Paksi Endre (Budapest, 1958. december 10. –) magyar heavy metal énekes, dalszerző és dalszövegíró, korábban basszusgitáros. A vezető magyar heavy metal zenekarok közé tartozó Ossian frontembere és zenekarvezetője. Paul Trent írói álnéven krimiszerző.
Pályafutása Paksi Endre basszusgitáros-énekesként alapító tagja volt a Pokolgép együttesnek 1980-ban, ahonnan 1984 őszén lépett ki. Ezután a Rockwell formációban zenélt, majd 1986-ban Maróthy Zoltánnal közösen megalapította az Ossiant, mellyel legnagyobb sikereit érte el. Meghatározó alakja, énekese és egyik fő dalszerzője volt a zenekarnak.
Az Ossian 1994-es feloszlása után a Wellingtonnal dolgozott, közben pedig regényíróként is kipróbálta magát (Paul Trent írói álnéven írt krimiket). 1998 végén újraindította az Ossiant, ahol a korábbi évekhez hasonlóan meghatározó szerepet tölt be, és tette ismét sikeressé a zenekart.
2000-ben az egykori Pokolgép-énekes Kalapács Józseffel karöltve hozták ki a Pokolgép korai éveiben készült dalokat tartalmazó Az első merénylet című albumot.
Albumok Szóló 2023 – Békesség sugárút
Pokolgép 1983 – Kegyetlen asszony (kislemez) 1995 – Az utolsó merénylet (koncertalbum) Ossian 1986 – Demo 86 (demó) 1987 – Demo 87 (demó) 1988 – Acélszív 1989 – Félre az útból 1990 – A rock katonái 1991 – Ítéletnap 1992 – Kitörés 1992 – Ossian 86-92 (válogatáslemez) 1993 – Emberi dolgok 1994 – Keresztút 1998 – Koncert (koncertlemez) 1999 – Az utolsó lázadó (mini cd) 1999 – Fémzene 2000 – Gyújtópontban 2001 – Titkos ünnep 2002 – Árnyékból a fénybe 2003 – Hangerőmű 2004 – Tűzkeresztség 2005 – A szabadság fantomja 2006 – Létünk a bizonyíték (koncertlemez) 2006 – A lélek hangja (válogatáslemez) 2007 – Örök tűz 2008 – Küldetés 2009 – Best of 1998-2008 (válogatáslemez) 2009 – Egyszer az életben 2011 – Az lesz a győztes 2011 – 25 éves jubileumi koncert (koncertlemez) 2013 – A tűz jegyében 2015 – Lélekerő 2016 – Fényárban és félhomályban 2016 – 30 év legszebb balladái (válogatáslemez) 2017 – Az igazi szabadság 2019 – A reményhozó 2020 – Csak a jót 2021 – A teljesség 2021 – Most Mi jövünk! 2024 – Angyalok és Emberek
Wellington 1995 – A döntő lépés 1996 – Szabadon 1997 – Végtelen dal
Kalapács 2000 – Az első merénylet
Írói munkássága
1994 és 1998 között 6 könyve jelent meg, amelyeket a krimi kategóriába lehet leginkább besorolni. A könyvek Paul Trent írói álnév alatt jelentek meg, hogy ne keveredjen a zenei munkásságával, bár az első könyvek után kiderült, hogy ki is áll mögöttük. A regények 2011-ben felújítva megjelentek, és akkor adták ki a korábban meg nem jelent 7. könyvet is.
Művei Angyali szörnyeteg (1994) Nyaralás a pokolban (1994) Démoni Karácsony (1994) Sztárvendég a halál (1995) Lélekharang (1995) Merényletbajnokság (1998) Haláljáték (2011)
Források OSSIAN – Egy hazai sikersztori (1986-1992) (Forrás: Metal Hammer #29 1992/24. évf) Volt egyszer egy Wellington… – Rock Station, 2012 Újra megjelenik Paksi Endre összes regénye – Hammerworld, 2011 Halhatatlanná tették Paksi Endre legendásan részeges debreceni koncertjét – Index, 2015
Külső hivatkozások Az Ossian hivatalos honlapja Ossian.lap.hu – linkgyűjtemény Pokolgép.lap.hu – linkgyűjtemény Zene.hu
Jegyzetek
Kategória:Magyar énekesek Kategória:Magyar rockzenészek Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Élő személyek