A kvékerek története keresztény gyökerekkel rendelkezik. A kvékerizmus rögzített hitvallás nélküli vallásfelekezeti mozgalom, melynek istentisztelete a csenden és a lélek hallgatásán alapul. Gyakorlataiban a mai kereszténység normáitól oly mértékben tér el, hogy szükséges kialakulását vázlatosan leírni, ha meg akarjuk érteni lényegét. Bár magyar vonatkozása nem jelentős (ha létezik egyáltalán), annyiban mégis érdekes, hogy története tipizálja a kisebb protestáns felekezetek általános fejlődési jegyeit. Az európai reformáció Angliában sajátos fejlődésen ment keresztül, ennek két fő oka volt: 1.) az angol egyház irányítása az átalakulás eredményeként az állami vezetés részévé vált (míg Európában az állami vezetés az egyház fennhatósága alatt állt), 2.) a polgárháború eredményeként kialakult politikai légkör alkalmassá vált „lelki kísérletezés”-ekre. Ebből a szabadságból alakultak ki azok a vallásos mozgalmak, melyek csoportosulásait ma kvékerek (remegők), seekerek (keresők), ranterek (hantázók) és levellerek (egyenlítők) stb. néven ismert.
Kvékerek, barátok A kvékerek az igazságot, egyenlőséget és egyszerűséget gyakorolják és békéhez vezető ösvényeket követik. A 17. századi Angliában alakult vallásos közösség hivatalos neve ugyan „Barátok Vallásos Társasága”, de köznapi szóhasználatban, mint az úgynevezett „történelmi béke gyülekezetek” egyike, főleg kvékerek vagy barátok néven ismertek. Manapság a világ sok részén élnek, nagyobb számban az Egyesült Államokban, Kenyában és Bolíviában, összesen mintegy 600 000 taggal. Clevelandben egy állandó állami múzeumi kiállítás őrzi a számottevő helyi kvéker befolyás emlékeit, de Philadelphia környékén egész települések élnek virágzó életet a mai napig is.
A közösség tagjai magukat „barátoknak” hívják János 15:14 alapján „Ti az én Barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek.”. A „kvékerek” (remegők) név eredetét illetően több történet is ismeretes. Az egyik ilyen történet szerint ez a név egy gúnyos sértésnek volt szánva, amikor Derby város törvényszéki bírája Bennet, mérgesen kvékereknek hívta a rendháborításért sokadszorra letartóztatott csoportot, mert vezetőjük, George Fox nyilatkozatában ismét alázatosan megkérte őt, hogy „remegjen az Isten szava előtt”. Mások szerint a barátok belső feszültségüktől szinte remegni látszanak istentiszteleti gyülekezésük idején és innen ragadt rájuk a „remegők” elnevezés.
Az évszázadok során a világtól való elkülönülésüket néhány más vallási csoportosuláshoz (mint például ámisok, hutteriták és mennoniták) hasonlóan sajátosan egyszerű öltözködéssel és beszédmodorral is kifejezték. A ruházat egyszerűsége annak simaságában, mindenféle díszítés kerülésében, egyenes szabásában mutatkozott meg, gombok helyett kapcsokat használtak még a férfiak ruháin is és teljesen mellőzték a hajtókákat. Beszédükben pedig kialakítottak egy sajátos nyelvtani szerkezetet alkalmazó, régiesnek tűnő, fennkölt beszédmodort, ami a beszédbeni túlzásokat és tagadásokat egyaránt elsimította és hangzásában is ténylegesen, alázatosan kijelentésszerűnek tűnt. Ezek a jellegzetességek a 20. század második felében ritkasággá váltak.
Kezdetek A 17. század második felének elején néhány „tősgyökeres” puritán hitszónok, mint – többek között – George Fox, James Nayler és Edward Borrough, egymástól függetlenül, hasonló hitbeli meggyőződésekre jutottak. Idővel közös meglátásuk tanításaik azonosságában is megnyilvánult, s bár formálisan nem szövetkeztek, gyülekezeteik egymást elismerték. Fox és a többi korai kvéker tanítók hittek abban, hogy minden ember közvetlen, közbenjárók (mint papok vagy szentségek) nélküli kapcsolatot tarthat fenn Istennel. A barátok nyelvhasználatában ez az alapvető gondolat nyilvánul meg olyan kifejezésekben, mint „mindenki Istene”, „belső világosság”, „benső Krisztus”, „belül lévő Krisztus lelke” stb. Hagyományosan George Foxot tekintik a barátok megalapítójának, bár ez a megállapítás az ő szerepét erősen túlhangsúlyozza és csupán azzal igazolható, hogy Fox túlélte lelki barátait és lelkiismeretesen vezetett részletes naplója a közösség korai idejének leghitelesebb beszámolójának tekinthető. Mégis, az ő élete alkalmasnak látszik kora sajátosságainak megvilágítására. 1644-ben, 19 éves korában került el otthonról, mikor egy három évig tartó vallásos kereső-kutató útra indult. Majdnem 22 éves volt, amikor meghallotta „Krisztus hangját” és a „belső világosság” által egy személyes átalakuláson ment át. Ennek nyomán 1648-ban nyilvánosan kezdett igét hirdetni. A 17. század második felében a Cromwell vezette Angliában a puritanizmus volt az általánosan uralkodó vallási nézet ugyan, de a vallási és politikai véleményeltérések egyre jobban kiéleződtek. Fox az ilyen, eltérő véleményeket hangoztatók egyike volt, mivel a korabeli vallásos gyakorlatok némelyikét a keresztény hittel összeegyeztethetetlennek találta. Így például különösen tűrhetetlennek vélte a fizetett papságot és az állam által fenntartott templomokat (amiket ő „tornyos-házaknak” csúfolt), mivel úgy hitte, hogy mindenki hirdetheti az igét és a keresztények minden istentiszteleti összejövetele egyformán jogosult. Ennek megfelelően a hagyományos kvéker istentiszteletnek nem volt egyetlen kinevezett vezetője, hanem a hívők csendben gyülekeztek és a csendet csak az törte meg, ha valaki a lélek által indíttatva volt, hogy beszéljen. Fox úgy vélte, hogy a puritánok abban is hibáznak, hogy az Írásokat szó szerint értelmezik, azaz az úgy nyert értelmüket magasabb tekintélyben tartják, mint a „megistenült szentek” személyes tapasztalatait. Ezt Pál apostol szavaival mutatta ki: „…mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.” (2Kor.3:6). Munkásságát nyilvános helyeken és gyülekezetekben való beszédekkel kezdte és e szokását élete végéig megtartotta. Gyakran a Nemzetközösség korabeli szokásainak megfelelően a „tornyos-házakban” a prédikálás befejezése után felállt és „leleplezte” a csak hallott tanítás hibáit, ami elképzelhetően is súrlódásokhoz vezetett Fox és a helyi vallási vezetők között és gyakran Fox sérelméhez vagy bebörtönzéséhez vezetett. 1652-től Fox közeli kapcsolatba került egy meglehetősen lazán szervezett vallásos mozgalommal, amit seekereknek (keresők) neveztek. A keresők általában úgy érezték, hogy napjaik minden szervezett egyháza velejéig romlott és csendes megadással várták, hogy Isten visszaállítsa birodalmát akár lelkileg, akár testi mulandóságban. Sok gyakorlatuk nagyon hasonlított a növekvő kvéker mozgalomhoz: istentiszteleteikben elkerültek minden szertartást, csendben gyülekeztek, ami Foxon keresztül a barátok gyakorlatává is vált. Fox a vallási dogmák mellett az angol kultúra sok más területét is élesen kritizálta és különösen a tekintéllyel való visszaélés tüneteit bírálta. Néhány más kvéker vezető személyiséggel 1661-ben nyilvános nyilatkozatot tett az ún. Béke Bizonyságukról. Mivel sok kvéker támogatta a puritán forradalmat, némelyek (mint például Nayler is) Cromwell Új Modell Seregének (New Model Army) tagjai is voltak, így nem világos, hogy mennyire voltak a pacifista nézetek elterjedve, de azt tudjuk, hogy ezután a kvékerek arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az igazságtalansággal szembeni helyes hozzáállás nem az erőszak alkalmazása, sem a beletörődés vagy behódolás, hanem a békés együtt-nem-működés. Fox társadalmi kritikája nagyban hasonlított nem csak a kvékerek (remegők), seekerek (keresők), ranterek (hantázók) és levellerek (egyenlítők) nézeteihez, hanem sok követőre talált Cromwell mozgalmának elégedetlenjei között is. Mindazoktól eltérően azonban Fox tanításaiban sürgette a Isten bensőleg megjelentetett akaratán és az igazságtalanságokkal szembeni nyilvános békés ellenálláson alapuló eredeti keresztény hit és hitgyakorlat felújítását. A korai barátok magukat „feléledt őskeresztényeknek” tartották – William Penn szavai szerint – és a puritán és anglikán üldözőiket egyaránt a farizeusok képviselőinek vélték.
Nayler jele 1656-ban az egyik népszerű kvéker igehirdető, James Nayler, a kvékerek rendes hitén túllépett, mikor zivataros esőben belovagolt Bristol városába néhány emberrel és asszonnyal, akik ruhájukat a dagadó sárba, Nayler lova lábai alá vetették, miközben hangosan énekeltek: „Szent, szent, szent” – nyilvánvalóan Jézus Jeruzsálembe való bevonulását imitálva. Bár ez a félresikerült színjáték azt volt hivatott kihangsúlyozni, hogy „Krisztus Világossága” minden személyben benne van, a jelenlévők többsége azt gondolta, hogy Nayler és követői Naylert Jézus Krisztusként mutatták be. Mai szemmel nézve Nayler felvonulása talán nem látszik olyan mértéktelennek más, korabeli kvéker megnyilvánulásokhoz képest (ugyanis a korábban már említett gyakori istentiszteleti zavargások mellett, néha a lelki ártatlanságot szimbolizálva férfiak és nők meztelenül is „demonstráltak”), de akkoriban a kvékerek már erős nyomás alatt voltak a „Belső Világosság” elve miatt, mert az a Krisztussal való egyenlőségre utalt. Nem csoda tehát, hogy ez a kétséges szimbolizmus sokak szemében a tűzzel való játszásnak tűnt. A csoportot letartóztatták, átadták a parlamentnek, ahol – valószínűleg törvénytelenül – megbírálták őket. Nayler tévhitű nézetei eléggé felbosszantották a parlamentet ahhoz, hogy istenkáromlásért kegyetlenül megbüntessék és visszaküldjék Bristolba „örök” börtönbüntetésre. A kivégzést így éppenhogy elkerülve, ott két botozást kapott, homlokára „B” betűt sütöttek, nyelvét izzó vassal kilyukasztották és két évi kemény munkára osztották be. 1659-ben szabadult ki testileg megtört emberként és egy év múlva egy rablás áldozataként kapott sebeibe halt bele, 42 éves korában. Ez az esemény azután természetesen nem segítette a kvéker mozgalom hitelét növelni a puritán vezetők szemében, minthogy sokuk akkoriban Naylert tekintette a mozgalom tényleges vezetőjének Fox helyett, aki akkor börtönben volt. Sok történész a korai kvéker történelem fordulópontjának tekinti ezt az esetet, mert sok más vezető, különösen Fox, ezután egyre jobban igyekezett a csoport tekintélyét növelni az egyének elhajlásának megakadályozására. Az 1660-as és 1670-es években Fox sokat utazott országszerte és munkája során kialakult egy formális szerkezet a havi-(helyi), negyedéves-(területi) és évi-(országos) értekezletek formájában, ami a mai napig is fennáll.
További történet