Halsten Stenkilsson († 1084) svéd király 1067-től 1070-ig, illetve 1079-től haláláig.

Élete Ifjúkora Stenkil Ragnwaldsson király fiaként született.

Első uralkodása 1067-ben lépett a trónra. Halsten I. Inge király fontos támogatója volt, akivel feltehetőleg együtt is kormányzott.

Uralkodásáról keveset tudunk. Brémai Ádám beszámolója szerint a trón két várományosának halála után választották őt királlyá, de hamarosan újra letették a trónról.

Második uralkodása Azt, hogy Ingével együtt uralkodott volna, egy pápai levél erősíti meg, mely 1081-ből származik, és VII. Gergely írta. Ebben a levélben a pápa A és I kezdőbetűvel nevezi meg Västergötland két királyát (rege wisigothorum). Társuralkodói helyzetéről a Hervarar saga is beszámol.

Részlet a Hervarar sagából:

A kor beszámolói szerint a király jó kedélyű, udvarias és igazságos volt. A svédek ezért sokáig gyászolták halálát.

Halálának pontos dátuma ismeretlen. Talán 1084 körül fejezhette be életét.

Családja Ismeretlen nevű feleségétől két gyermeke ismert: Fülöp, aki 1118-ban halt meg, valamint II. Inge, a későbbi király

Felmenői

Fordítás

Külső hivatkozások

Kapcsolódó szócikkek Svédország uralkodóinak listája Svéd királyok családfája Svédország társadalma a középkorban

Kategória:Svéd királyok Kategória:1084-ben elhunyt személyek