A Hot R. S. a dél-afrikai Johannesburgból származó disco-rock együttes.
Története 1977 és 1980 között jelentek meg lemezeik. Tulajdonképpen „fantomzenekar” volt, amely kizárólag stúdiófelvételeket készített, élő fellépései nem voltak, és fotók sem készültek a csapatról. A Hot R. S. név a House of the Rising Sunhttps://hu.wikipedia.org/wiki/House_of_the_Rising_Sun rövidítéséből származik: a The Animals 1964-es örökzöldjének feldolgozása volt ugyanis az együttes első felvétele. A dal különböző hosszúságú változatokban jelent meg: a legismertebb egy bő 10 perces verzió, de a teljes változat közel negyedóra, ami az együttes mindössze 3 számot tartalmazó debütáló albumán hallható.
1978-ban jelent meg a Hot R. S. második nagylemeze, a Forbidden Fruit. Ennek slágere az a megamix volt, amely az Iron Butterfly 1968-as rockklasszikusa, az In-A-Gadda-Da-Vida és Frankie Vaughan 1957-es Garden of Eden című felvétele alapján készült, természetesen diszkóritmusban. 1980-ban került az üzletekbe a harmadik, utolsó Hot R. S.-album, a Heads or Tails. Ezen szerepelt egy Quincy Jones-szerzemény, a Money Runner feldolgozása is. A Hot R. S. név ezután gyakorlatilag eltűnt a könnyűzenei piacról, és csak a különböző speciális válogatásokon bukkant fel egy-egy régebbi felvételük.
A nosztalgiázni vágyók kedvéért 1997-ben megjelent egy CD-n az együttes két utolsó nagylemeze, 2003-ban pedig egy válogatást is piacra dobtak tőlük. A Hot R. S. lemezein közreműködő muzsikusok közül Trevor Rabin később a Yes együttes tagja lett, Robert-John „Mutt” Lange pedig zenei producer (Def Leppard, AC/DC, The Cars, The Corrs, Bryan Adams). Duncan MacKay olyan művészekkel dolgozott együtt, mint például Kate Bush, az Alan Parsons Project és a 10cc, de szólólemezeket is kiadott. Cedric Samsont 1998-ban Grammy-díjra jelölték egy Nelson Mandela tiszteletére írt szerzeményéért.
Közreműködők Dan Hill (billentyűs hangszerek) Kevin Kruger (dobok, billentyűs hangszerek) Mercedes Kornfield (ének) Penny Croft (ének) René Veldsman (ének) Robert-John „Mutt” Lange (gitár) Trevor Rabin (gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek) Cedric Samson (dobok) Duncan MacKay (billentyűs hangszerek) John Weddepohl (ének) Aiden „Dooley” Mason (gitár) Stewart Irving (ének) Cindy Alter (háttérvokál)
Ismertebb lemezei Kislemezek, maxik 1977 House of the Rising Sun / Slow Blow 1978 House of the Rising Sun (6:45) / House of the Rising Sun (4:00) 1978 Delta Queen 1978 Temptation 1980 Doublecross 1982 House of the Rising Sun / Slow Blow
Albumok 1977 House of the Rising Sun 1978 Forbidden Fruit 1980 Heads or Tails 1997 Forbidden Fruits and Other Delights (a Forbidden Fruit és a Heads or Tails anyaga egy CD-n) 2003 Hot RS II – I Get So Excited (válogatás)
Források Weboldalak Az együttesről röviden A Hot R. S.-ről angol nyelven Zene Slow Blow (csak zene) Temptation (csak zene) Delta Queen (csak zene)
Jegyzetek
Kategória:Popegyüttesek Kategória:Diszkósztárok