A Római Köztársaság, vagy ahogy Augustus hatalomra kerülését követően maguk a rómaiak nevezték, a Libera Res Publica története, nehezen érthető meg alaptörvényei, vagy ahogy ma hívjuk, alkotmánya nélkül. A rómaiak magát az alkotmány szót, legalábbis a mi mai fogalmaink szerint, nem ismerték, talán a latin constitutio szó áll ehhez a kifejezéshez a legközelebb (gondoljunk például a lex Valeria dictator legibus scribendis et Rei Publica constituende causa-ra).

Ez a cikk nem hivatott arra, hogy a törvények történelmi hátterét, azaz az i. e. V-III. században dúló plebeius és patrícius küzdelmet; a III. századot követő nagyarányú területi expanziót, vagy az i. e. I. században dúló polgárháborúk és hatalmi harcok okait, és azoknak a törvényekre gyakorolt hatását vizsgálja. A cikknek továbbá nem célja, hogy a törvénykezés folyamatával, törvények elnevezésével (lex, leges, rogatio, consultum, edictum), illetve más közigazgatási és politikai fogalmakkal foglalkozzon. Helyette csupán a fennmaradt törvények és azok összefoglaló jellegű leírása kerül felsorolásra az annalisták által kiszínezett elbeszélésekből ismert VI. század végétől kezdve egészen a Köztársaság hanyatlásáig.

I. e. VI. század I. e. 509 Lex Valeria de provocatione

Publius Valerius consul törvénye(?), melynek célja az volt, hogy eloszlassa a polgárokban azt a hitet, hogy vissza akarja állítani a monarchiát. A törvény egyik része alapozza meg a provocatio intézményét, azaz a római polgárok azon jogát, mely szerint a consulok által kiszabott halálbüntetés, vagy száműzetés ellen fellebbezzenek. A törvény másrészt kikötötte azt is, hogy bármely személy, akiről bebizonyosodik, hogy királyi hatalomra tör, azt teljes vagyonának elkobzására és halálbüntetésre kell ítélni. Valerius, a törvény népszerűsége miatt, későbbiekben elnyerte a Publicola (közösség barátja) cognoment. „A legnépszerűbb ezek közül a törvények közül azok voltak, melyek megadták a jogot a polgároknak, hogy a magisztrátusok ítéletei ellen fellebbezzenek a római néphez, és az isteneknek ajándékozták azon személyek vagyonát és életét aki a királyi hatalom elérésére törekedtek” (Livius 2.8)

I. e. 508-499 Lex Valeria de aerari

A római hagyomány szerint quaestores classici hivatal bevezetését előíró törvény. Az állam vagyonát kezelő és azért felelős quaestores classici fogalmát azonban nem szabad összekeverni a quaestores parricidi hivatalával, mely a királyság idején a bírósági eljárások vádlói feladatát látta el. A törvény részletei nem ismertek, de Plutarkhosz Publius Valerius Publicola nevéhez köti a bevezetését.

I. e. 501 Lex de dictatore creando

A hagyomány szerint ez a törvény alapozta meg a dictatori hivatalt, melyet állami vészhelyzetek esetén senatus consultummal lehetett betölteni. A legendák szerint Titus Lartius Flavus jelölték ki először erre a tisztre, hogy leszámoljon a latin városok és az etruszkok Róma elleni szövetségével. (Dionysios 5.73, Livius 2.18.)

I. e. V. század I. e. 494 Lex sacrata

A hagyományban a tribunus plebis hivatal létrehozását elrendelő törvény, melyet a plebs első kivonulásával (secessio plebis) kényszerített ki. Livius szerint az aedilis plebis magisztrátusi hivatalt is ekkor hozták létre. (Livius 2.33)

I. e. 492 Lex Icilia de tribunis plebis

Spurius Icilius néptribunusnak tulajdonított törvény, mely megerősítette a tribunis plebis hivatal viselőinek sérthetetlenségét (sacrosanctitas), valamint pénzbüntetést szabott ki arra az esetre, ha a comitia populi gyűlésén a tribunust valaki beszéde közben megzavarta. Ha a bírság megfizetését valaki megtagadta, akkor azt teljes vagyonelvesztéssel és halállal lehetett büntetni. (Dionysios 7.17)

I. e. 486 Rogatio Cassia agraria

Spurius Cassius Vecellinus consul által beterjesztett törvény, mely a herennicus törzstől elfoglalt földeket a plebs és a szövetségesek között osztotta volna szét. A szenátus és plebs azonban elutasította a törvény elfogadását a szövetségeseknek is szánt juttatások miatt. Végül áttételes módon ez okozhatta Cassius vesztét, mivel később azzal gyanúsították meg, hogy a királyi címre tör, és ennek következtében ki is végezték. (Livius 2.41)

I. e. 481 Rogatio Licinia agraria

Spurius Licinius néptribunus által sikertelenül beterjesztett törvény a földek szétosztására vonatkozóan. A plebs a törvény elfogadását újabb secessiojával és a fegyveres szolgálat megtagadásával akarta kikényszeríteni, miközben Róma háborúban állt az aequusokkal és Veii városával. (Livius 2.43.)

I. e. 480 Rogatio Pontificia agraria

Tiberius Pontificius néptribunus földtörvénye, melynek elfogadását a korábbiakhoz hasonlóan megakadályozták. Ő is a plebs katonai szolgálatának tömeges megtagadásával akarta kikényszeríteni a földosztást. (Livius 2.44)

I. e. 479 Rogatio Fabia agraria

Caeso Fabius Vibulanus consul által beterjesztett földtörvény, melyben indítványozta a szenátusnak, hogy a plebs tagjai között osszák szét azokat a földeket, melyet Róma az adott időszak háborúi során szerzett. (Livius 2.48)

I. e. 476 Rogatio Considia et Genucia agraria

Quintus Considius és Tiberius Genucius néptribunusok által beterjesztett, de a szenátusi érdekcsoportok által ismételten megakadályozott földtörvény. (Livius 2.52)

I. e. 471 Lex Publilia Voleronis de tribunus plebis

Publilius Volera néptribunus által beterjesztett törvény, mely lehetővé tette, hogy a tribuni plebis tagjait ne comitia centuriata, hanem a comitia tributa válassza meg. Mivel a patriciusok korábban clienseiken keresztül manipulálni tudták a comitia centuriata döntéseit, így ez a törvény némileg megnyirbálta a patríciusok befolyását a néptribunusok megválasztására. (Livius 2.56) Dionysius szerint ekkor fogadták el azt a törvényt is, mely az aedilis plebis választását is a comitia tributára bízta. (Dionysius 9.45.5) A törvényhez tartozott valószínűleg az az intézkedés is, mely a néptribunusok számát kettőről ötre növelte. (Livius 2.57, 2.58). Livius szerint a megválasztott tribunis plebii száma i. e. 457-ben érte el a Köztársaság korában megszokott tízes létszámot. (Livius 3.30)

I. e. 467 Rogatio Aemilia agraria

Titus Aemilius Mamercus consul által beterjesztett, földosztást célzó törvény, melynek elfogadását a korábbiakhoz hasonlóan megakadályozták az ellenérdekelt politikai csoportok.

I. e. 467 Rogatio Aemilia et Fabia agraria

Titus Aemilius fent említett sikertelenül beterjesztett törvényjavaslatát követően mindkét consul, azaz Titus Aemilius és Quintus Fabius Vibulanus beterjesztette a földtörvény átdolgozott változatát, mely szerint római coloniát alapítottak és földeket osztottak volna Antium közelében. A törvény a szenátori támogatás ellenére a plebs érdektelensége miatt megbukott.

I. e. 462 Rogatio Terentilia

Caius Terentilius Harsa néptribunus által előterjesztett törvény, mely öt főből álló bizottságot jelölt ki arra a feladatra, hogy megvizsgálják a consulok hatalmára vonatkozó törvényeket, illetve terjesszenek elő javaslatot olyan törvényekre, melyek a consulok imperiumát szabályozzák. Livius szerint ennek a vizsgálatnak a következményei csapódnak le a tizenkét táblás törvényekben megfogalmazottakban is. (Livius 3.9 – 10.32)

I. e. 456 Lex Icilia de Aventino publicando

Lucius Icilius néptribunus által hozatott törvény, mely az Aventinuson lévő földeket osztotta szét a plebeiusok között. Livius azt sugallja, hogy a törvény elfogadása egyfajta engedmény volt a patríciusok részéről, mivel azok ki akarták zárni a plebeiusokat abból a tíztagú testületből (decemviri), mely a tizenkét táblás törvényeket megfogalmazta. (Livius 3.31, 32, Dionysius 10.32)

I. e. 454 Lex Aternia et Tarpeia de multis

Spurius Tarpeius Montanus Capitolinus és Aulus Aternius Varus Fontinalis consulok által beterjesztett törvény, mely lehetővé tette a magisztrátusok számára, hogy pénzbüntetéssel sújtsák azokat a polgárokat, akik ellenállnak intézkedéseiknek. A büntetésként kiszabott összeg a fennmaradt forrásokban nagy változatosságot mutat. (Cicero De Republica II. 35., Dionysius 10.50., Gellius 11.1.4.)

I. e. 450 Duodecim Tabularum

Az első hivatalos kodifikációja a római magán és közjognak. A létrehozását kezdeményező ie. 462-es törvény (Rogatio Terentilia) következményeként felállították a decemviri legibus scribendis nevű testületet, hogy összegyűjtse és megfogalmazza ezeket a törvényeket. Az első tíz táblát ie. 450-ben készítették el, majd a következő kettőt egy évvel később. A táblák tartalma, a bennük található törvények általánosított megadásával a következő:

Tabularum I (polgári peres eljárások)

Tabularum II (polgári peres eljárások)

Tabularum III (adósság)

Tabularum IV (szülők és gyermekek)

Tabularum V (örökösödési jog)

Tabularium VI (tulajdonjog)

Tabularium VII (ingatlan tulajdonjog)

Tabularium VIII (magántulajdonban okozott károk)

Tabularium IX (alap „alkotmány”)

Tabularium X (temetkezési törvények)

Tabularium XI (házasság: plebeius és patricius házasság tiltása)

Tabularium XII (bűncselekmények)

Bővebben lásd a Tizenkét táblás törvények szócikket.

I. e. 449 Lex Duilia de provocatione

Marcus Diulius néptribunus által beterjesztett törvény, mely megkorbácsolással és lefejezéssel büntette azt, akik a plebset tribunusok nélkül hagyja, vagy aki olyan magistartusi hivatalt állít fel, melynek határozata ellen nem lehet fellebbezni a néphez. (Livius 3.55)

I. e. 449 Lex Valeria et Horatia de plebisticum (de tribunucia potestate)

Lucius Valerius Potitus és Marcus Horatius Barbatus consulok (vagy decemvirek) által előterjesztett törvények, mely a második plebeius secessiora reflektálva pontosabban meghatározták a tribunusi jogköröket. A törvény előírta, hogy a comitia tributa által elfogadott plebisticumok megerősítéséhez az auctoritas patrum, azaz a szenátus jóváhagyása is szükséges, alávetve ilyenképp a polgárok által hozott határozatokat a szenátus vagy valószínűleg inkább a comitia curiata jóváhagyásának. Később a leges Publiliae (ie. 339), majd a lex Hortensia (ie. 287) átfogalmazta illetve eltörölte ezt az eljárást. (Livius 3.55, 67)

I. e. 449 Lex Valeria et Horatia de provocatione

Megerősítette a provocatio, azaz a magisztrátus által kiszabott halálbüntetés ellen való fellebbezés jogát, valamint a tribunii plebis törvény által biztosított szakrális sérthetetlenségét (sacrosantitas). (Livius 3.55, 67)

I. e. 449 Lex Valeria et Horatia de aedilis

A Ceres templomában őrzött senatus consultumokat, illetve a consuli rendeleteket az aedilis plebis felügyeletére bízta. (Livius 3.55)

I. e. 448 Lex Trebonia de tribunis plebis

Lucius Trebonius néptribunus által előterjesztett törvény, mely elrendelte, a néptribunusok megválasztása idején a comitia tributat addig nem lehet feloszlatni, míg mind a tíz tribunus plebist meg nem választják. (Livius 3.65, 5.10)

I. e. 445 Lex Canueia de conubio patrum et plebis

Caius Canuleius néptribunus által indítványozott törvény, mely lehetővé tette a duodecim tabularum XI által megtiltott patríciusok és plebeiusok közötti házasságot. (Livius 4.1) Canuleius javaslatot tett arra is, hogy a plebeiusok is jelöltethessék magukat consuloknak, de a patríciusok, hogy a törvény alkalmazását megakadályozzák, megváltoztatták a Köztársaság magisztrátusainak rendjét, és így 78 éven keresztül a körülményektől függően consulokat vagy hat consuli hatalmú katonai tribunust (tribuni militium cum consulari potestate) választottak az állam élére. (Livius 4.6-7)

I. e. 441 Rogatio Poetilia agraria

Poetilius néptribunus kísérlete a földosztás törvénybeiktatására, de ennek a szenátus elé terjesztését, sok korábbi próbálkozáshoz hasonlóan, ő sem volt képes elérni. (Livius 4.12)

I. e. 436 Rogatio Maelia agraria

Spurius Maelius néptribunus törvényjavaslata, melyet azon okból kísérelt meg elfogadtatni, hogy elkobozza az állam javára annak a Servilius Ahalanak a földjeit, aki egy másik Spurius Maelius nevű római polgárt végeztetett ki bírósági eljárás nélkül. (Livius 4.13-21)

I. e. 434 Lex Aemilia de censoribus