A pogányság (a latin pāgānus = „vidéki” szóból) a szövegkörnyezettől függően eltérő jelentésű kifejezés. Tágabb értelemben a vallástalan és a kinyilatkoztatott vallásokon kívül álló embereket jelölheti; míg konzervatív keresztény nézőpontból azok, akik nem tartoznak a monoteista (egyistenhívő) vallások egyik csoportjába sem. A modern korban a pogány kifejezést többnyire már nem használják az ateisták, agnosztikusok vagy kisebb vallások hívői esetében. Az újpogány mozgalmak követői azonban csoportjuk önmeghatározásaként használják.
A pogányság egy olyan kifejezés, amelyet a 4. században használtak először a Római Birodalom politeista (nem zsidó és nem keresztény) embereire.Bibliai kislexikon, Kossuth, 1978. Az elnevezés egyik fő oka az volt, hogy ők egyre inkább vidéki emberek voltak a keresztény lakossághoz képest, vagy éppen csak azért, mert nem voltak Krisztus katonái, azaz nem voltak megkeresztelt hívők.J. J. O'Donnell (1977), Paganus: Evolution and Use, Classical Folia, 31: 163–69.Augustine, Divers. Quaest. 83.
A pogányság eredetileg a többistenhit pejoratív jelzője volt, ami az alacsonyabb rendűséget jelezte. A 4. században, a kereszténység államvallássá válásakor a pogányság többnyire a „parasztság vallását” jelentette. Később, a középkorban és utána a pogány kifejezést minden ismeretlen, nem-keresztény vallásra alkalmazták, és a kifejezés hamis isten(ek)be vetett hitet feltételezett.
Napjaink pogány vallásai – a modern pogányság vagy újpogányság a panteista, a politeista vagy az animista világképet tükrözik; bár közülük néhány irányzat monoteista.Cameron, Alan G. (2011). The Last Pagans of Rome. New York: Oxford University Press. . OCLC 553365192 A mai pogányság gyakran tartalmaz olyan gyakorlatokat, mint például a természetimádat, amely megkülönbözteti a nagy világvallásoktól.Paganism , Oxford Dictionary (2014)Paganism, The Encyclopedia of Religion and Nature, Bron Taylor (2010), Oxford University Press,
Az egykori pogányság megismerésében az antropológiai kutatásokra, a régészeti leletek bizonyítékaira és az antik írók beszámolóira támaszkodhatunk.
Története, használata A „pogány” szó a latin paganusból származik, amely kezdetben „vidéken lakó”-t, falusit jelentett (a pagus, azaz „vidék”, „falu” szóból).James J. O’Donnell Paganus – Classical Folia 31(1977) 163-69A Pallas nagy lexikona:
Gyaur (arab-tör.), ebből: kafir a. m. istentagadó, hitetlen, a törökök így gúnyolják a nem-mohamedánokat.
Paganus (lat.), a régi Rómában a. m. paraszt, földmíves, aki hadi szolgálatot nem teljesített; később a. m. pogány, s innen: paganismus a. m. pogányság.
Pogány (a latin paganus a. m. falusi, faluban lakó [pagus a. m. falu] szótól), a katonával (miles) ellentétben a békés falusi földmíves ember, aki fegyvert nem visel; később, midőn a római és görög nemzeti vallás az egyre jobban terjedő kereszténység elől a városokból a falvakba szorult, ennek a népvallásnak a követőit hívták pogányoknak. A keresztes háborúk korában a törököket és a szaracénokat is így nevezték (hazai nyelvemlékeinkben az ősmagyar vallás követőit is), míg jelenleg (1900) csak a politeizmus vallóit hívják pogányoknak, bár ez az elnevezés sem helyes, mert némely politeista vallásban (pl. bramanizmus) is sok a monoteisztikus elem. A kat. egyház, az izraeliták kivételével, az összes nem keresztény vallásúakat a pogány gyűjtőnéven ismeri.
Pogány-keresztények voltaképpen mindazok, akik pogány vallásból tértek át a keresztény vallásra; szorosabb értelemben azokat nevezték így, akik Pál apostol korában s az utána következő évtizedekben cserélték fel előbbi pogány vallásukat Krisztus tudományával s akik határozott különbséget tettek a zsidóság és kereszténység között, azért vonakodtak magukra nézve a mózesi törvényeket kötelezőkül elismerni; míg ellenben a zsidók közül áttértek, az ún. zsidó-keresztények, csak azokat akarták keresztény társaikul elismerni, akik magukat, ha a pogányságból tértek is át, körülmetéltetik, a tisztátalan állatok húsának élvezésétől tartózkodnak. E miatt Antiókiában is versengés fejlődött ki a kétféle keresztények között, a vitakérdést az első jeruzsálemi gyűlés elé vitték (Cselek. 15. fejezet). A II. sz.-ban már a P. nagy többségben voltak a zsidó-keresztények felett, azért ezek vagy kénytelenek voltak azokkal összeolvadni, vagy mint külön felekezet az egyházközösségből kilépni. L. Ebioniták és Nazarénusok. A magyarba a szó horvát vagy szlovén nyelvből, a pogan, poganin. A pagano pedig olasz nyelven szintén pogányt jelent. A paganus szó az idők folyamán számos jelentésváltozáson ment keresztül, sőt magának az értelmezésnek és eredetelméletnek is saját története van, szinte minden generáció újabb hipotézisekkel, kutatási eredményekkel lép fel.C. Mohrmann, Études sur le latin des chrétiens (Rome 1958-65) 3.277-79
A Bibliában Az Ószövetség élesen megkülönbözteti a választott népet, azaz JHVH népét más népektől (gójim).Bibliai kislexikon, Kossuth, 1987. Ahol csak a „nép” szó áll, ezt a fordítók kibővített kifejezésekkel adják vissza, aszerint, hogy pogányokról vagy a „választott nép”-ről van-e szó.Stuttgarti Bibliai Kislexikon, 1974.
Amikor a középkorban eredeti nyelveiből latinra fordították a Bibliát, akkor a Bibliában használatos héber gójim és görög ethnoi szavakat is paganusként fordították le, noha ezeknek a szavaknak a jelentése nem teljesen fedte a latin paganus addigi jelentéseit: vidéki, civil, nem-keresztény. A héber gójim és görög ethnoi szavak jelentése egyszerűen „népek” vagy „nemzetek”, szembeállítva a választott (zsidó) néppel, „a Nép”-pel. Ekkor gazdagodott tehát a paganus szó jelentése a nem-zsidó és a ma domináló többistenhívő, természethívő, más valláshoz tartozó jelentésekkel A pogány szó mai jelentéseiben tehát eredetükben egymástól független szavak jelentései fonódnak össze.
Európai történet thumb|240px|Stonehenge-t egy pogány kultuszhelyként tartják számon
A latin paganus kezdetben „vidéken lakót” vagy „földművest” jelentett. A római katonák zsargonjába már „újonc” vagy „civil” jelentéssel ment át. Később a kereszténység nyelvhasználatában, a „Krisztus hadseregére”, mint metaforára vonatkoztatva, azokat jelölte, akik nem katonái, vagy nem jó katonái Krisztusnak. A paganus szó „nem-keresztény” jelentése azért alakulhatott ki, mert a kereszténység a vidékiek között lassabban terjedt el.James J. O’Donnell idézi: J. Zeiller, Paganus: Étude de terminologie historique (Paris 1917)
Később, a középkori nyugati keresztény teológiai megítélés a következő csoportokat alkalmazta :Herbert Vorgrimler: Új teológiai szótár a hitetlenek közé tartoztak a pogányok és rajtuk túl a zsidók és a muszlimok, skizmatikusok (ortodoxok), eretnekek.
Aquinói Tamás elvileg elutasította a pogányok erőszakos megtérítését, míg Duns Scotus kívánatosnak tartotta fenyegetésekkel és megfélemlítéssel a keresztség felvételére késztetni a pogányokat. A pogányok elleni agresszív beállítódás vége és a tolerancia győzelme nagyjából a felvilágosodás korával esik egybe.
Napjaink A pogányság szó mai használatában legáltalánosabban a politeista (azaz többistenhívő), panteista, animista és sámánista vallásokat jelenti, a pogányok pedig ezen vallások követőit.
Szövegkörnyezettől függően valamennyi nem egyistenhívő népre (például a kereszténység előtti pogány magyarokPéldául: Diószegi, V., A pogány magyarok hitvilága. Budapest, 1967) vonatkoztathatjuk. Korábban a nagy keleti vallások (buddhizmus, hinduizmus, dzsainizmus stb.) híveit is pogányoknak nevezték.
A „pogány” szó jelentései még: Nem keresztény (régies jelentés, például a muzulmánokra a török háborúk korában) – fordított használata: nem muszlim (a törökök hitetlent jelentő „gyaur” szava a keresztényekre a török háborúk korában).A Magyar katolikus lexikon :
Gyaur hitetlen. – Arab és irod. török hangalakja káfir. A szó gyökét képező ige eredeti jelentése ‘elhárít, elrejt’: a ~ Allah irgalmát hárítja el magától, azaz nem-muszlim. Vallástalan (a vallásos emberek által ma is használt, gyakran pejoratív jelző, például a megkereszteletlen emberekre). Kegyetlen, cudar (régies jelentés), keményA Pallas nagy lexikona: „Megkülönböztetünk: 1. lágy v. gyors és 2. kemény v. pogány forraszt.”
Az egykori európai pogány társadalmak jellemzői Az ókori európai társadalmak kialakulásánál a nagycsaládi, nemzetségi rendszert találjuk. A család szerepe mindennél fontosabb volt, az államét messze megelőzte. Részletes írott forrásokkal a görög és római társadalmakról rendelkezünk, de a család más népeknél is (kelták, germánok, szlávok, magyarok) központi szerepet töltött be. Az ókori görög és római pogány társadalmak első módszeres tanulmányozása Fustel de Coulanges nevéhez fűződik.La cité antique (13. kiad. 1892, magyarra ford. Bartal Antal, a Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Bp., 1883 Magyar internetes változat) Úttörő munkáját, ahol kutatásában elsők között mutatta be a vallás (mint a családi és állami kultusz része) központi társadalmi szerepét, a marxista történetírás folyamán élesen bírálták.Csak pár példa, a későiek közül: M. I. Finley: The Ancient Economy, London, 1985; G. E. M. de Sainte Croix: The Class Struggle in the Ancient Greek World, Ithaca, NY, 1981 Ezzel szemben az ókori történetíró Plutarkhosz szerint a vallás központi szerepet töltött be,„Nézzetek körül a világban, találtok városokat erődítések, írástudás, rendezett elüljáróság nélkül; találhattok népeket külön lakások, házak, városok, pénz, színház nélkül; de nem találtok népet az istenség ismerete és vallás nélkül. Contra Colotas n. 31 amit Cicero is megerősít.„Sehol a világban nem találtok népet, mely annyira értelmetlen és műveletlen volna, hogy nem tudná, miszerint van Isten, jóllehet nem képes megmondani, minő a természete.” De lege l. II. c. 8 Hasonlóan elterjedt volt a lélek halhatatlanságába Cicero: „Az összes népek egybehangzó véleményére támaszkodva hisszük, hogy a lélek túléli a testet.” Tuscul. I.Seneca: „Ha lélek halhatatlanságáról van szó, ennek nem csekély bizonyítéka a pokoltól megrettent vagy az istenek előtt térden könyörgő népeknek általános, egybehangzó hite.” Lit. 117Platón a lélek halhatatlanságáról: „Ez olyan igazság, melyet hinni kell, hacsak valaki eszét nem vesztette.” De leg. XII. és a lélekvándorlásba vetett hit.Hunyadi László: A világ vallásföldrajzaJan de Vries, Altgermanische Religionsgeschichte, Grundriß der germanischen Philologie 12.1, Berlin: De Gruyter, 1935, rev. ed. 1956, repr. as 3rd ed. 1970, , p. 183 .Hans TenDamː Exploring reincarnation 39-40. o.
Görög-római világ Család