 2009–1021721——238 Összesen481421——5015Düsseldorf 2010–1116110——171 Összesen16110——171Budapest Honvéd 2011–126300000063 Összesen6300000063Videoton 2011–1291326400187 2012–132164070100426 2013–1450104100101 Összesen357821751007014MTK Budapest 2013–14107210000128 2014–152262061—317 2015–16261120—203011 2016–1726910—423111 2017–18251210——2612 2018–1929721——318 Összesen13852102616216157Vasas 2019–2010200——102 Összesen10200——102 Karrier összesen428113268236253502130

A válogatottban NemzetÉvMérkőzésGól Magyarország2004114200572200671200853200991201030Összesen4211

Mérkőzései a válogatottban

Jegyzetek

További információk Profil az Augsburg hivatalos honlapján

Torghelle Sándor adatlapja a HLSZ.hu-n Profil a footballdatabase.eu-n

Torghelle Sándor adatlapja a national-football-teams.com-on Pályafutása statisztikái a fussballdaten.de-n Profil a soccernet.espn-en Torghelle: Nem vagyok egy Usain Bolt, de kompenzáltam mással

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Budapest Honvéd labdarúgói Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:A Crystal Palace labdarúgói Kategória:A Panathinaikósz labdarúgói Kategória:A PAOK Szaloniki labdarúgói Kategória:A Fortuna Düsseldorf labdarúgói Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Az FC Augsburg labdarúgói Kategória:A Carl Zeiss Jena labdarúgói Kategória:A Marcali labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A Vasas labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB II labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2. Bundesliga labdarúgói