Ifj.Ocskay Gábor (Budapest, 1975. szeptember 11. – Budapest, 2009. március 24.) a székesfehérvári Alba Volán SC jégkorongozója, kilencszeres magyar bajnok. A magyar jégkorong történetének egyik legjobb játékosa. Apja, Ocskay Gábor jégkorongozó, edző.
Élete
A Fehérvárnál Ocskay Gábor Budapesten született, de gyermekkorát Székesfehérváron töltötte. 1983-tól az Alba Volán SC játékosa volt, itt ismerkedett meg Palkovics Krisztiánnal is, akivel legendás párost alkottak a pályán.
Debütálására a felnőtt csapatban az 1993-94-es szezonban került sor. A fehérváriakkal összesen 9 alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot, ebből hétszer zsinórban, egyidőben Kangyal Balázs távozása után csapatkapitánya is volt a csapatnak, azonban a 2008-09-es EBEL alapszakasz után nem vállalta tovább ezt a rangot. Három alkalommal volt gólkirály a bajnokságban és ugyanennyiszer választották az év legjobb magyar jégkorongozójának.
A válogatottban Debütálására a válogatottban 1993-ban került sor, összesen 187 alkalommal öltötte magára a címeres mezt, tagja volt az 1998-ban és 2000-ben a C-csoportos világbajnok és a 2008-ban ugyancsak divízió I-es világbajnok magyar csapatnak, utóbbi eredménynek köszönhetően 1939 után szerepelhetett ismét a válogatott az elit-világbajnokságon 2009-ben.
Halála 2004 szeptemberében diagnosztizáltak nála szívizom-betegséget, ami miatt veszélybe került pályafutása, négy hónappal később azonban az orvosok engedélyezték számára a jégkorongozás folytatását.
2009. március 25-én hajnalban heveny szívelégtelenségben hunyt el. 2010 októberében a Magyar Jégkorong Szövetség felterjesztette a Nemzetközi Jégkorong Szövetség Hírességek Csarnokának tagságára. 2016. május 22-én a Nemzetközi Jégkorongszövetség beválasztotta a Hírességek Csarnokába.
Statisztikái Szezon Csapat Liga Alapszakasz RájátszásMszGAPtsBMszGAPtsB 1993–94 Alba Volán SCOB I. 2091726 1994–95 Alba Volán SCOB I.23192746 1995–96 Alba Volán SC OB I.25222244 1996–97 Alba Volán SCOB I.28203727 1997–98 Alba Volán SCExtra Liga21242044 1998–99 Alba Volán SC Extra Liga25222244 1999–00Alba Volán SCInterliga2818254318 1999–00 Alba Volán SCOB I.15141428 2000–01 Alba Volán SCInterliga 16182139204516 2000–01 Alba Volán SCOB I. 1514193312 2001–02 Alba Volán SCInterliga 1513203314 2001–02 Alba Volán SCOB I. 764104 2002–03 Alba Volán SCInterliga 1285136 2002–03 Alba Volán SCOB I. 126182416 2003–04 Alba Volán SCInterliga 207182537 2003–04 Alba Volán SCOB I.1814183233 2004–05 Alba Volán SCInterliga 21120 2004–05Alba Volán SCOB I. 31230 2005–06 Alba Volán SCOB I. 107815128781512 2005–06 Alba Volán SCInterliga2492433208257162006–07 Alba Volán SCOB I. 1917234020 2006–07 Alba Volán SCInterliga 249233220 2007–08Alba Volán SC EBEL418212914 2007–08 Alba Volán SCOB I.4123698101882008-09 Alba Volán Székesfehérvár EBEL 53 19 24 43 42 2008–09 Alba Volán SCOB I. 5 2 9 11
Emlékezete A magyar férfi jégkorong-válogatott és az Alba Volán SC visszavonultatta a 19-es mezszámot. A régi székesfehérvári jégcsarnok ifj. Ocskay Gábor nevét viseli. Az Alba Volán jégkorongcsapata Sapa Fehérvár AV19 néven szerepel a jövőben. Ocskay Gábor Emléktorna évente rendszeresen megrendezésre kerül. Az Alba Volán SC szobrot állított Ocskayról a jégcsarnok bejáratánál (2015. szeptember 5.) Fiatal jégkorongozókat és beteg gyermekeket támogató alapítvány jön létre, melynek alapját Ocskay Gábor hagyatékából elárverezett tárgyakból kívánják megteremteni FankaDeli a Ki tudja melyikben (Kiscsicsónak) című számában állít emléket a sportolónak 2009-ben, majd 2012-ben újabb számban emlékezik meg róla Olvadjon a jég című számában. A Ganxsta Zolee és a Kartel szintén írt egy emlékdalt Ocskay Gábornak (2009)
Válogatott 187-szeres válogatott
Mezszám: 19
Jegyzetek
Források Statisztika Statisztika Adatok Videók a Youtube-on Megemlékezés FankaDeli - Ki tudja melyikben (Kiscsicsónak) Ganxsta Zolee és a Kartel emlékdala
Kategória:1975-ben született személyek Kategória:2009-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar jégkorongozók Gabor Kategória:A Fehérvár AV19 jégkorongozói