Elekes Lajos (Déva, 1914. november 11. – Budapest, 1982. május 21.) Kossuth-díjas magyar történész, egyetemi tanár, az MTA tagja. Felesége Földes Éva pedagógus.
Életpályája Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte. 1937-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1937-től a Magyar Országos Levéltárban gyakornok, 1942-től segédőr, 1946-ban allevéltárnok, 1946–49-ben osztályvezető, 1949–50-ben főigazgató-helyettes volt. 1942-ben a középkori román történelem tárgyköréből magántanárrá képesítették a budapesti tudományegyetemen, ahol 1945-től tanított. 1950-től az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa, 1954 és 1957 között osztályvezetője. 1954-56-ban a Lenin Intézet magyar történeti tanszékének vezetője. 1957-től haláláig a budapesti tudományegyetem középkori magyar történeti tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, 1966–1969-ben a bölcsészettudományi kar dékánja. 1958 és 1970 között a Századok szerkesztőbizottságának elnöke, 1966 és 1968 között a Felsőoktatási Pedagógiai Kutatóközpont igazgatója volt. Élete végén súlyos alkoholizmussal küzdött.Kosáry Domokos: A búcsúzások éve. Múlt-kor, 2003.
Kutatási területe Kezdetben középkori román történelemmel és a középkori magyar-román kapcsolatokkal foglalkozott. Jelentős kutatásokat végzett Hunyadi és a Hunyadiak korának megismerése érdekében. Élete utolsó szakaszában főként a történettudomány elméleti kérdéseit vizsgálta.
Díjak, elismerések bélyegkép|A Farkasréti temető Urnaháza. Itt található Elekes Lajos urnafülkéje is Az MTA levelező tagja (1965) Az MTA rendes tagja (1973) Kossuth-díj (1953) (Hunyadi János című monográfiájáért (Budapest, 1952).
Főbb művei Nagy István moldvai vajda politikája és Mátyás király (Bp., 1937) A román történetírás válsága (Századok, 1940) A román fejlődés alapvetése (Századok, 1940; németül: Archivum Europae Centro-Orientalis, 1941) A Hunyadi-kérdés (Mátyás király Emlékkönyv, I, Bp., 1940) A magyar-román viszony a Hunyadiak korában (Mátyás király Emlékkönyv, I. Bp., 1940) A dinasztikus elv a román államfejlődésben (Századok, 1945-46) Hunyadi (Magyar Történelmi Társulat 1952. 509p) A délkeleteurópai népek összefogása a török hódítók ellen Hunyadi háborúiban (Bp., 1952) Mátyás és kora (Bp., 1956); Rendiség és központosítás a feudális államokban (Bp., 1962, 188p) A középkori magyar állam története megalapításától mohácsi bukásáig (Bp., 1964) Történelmi ismeret-szocialista tudat(Bp., 1968) Magyarország története, I. (egyetemi tankönyv, Léderer Emmával, Székely Györggyel, Bp., 1961) Korszerű műveltség, történelmi gondolkodás (Bp., 1969) A történelemfelfogása korunk polgári tudományában (Bp., 1975)
Emlékezete
Sírja Budapesten található, a Farkasréti temető Urnaházában a 6-os számú urnafülke. 2004-től védett.
Irodalom
Kardos József: E. L. (Levélt. Közl., 1982. 2. sz.) Unger Mátyás: E. L. (Magyar Tudomány, 1982. 12. sz.)
Jegyzetek
Források Magyar életrajzi lexikon
Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Magyar Országos Levéltár levéltárosai Kategória:MTA-tagok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Dévaiak Kategória:1914-ben született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek