Gyulafehérvár ostroma, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik eseménye 1849. március 25. – 1849. augusztus között tartott.
Háttere 1848. végén Kossuth Lajos Bem Józsefet nevezte ki az erdélyi sereg élére, aki még karácsony előtt elfoglalta Kolozsvárt, kettévágva ezzel az osztrák csapatokat. Először Erdély északi részét foglalta el, majd dél felé indult. Egy ideig viszonylag simán haladt előre, de a Nagyszebennél vissza kellett húzódnia (január 21.), majd Vízaknánál súlyos vereséget szenvedett (február 4.) A fordulatot a piski csata jelentette, ahol magyar győzelem született (február 9.). Március közepére már csak Gyulafehérvár és Déva maradt osztrák kézen.
Jelentősége A gyulafehérvári vár volt Erdély egyetlen hosszabb ostromnak is ellenállni képes erőssége a szabadságharc idején. Itt volt a császári és királyi helyőrségek legfontosabb fegyverraktárai, innen látták el fegyverekkel a román felkelőket is. Az erőd közvetlen tőszomszédságában volt Marosportus, amely kamarai sóraktárral és -pénztárral rendelkezett, ezzel átellenben Marosváradja; a kettő közötti cölöphíd az egyetlen állandó átkelőhely volt a Maroson.
Története A vár védőinek létszáma 2500 fő volt 71 löveggel, August várparancsnok vezetésével. Bem Kemény Farkas dandárát küldte a vár bevételére, miután azonban március 25-én a vár védői kézbe vették Kemény megadásra felszólító levelét, a haditanács az ellenállás mellett döntött. Kemény nyilvánvalóan nem rendelkezett az ostromhoz szükséges erőkkel, ennek ellenére megkezdte a vár zárolását: az első magyar csapatok március 27-én tűntek föl a várostól északra. A védőknek így is maradt idejük élelmiszerkészleteik kiegészítésére, és a Maros-híd felgyújtására, és annak helyreállításához szükséges környékbeli faanyag elpusztítására vagy megrongálására. Pár napra rá, április 2-án Bem is a város alá érkezett, és lövetni kezdte a várat, majd parlamentert küldött a védőkhöz, hogy adják meg magukat. A válaszadásra a várparancsnok időt kért, ezt arra használta fel, hogy a kiütött tüzeket megfékezze. Aztán „természetesen” megtagadta a megadást; a magyar tábori lövegek ugyanis nem tettek, és nem is tehettek komoly kárt a falakban. Bem azonban elvonult a Bánságba, és a hátrahagyott magyar erők csak arra vállalkozhattak, hogy akadályozzák a román népfelkelés és a várőrség kapcsolatfelvételét, ez azonban nem mindig sikerült.
Április 30-án az ostromló sereg vezetőjévé a képzett, ám német származása miatt politikailag megbízhatatlannak tartott Maximilian Eugen von Stein (Stein Miksa) alezredest küldték ki. Stein május 1-jén Kossuthnak küldött jelentésében közölte, hogy az ostromsereg létszáma még a körülzárásra sem elégséges, a katonák rosszul vannak felruházva és fegyverezve, ezért Aradról nehézlövegeket és lőszert kért. A kért fegyverzet csak május 15-én és 24-én érkezett meg. Május 17-én a román felkelőknek sikerült bejutniuk a várba, ahol fegyvereket vételeztek, és megpróbáltak visszajutni a hegyekbe, ami csak részben sikerült.
Stein ütegállásokat ásatott, és június 24-én megkezdte a vár lövetését, amelyre a várbeliek is ágyúzással válaszoltak. Sikerült eltalálni a püspökség templomának tornyát, amelyet az osztrákok megfigyelőállásnak használtak, és a tűzvészben kigyulladt a püspöki palota és a pénzverde is. Stein megadásra szólította fel a vár védőit, de hiába. Másnap a vár lövetése folytatódott, de nem járt eredménnyel, közben a magyar tüzérség lőszere elfogyott, és az ostrom hátralévő heteiben már nem is sikerült pótolni.
Augusztus közepén Lüders cári tábornok óriási túlerőben lévő csapatai közelítettek a vár felé, miközben Stein hátában a román népfelkelők álltak. Stein visszavonta csapatait, és bár vereséget szenvedett, a román népfelkelőknek nem sikerült elvágniuk a visszavonulásának útját. Ezzel a vár ostroma befejeződött.
Jegyzetek
Források
További információk
Kategória:1849 Kategória:Ostromok Kategória:Erdély történelme Kategória:Az 1848–49-es szabadságharc csatái Ostrom