A Delta 2008-ban elkészült magyar film, Mundruczó Kornél rendezésében, melynek bemutatója 2008. február 8-án volt a 39. Magyar Filmszemlén. A filmet meghívták a 2008-as cannes-i fesztivál versenyprogramjába, ahol elnyerte a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége díját.

A film cselekménye A történet a Duna-deltában játszódik és az emberiség természettel való kapcsolatáról és az életben felbukkanó válaszutak sokaságáról szól. A film főhőse, a hallgatag Mihail egy világot járt külföldön élő fiatal, aki hazaérkezik a családjához: anyjához, annak élettársához, és az addig nem ismert húgához. Fauna, a félénk, törékeny lány beleszeret bátyjába, s vele tart annak düledező Duna-deltabeli viskójába. Távol mindenkitől, a két testvér cölöpökre kezd házat építeni, hogy ott – kizárva a világot – együtt élhessenek. Ez azonban lehetetlen, mivel a természetellenes kapcsolatot környezetük nem fogadja el.

A rendező célja nem egy vérfertőző történet hangsúlyozása. A film valós fókusza az emberi elfajzás, valamint Mihail és Fauna próbálkozásai, hogy ebből minél kevesebbet tapasztaljanak meg. Végül azonban álmaikat összerombolják.

Főbb szereplők Szereplő Színész Mihail Lajkó Félix Fauna Tóth Orsi Az anya Monori Lili Az anya szeretője Gáspár Sándor Martin Wuttke Mihail (eredetileg) Bertók Lajos Az anya (eredetileg) Kiss Mari

Érdekességek A jelenetek nagy részét Romániában, az igazi Duna-deltában forgatták. A film mintegy fele már elkészült, amikor a főszerepet játszó Bertók Lajos hirtelen halála miatt a forgatást meg kellett szakítani. A film jelentős részét újraforgatták, immár Lajkó Félix főszereplésével és az anya szerepében Kiss Marit felváltó Monori Lilivel. Az újraforgatás miatt a film költségvetése felborult, s csak újabb befektetők felkutatása után tudták folytatni a munkát. A film hangulatán többször érződik Pilinszky János hatása a rendezőre. Ezt maga Mundruczó Kornél is említette a pécsi premieren, melyet szeptember 11-én tartottak az Apolló moziban.

Bemutatók 2008. február 2. (filmszemle) 2008. május 20. (cannes-i fesztivál)

Díjak Magyar Filmszemle (2008) Mundruczó Kornél – fődíj Lajkó Félix – legjobb eredeti filmzene Mundruczó Kornél – Gene Moskowitz-díj (nemzetközi kritikusok díja) 61. Cannes-i Fesztivál (2008) FIPRESCI-díj

Források Vörös Adél – Port.hu – Delta A cannes-i fesztivál hivatalos honlapja , FIPRESCI Kikötő Online – Delta

További információk A Delta az IMDb-n A Delta a Rotten Tomatoes-on – kritikák A Delta kritikája a Filmtekercsen

Kategória:2008 filmjei Kategória:Budapest Film-filmek Kategória:Magyar filmdrámák