Bögölyfélék

A bögölyfélék, bögölyök vagy böglyökA mai magyar nyelvhasználó a közbeszédben a bögöly szó többesszámaként inkább a böglyök alakot használja, azonban a magyar zoológiai szakirodalomban a bögölyök forma a megszokottabb és elterjedtebb. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete mindkét alakot helyesnek találja . (Tabanidae) a kétszárnyúak (Diptera) rendjének és a légyalkatúak (Brachycera) alrendjének egyik családja. Az alrendet ma több alrendágra osztják fel, melyek közül a bögölyféléket a bögölyalakúak róluk elnevezett alrendágába,bögű vagy még nemhivatalos néven pökű (Tabanomorpha), ennek bögölyszerűek (Tabanoidea) öregcsaládjába osztják be.

A bögöly szó eredete, etimológiája

A bögöly szó első előfordulása 1550 körülről való. A szó eredete máig bizonytalan, két főbb elmélet alakult ki ennek kapcsán. Az egyik elmélet szerint belső fejlemény, származékszó, amelynek alapszava önállóan nem adatolható. A tő hangutánzó eredetű, és a bőg ige családjának tövével függ össze. A szó végi -ly ez esetben névszóképző, mint például a sirály szóban, amely a sír igéből képzett névszó. A bögölyöket egyes nyelvjárások további hangutánzó eredetű szavakkal illetik, mint például bagócs, dongó, pőcsik. A másik elmélet szerint a bögöly török jövevényszó. A csuvas nyelvben például pəvan bögölyt jelent, a teleutban a pökön szó szúnyogot, az oszmán-török nyelvben a bögöly büvelek, a baskírban bögelek. Ezek a török szavak valószínűleg mind hangutánzó eredetűek. Ha ez az elmélet helyes, a nyelvünkbe átkerült eredeti szóalak a *bögen vagy *bögelA szó előtti csillag a történeti nyelvtudományban használt jelzés, mely azt jelenti, hogy a szó csak kikövetkeztetett alak, forrásokban ilyen formában nem található meg. lehetett.Zaicz 2006: 83.

Származásuk, elterjedésük

Ősi taxon. Az Antarktisz kivételével a Föld valamennyi kontinensén megtalálhatóak. Az eddig leírt fajok száma mintegy 4500, ebből Európában mintegy 200. Közép-Európában 70–75 faj él. Hazánkban eddig 61 fajt mutattak ki.Papp 2001: 142.

Megjelenésük, felépítésük

A bögölyök közepes vagy nagy termetű, zömök, erős, vaskos legyek. A 2,5–3 cm hosszú szudétabögöly (Tabanus sudeticus) az egyik legnagyobb európa] légyfaj. Nem sokkal marad el mögötte a marhabögöly (Tabanus bovinus), amely ugyancsak megnőhet 2 centiméternél nagyobbra. Méretük miatt a Tabanus nemet gyakran nevezik nagybögölyöknek. A többi nem fajai lényegesen kisebbek.Aradi 1958: 5–6.

A fej

Fejük nagy, félgömb alakú. A hátulja homorú, olyan széles, mint a tor, sőt egyes esetekben még szélesebb is. Hatalmas, szinte az egész fejet beborító, sokszor fémesen csillogó összetett szemeik lehetnek csupaszok, de viselhetnek hosszabb-rövidebb kutikuláris képződményeket (szőröket) is. A nőstények összetett szemeit egy függőleges homlokléc kettéválasztja, a homlokléc foltjai a faj meghatározását segítik. A hímek szemei többnyire összeérnek, a homloklécük hiányzik. A szemek színe igen változatos. Ritkább esetben egyszínű (sárga, barna, zöld vagy kék), de több faj többszínű, vagyis az alapszíntől eltérő sávokat, foltokat, zegzugos vonalakat visel. Egyes nemzetségek (pl. Hybomitra) valamennyi fajának a homlok úgynevezett pontszemdudorain ülő pontszemei is vannak. A rovargyűjteményekben lévő elpusztult és megszárított bögölyök szeme nem mutatja az eredeti változatos színeket, mert megbarnul. Ilyenkor a fajok meghatározása is nehezebb, hiszen a szem színek mintázata szinte fajonként változó. Párás közegben (ún. puhítóban) ezek a mintázatok újra előhívhatók.

Rövid csápjuk a többi egyenes bábrésű légyéhez hasonlóan mindig három ízből épül fel, de a harmadik ízt 3–7 befűződés kisebb gyűrűkre (4–8 darabra) osztja. A csápon legtöbbször csápsörte vagy pálcika alakú nyúlvány nő. Tapogatójuk két ízből áll.

A fejen foglal helyet szúró-szívó szájszervük is. Igen erős, vaskos szívókájuk a tőr alakú felső ajakból, a hipofarinxból és a páros állkapocsból, illetve a rágókból tevődik össze. Mindezt körülveszi az alsó ajak, amelynek szabad végén két félkör alakú szívópárna (labella) ül.

A tor

A toron nő a nagy, erőteljes szárnypár, amelynek szélén az erek jellegzetesen, V alakban szétfutnak. A szárny üveg- vagy porcelánszerű, de olykor füstös, foltos vagy márványozott. A potrohon túlérő szárnyak nyugalomban tetőszerűen hajolnak a potroh fölé, a szárnyakat a peremér teljesen körülfutja. A billér (csökevényesedett második szárnypár) színe is igen változatos, szinte fajonként más-más, a határozást igen könnyíti.

Meglehetősen hosszú lábaikon: két erős karom, egy tapadókorong (empodium) és két, azonos méretű pulvillum van.

Egyes nemek sarkantyúszerű függeléket viselnek a hátulsó lábukon.Aradi 1958: 6. A potroh

A potroh rendszerint széles, lapos és zömök. Rövidebb-hosszabb szőrzet fedi, igen ritkán csaknem teljesen csupasz. Tágulékony; ha a légy vérrel vagy vízzel szívja meg magát, jól láthatóan megduzzad. Mintázata mindig jellegzetes, gyakran fekete-sárga sávos. Egyesek testét szürkés vagy barna foltok tarkítják. A potroh mintázata is fontos szerepet határozó bélyeg.

Egyedfejlődésük

Rendszerint gúla vagy sapka alakú, sűrű csomókba rakják henger vagy orsó alakú petéiket nedves talaj vagy víz fölé nyúló növények szárára vagy leveleire. A pete színe a lerakáskor még tejfehér, majd fajtól függően a barnásszürkétől a szénfeketéig sötétedik. Egy csomóba körülbelül 300–500 pete jut.

Az igen vékony orsó alakú lárvák 2–4 nap múlva kelnek ki. A lárva fehér, halványzöld, barna vagy rózsaszínes barna, olykor sötétebb rajzolatok díszítik. 12 testszelvénye jól megkülönböztethető, a feje mindig rendesen fejlett — mint általában az egyenes bábrésűekl.

Lepottyanva ragadozóként kis férgeket, rovarlárvákat, puhatestűeket és rákocskákat zsákmányolnak. Néha még kétéltűeket is megtámadnak, sőt, emlősök bőrét is megsebzik. Nagy tömegbe zsúfolódva akár egymást is képesek fölfalni (kannibalizmus). Egyes fajok lárvái a tengerek árapályzónájában vagy a kevert vizekben élnek. A lárvaállapot fajtól függően 1–3 évig tart, ezalatt akár 2,5–4 cm-esre is megnőhetnek. 7-8 vedlés után bábozódnak. Bábjuk a lepkék (Lepidoptera) bábjához hasonló múmiabáb. Ennek színe is kezdetben világosabb, majd besötétedik. A bábállapot 10–23 napig tart, ezután a kifejlett bögölyök kirepülnek. A mérsékelt égövben egy nyár alatt csak egy nemzedékük fejlődik ki, a trópusokon évente akár több is.Aradi 1958: 6–7.

Életmódjuk, élőhelyük

bélyegkép|200px|jobbra|Csak a nőstény bögölyök szívnak vért, a hímek viráglátogatók: nektárral és virágporral táplálkoznak

A családba köztudottan vérszívó állatok tartoznak, és ez az életmód nagyban befolyásolta a bögölyök fejlődését és elterjedését. Erről a következőket olvashatjuk az Urania Állatvilág: Rovarok című kötetében:

„Amíg az eddig ismertetett legyek törzsfejlődését elsősorban a lárvák táplálkozási módja szabta meg, addig a bögölyök imágóinak táplálékfelvétele az, amely a csoport fejlődésére és elterjedésére döntő hatással volt. Az ősi típusú Tabanus fajok fő gazdáik, a patásállatok mellett más gerinceseket is megtámadtak, például elefántot, vízilovat, de még más állatosztály képviselőit is (hüllőket), úgyhogy elmondhatjuk róluk: a legváltozatosabb élőhelyen található gazdaállatokhoz alkalmazkodtak. Nem csodálható hát, hogy e nem fajai az egész Földön elterjedtek. A fejlődéstörténetileg fiatalabb Haematopota fajok Ausztráliából és Dél-Amerikából már hiányoznak. Az emberen, a háziállatokon és néhány szabadon élő kérődzőn kívül más állatot nemigen támadnak meg.”Günther–Schumann et al. 1970: 423.

A sima, függőleges felületeken is gyorsan mozognak. Rendkívül gyorsan és biztosan repülnek. Egyese fajok eközben elég hangosan zümmögnek. Melegkedvelők, így főként a déli órákban repülnek.

Ragadozó lárváik nedves környezetben (vízben vagy a talajban) fejlődnek; kifejlődésük 1–3 évig is eltarthat. Alárendelten különféle rothadó anyagokat is elfogyasztanak.

A báb a rovar kibúvásakor egyenesen vagy T-alakban reped fel; ennek korábban igen nagy klasszifikációs jelentőséget tulajdonítottak.

A mi éghajlatunkon tavasztól őszig aktívak. A korai fajok már április–májusban előbújnak, a legtöbbjük viszont csak június–júliusban kezd repülni. Ilyenkor tömegével találkozhatunk velük. Aktivitásukat a napi hőingás is befolyásolja. Többségük reggel még szinte repülni is alig tud, a késő délelőtti, déli és kora délutáni órákban a legaktívabbak, egyes nagyobb fajok hangos zúgó hangot is hallathatnak repülés közben, a kisebbek mindig hangtalanul szállnak az áldozatukra. Azonban esősebb napokon – egy-két faj kivételével – teljesen eltűnnek. Az év folyamán legkésőbb még szeptemberben találkozhatunk velük, de ezután már a jelentős hőmérséklet-csökkenés miatt elpusztulnak.

Táplálkozási szokásaik eléggé egységesek. A hím bögölyök soha nem szívnak vért, a hímek nektárral és virágporral táplálkoznak, esetleg kifolyó növényi nedveket szívogatnak (például gyümölcsökét). A nőstények is kedvelik és felkeresik a növényi eredetű táplálékot, de petéik érleléséhez szükségük van a melegvérű állatok vérére. Főképp emlősök vérét szívják. E táplálkozási szokásuk szerint a bögölynőstények három típusba sorolhatóak: autogén, nem vérszívó típus: nőstényei sohasem szívnak vért; a peteérleléshez szükséges fehérjéket más módon szerzik meg; autogén, vérszívó típus: a nőstények csak alkalmi vérszívók, de ez nem szükséges a peték érleléséhez és a peterakáshoz; anautogén típus: a nőstények csak akkor képesek petéket érlelni, ha előzőleg vért szívtak; állat- és humánegészségügyi szempontból ezek a legjelentősebbek.

Több, korábban nem vérszívónak vélt fajról derült ki (a begytartalmuk vizsgálatával), hogy szívnak vért. Nem mondhatjuk őket gazdaspecifikusnak, azaz nincs egy-egy konkrét emlősfaj, amelyre rájárnának az egyes bögölyfajok, mégis megfigyeltek náluk némi kiválasztó készséget (a fajnevekben is tükröződik mindez, pl. marhabögöly, lóbögöly). Kedvelt emlősfajaik például a szarvasmarha, a ló, a szarvas, az őz, ritkábban a disznó, a juh, és természetesen az ember. Mivel szúrásuk igencsak ingerli a megtámadott állatot, nem képesek egyszerre sok vért felszívni, így amíg jóllaknak, sok állatot végigjárnak — ezzel sok kórokozót terjesztenek. Gyakran még elhullott állatok vérét és testnedveit is megpróbálják kiszívni.

A nőstény szájszervének szúrósertéi szétroncsolják a hajszálereket, felsértik a kisebb ereket. A kiömlő vér kis tócsákban gyűlik össze a szövetek között, és onnan szívja fel az állat, hogy a belébe juttassa (egy szívással akár 0,2 cm³ vért is felvehet). Szívás közben véralvadásgátló anyagot (antikoagulint) fecskendez a vérbe, hogy az ne alvadjon meg a szövetek között, ezért a felsértett bőr a szívás után még hosszan vérezhet. A bögölycsípés azért olyan fájdalmas, mert a vaskos szívóka gyakran az idegvégződéseket és az idegszálakat is megsérti.Günther–Schumann et al. 1970: 422.

Egészségügyi jelentőségük

Bögölyfélék

Źródło i licencja