Poklostelek () falu Romániában, Bihar megyében.

Fekvése Bihar megyében, a Réz-hegység nyúlványai alatt, a Berettyó völgyében, Margittától délkeletre, Micske, Sárszeg és Vámosláz szomszédságában fekvő település.

Története Az egykor a sólyomkői várhoz tartozó települést a Váradi regestrum már a XIII. században megemlítette.

Első birtokosai a szomszédos település: Micske urai; a Geregye nemzetséghez tartozó Écs, majd annak unokája: I.Geregye fia Barnabás és Pál országbíró voltak, a Geregye nemzetségé volt egészen 1278-ig, majd Borsa Kopasz, Dancs mester, Genyő János, s Genyő Anna kezével Losonczi Bánffy László kapta.

1403-ban a Vécsey család egyik oklevele is említést tesz a faluról, a XV. században a Csáky család is részbirtokosa volt a településnek.

Poklostelek későbbi földesurául az oklevelek az Ödönffy családot említették.

Az 1800-as évek első felében a Kalotay, Sárossy, Németh és Koós családoké volt. Az 1800 évek második felében, a Tunyoghy földbirtokos család telepedett le.

A trianoni békeszerződés előtt a település Bihar vármegye Margittai járásához tartozott.

Nevezetességek Református temploma – 1800 körül épült.

Források

Karácsonyi János: Magyar nemzetségek.

Jegyzetek

Kategória:Bihar megye települései Kategória:Bihar vármegye települései