Ombod () falu Romániában, Szatmár megyében.
Fekvése Az Alföldön, Szatmár megyében, Szatmárnémetitől 5 km-re keletre fekvő település.
Története A falu nevét az oklevelek 1393-ban említették először Wmboth alakban, de 37 évvel később, 1433-ban már mai nevén, Ombodnak írták. A 18. században Ombot alakban említették. Ombod mint férfi keresztnév, fellelhető régi oklevelekben.
A település az ecsedi uradalomhoz, s azzal együtt az ecsedi várhoz tartozott.
1391-ben a Báthoryak birtoka volt, és az is maradt, egészen annak kihaltáig.
1417-ben a Báthori-család kap rá új adományt. A család két ágra szakadása a családnév írásában megkülönböztető változást eredményezett.
A 17. század elején még mindig az ecsedi uradalomhoz tartozott, de közben mások is szereztek itt részbirtokot: így 1610-ben Kákonyi István és Királydaróczi Debreczeni Tamás is.
1758-ban az Eötvös család kapta meg az egész települést, majd tőlük a gróf Telekiek szerezték meg.
A 19. század elején a bárói rangú Apor család is szerzett itt egy részt.
A 20. század elején De Gerando Félixnek volt Ombodon nagyobb földbirtoka, aki Szatmárpálfalvát is megszerezte, amely a trianoni békeszerződésig Szatmár vármegye Szatmári járásához tartozott.
A birtoknak 1941-ben része volt Szatmárpálfalva is.
A kollektivizálás idején, két községet, Ombodot és a vele határos Hiripet összevonják a kommunisták, és a községközpontot Szatmárpálfalvára teszik át, ahol a Telekieknek és a Horvátoknak uradalmi birtokaik voltak, ugyanis a nemesi földeken alapítják meg a megye első kolhozát. Ma is ott van a közigazgatási központ. Jelenleg 6 település tartozik hozzá.
A 2002-es népszámláláskor 1044 lakója közül 815 fő (78,1%) magyar, 137 (13,1%) cigány és 92 (8,8%) román volt.
Nevezetességek
Református temploma 1864-ben épült. Előző temploma faépület volt.
Az Ombodi Református Egyház A legkorábbi ismert református lelkész az 1597-ben itt szolgáló Ujlaki Pál a jelenlegi református templom 1864-ben épült, az 1989-es rendszerváltásig az egyetlen. 1861-ben a régi elavult fatemploma helyett árvízmentes alkalmas helyen új templom építését határozzák el.Soltész János: A Nagybányai Refolmált Egyházmegye története. 1902, 269. old.
A Református egyház és a templom történeteaz adatok többnyire a gyülekezet fellelhető jegyzőkönyveiből kerültek elő
Lelkészek és munkájuk
Gyulai György: 1755–1761, 1766–1781
Másodszori ombodi szolgálatáról tudjuk, hogy ő nyitotta meg a gyülekezet jelenleg ismert, legrégebbi anyakönyvét: „Én Gyulai György, az ombodi helységben, a Helvetica Confession levő Rectus Pap Kezdettem ezen Keresztelésekről való Matrixot Annó Christi 1774-ben. Másodízben itt való papságomnak 10. esztendejében…”
A legrégebbi házassági anyakönyv és halotti anyakönyv is az ő idejéből származik. Pontos és körültekintő lelkipásztor volt, figyelme mindenre kiterjedt. Lelkipásztorsága idejére esik 1779-ben az "új" templom felszentelése. Ezt a templomot gr. Teleki Sámuel és neje Ötvös Mária építette. Az 1779-ben épült fából készült templomról feljegyzi, hogy a régi helyére épült. Ebből következik, hogy a jelenlegi templom legalább a harmadik temploma a gyülekezetnek. Sajnos, a korábbiról semmilyen más adatunk nincs. Mikor Gyulai György eltávozik Ombodról, előbb minden anyakönyvet záradékkal lát el. Ezt írja: „Hic Claudit Gregorius Gyulai”.
Dombi Ádám: 1782–1793, 1795–1819
Két ízben volt ombodi lelkész, első ízben Amacról jött, ahol két évig szolgált. Innen Ököritóra távozott, ahol szintén két évet töltött el, majd visszatérve, haláláig Ombodon hirdette az igét. 1819 ápr. 7-én halt meg. Temetését a következőképpen jegyezték le: 1819. Die 7. április. „Tiszteletes Tudós Dombi Ádám úr eltemettetett két actioval életének 70. esztendejében, Prédikátori Sz. Hivatalá-nak 39. esztendejében Assesori Hivatalának 20. esztendejében, Házassági életének 38. esztendejében, aki is e szent Ekklésziában töltött el 35 esztendőket.” Szeles András így emlékezik róla: Dombi Ádám egy emberszerető szelíd ember volt, 1819-ig közkedveltségben lakott, mind a nép, mind a földesúri kar előtt. „Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a Földet.” Máté 5. 6.
Tóth Benjamin: 1835–1872
1792. jún. 2-án született. Apja András, anyja Éva. Patakon tanult 15 évig. 1814 – 1817 Szatmáron volt káplán, 1817 – 1820 lelkészkedett Vámosorosziban, 1820 – 1826 Krassón, 1826 – 1835 Egriben, utána jött Ombodra. Az ő szolgálata alatt építették fel a mostani templomot. 1861 ápr. 21-én határozták el az új templom építését, július 9.-én bemutatták a Swarz úr által elkészített tervrajzokat. 1862. júl. 15-én letették a fundamentumot, 1864. aug. 28-án felszentelték az elkészült hajlékot. 1862(?). ápr. 23-án délután 3 – 4 óra között a lelkészi lak sajnálatos módon leégett, tisztázatlan körülmények között. A régi templom fáit felhasználva építenek ideiglenes parókiát. A régi templom alapköveit pedig később, az iskola építésekor használják fel. Tóth Benjámin 80 éves koráig szolgált a gyülekezetben. Ombodon halt meg 1872-ben.
Soltész János: 1872–1908
Ombodi lelkész és a Nagybányai Református Egyházmegye főjegyzője volt. Igen nagy előszeretettel foglalkozott, az egyházközségek történetével, s ki is adta a Nagybányai Református Egyházmegye Egyházközségeinek történetét. Soltész János nevéhez fűződik az 1886-ban elvégzett templomtorony és tető javíttatása. A toronyóra elkészítése: 1893. jan. 15-én reggel szólalt meg először az ombodi toronyóra. 1907-ben lecserélték a gömböt is a tornyon. A jelenkori papilak építése szintén az ő szolgálati ideje alatt történik, ami 1893-ban fejeződik be. Ő D. Soltész Elemér püspök édesapja. Soltész János Ombodon halt meg, az egyházközség márványsírkövet állított emlékezetének, ami ma is hirdeti, hogy mennyire szerette a gyülekezet. Az ombodi általános iskola az ő nevét viselte 2022-ig, amikor más nevet kapott.
Győri Kovács József: 1911–1949
Szolgált az első világháborúban, mint a monarchia tábori lelkésze, több kitüntetést is kapott. Többek között a „Piis Meritis” ezüstkeresztet, és a „Patriae ac Humanitati” érdemrendet. Nem csak a két világégést élte át lelkészként, de Ombodi szolgálata idején tört darabokra az ország, s aztán kapott szárnyra az új remény, a bécsi döntést követően. Sajnos a kommunista rendszer erőszakos előre nyomulását, az 1948-as államosítást szintén át kell élnie. Az ő lelkészsége alatt a templomot szinte teljesen újjá építették. 1938-ban a torony kivételével a teljes templomot visszabontották, mivel az alap nagyon megsüllyedt, s a falak életveszélyesen megrepedeztek, némely repedésen át lehetett látni. A tetőszerkezetet aládúcolták, a falakat teljesen lebontották, új alapot raktak, majd a falazott szerkezeteket visszaépítették. Az ő szolgálati idején épül a gyülekezet kultúrotthona is. Sírja Szatmáron, a vasút melletti református temetőben lelhető fel.
Telegdi József: 1950–1964
Kolozsvári teológiára iratkozott be 1939-ben, majd 1940-től a Debreceni Egyetem Hittudományi karán tanult. 1943 – 1947 között segédlelkész volt Szatmáron, 1947-től Amacon, 1950-től az ombodi gyülekezet lelkipásztoraként szolgált. 1964-1987 között a Szatmári-Láncostemplom prédikátora lett. A Nagykárolyi Református Egyházmegye esperesévé választotta. Telegdi nevéhez fűződik a gyülekezetben jelenleg fellelhető anyakönyvek vezetésének elkezdése. A korábbiakat a Szatmármegyei Állami Levéltárba vitték el, még 1949-ben. Az ő lelkészsége alatt a templomot az elektromos hálózathoz csatlakoztatták. Az elektromos világítás először 1950. május 21-én gyúlt fel a templom épületében. Két hónapra rá a parókián is bevezették az elektromos áramot. Két fűrészporos kályhát üzemeltek be novemberben a templomban. 1951-ben készültek el a templom új perselyei és megjavították az orgonát. 1955-ben a salétrom miatt megrongálódott templomtorony javítását végezték el, hogy a szellőzés beiktatása után a falak állapota ne romoljon tovább. 1956-ban újra kifestették a templomot. 1963-ban, a 100 éves jubileumra készülve, teljes belső felújítás végeztek.
Slakovits Mihály: 1964-1989
Dr. Kiss Bertalan szatmárláncosi lelkipásztor Ákosra került, helyére Telegdi József lépett, és az így megüresedett ombodi eklézsia élére az Ákoson szolgáló Slakovits Mihály került. Ő írta először a település nevét Ombódnak, Ombodot a jegyzőkönyvekbe, anyakönyvekbe, de csak 1964. áprilisa és augusztusa között. Néhol azóta is a helytelen hosszú „ó”-s változatot használják. 1964. lebontották az új temetőben deszkából épült halottasházat, amelyet az 1884 es kolerajárvány idején építettek, hogy a temetéseket megkönnyítsék és a fertőzés terjedését megállítsák. A templomtelkén levő épületet pedig eladják lebontás céljára. Megállt a templomfelújítás és csak egy év múlva folytatják tovább, 1966-ban fejeződött be a torony bádogfestése, javítása. 63 éves koráig, haláláig szolgált a gyülekezetben, ami 1989. november 4– én következett be. A gyülekezet, halála évfordulójának napján, emlékharangozással emlékezik meg az Ombodon szolgált és elhunyt, valamennyi református lelkipásztorára. A reformáció napján hálájuk jeléül, koszorút helyeznek el a temetőkben található lelkipásztorok és kántortanítók sírjaira.
Fodor Elemér: 1992–2010
Fodor Elemér szolgálati idejében szerveződött újjá a nőszövetség és alakult meg az IKE, majd később a KRISZ. Különböző munkák folytak a parókián szinte folyamatosan. Új kerítéssel védték a templomot, majd a templom előtti járda és árok is elkészült betonból, 1993-ban. 1996-ban a templombelső felújítása történik meg, rá egy évre 1997-ben a külső felújítás is végbe ment. 1998-ban elkészült az iskolaudvartól elválasztó kerítés. 1999-ben lepadlózták a templom padok alatti területét. 2003-ban az épület fűtéséhez beépítették a gázvezetékeket a templomba, és a parókiára is. 2004-ben lebontották az omladozó tanácstermet, és elkezdték az újjáépítését. 2007-ben a Nőszövetség zászlaját avatták fel. 2009-ben a parókiára bevezették a vizet. 2010-re új tanácsteremmel elkészült a gyülekezeti ház.
gondnokok tevékenysége
Márton Bálint: 1847–1884
A Pálfalván lakó főgondnok, a Telekiek tiszttartója volt, évtizedeken keresztül tanúsított buzgó vallásosságot, s áldozatkészséget. Életében is sokat adományozott az egyház javára, végrendeletében az ombodi, amaci, pálfalvi egyházakra tetemes összeget hagyott. Amac és Pálfalva akkor Ombodhoz tartozott, akárcsak Kak is. Soltész János még ismerte éltében, s halála (1885) után az Nagybányai Egyház-megyét bemutató történeti munkájában méltatta is az ombodi főgondnokot, akinek Bibliája nemrég került az egyház birtokába.
Székely György: 1860–1864
Gondnoksága alatt építették a jelenlegi templomot, nem csak két évig volt gondnoka a gyülekezetnek, hanem viselte a tisztet a templomépítés befejezéséig, talán pont azért szemelték ki, hogy levezényelje az emberfeletti munkát. A templomot, amit 1779. építenek fel a korábbi templom helyére, fel kellett adni, ugyanis az Szamos folyton kiáradó vize azt, időnként megrongálta. Kiszemelték a mai templom helyét vízmentes ás területen felépítették azt. Az építkezés két évet vett igénybe. A fundamentumot 1862. 06. 15.-én tették le, és 1864. aug 28-án felszentelték az új templomot.
Varga János: 1885–1887
Kurátorsága alatt fedték újra a templomot, a zsindely helyett bádoglemezt tettek a toronyra és templomtetőre. Egy használaton kívül levő pogány pénzérmékkel díszített úrvacsorai kelyhet adtak el az országos „Magyar” Nemzeti Múzeumnak, hogy a költségeket fedezni tudják. Ebből az időből származik a használatban levő két ezüst kehely.
Károly Mihály: 1891–1893
Gondnoksága alatt készült el és szólalt meg a toronyóra, aminek költségeit táncmulatságok bevételéből fedezte a gyülekezet.
Tamás András: 1893–1894
Az ő idejére tehető a korábban megálmodott s a jelenleg is használatban levő „új” parókia épület felépítése.
Tolnai István: 1894–1896