A Hálózat (eredeti cím: Network) 1976-ban készült színes, amerikai filmdráma. Sidney Lumet alkotása elsőként szólt a televízió hatalmáról és manipulációiról egy fiktív tévétársaság, a UBS ürügyén, melynek vezetői a nézettség érdekében a leggátlástalanabb eszközöktől sem riadnak vissza, miközben a valóság helyett csupán annak illúzióját közvetítik a nézők felé.
A Hálózatot 1977-ben 10 kategóriában jelölték Oscar-díjra, és ebből 4-ben győzedelmeskedett: Paddy Chayefsky a legjobb eredeti forgatókönyvért vehette át a díjat, Peter Finch lett a legjobb színész (posztumusz nyerte el az elismerést), Faye Dunaway a legjobb színésznő, Beatrice Straight pedig a legjobb női epizodista. Közel negyedszázaddal a premier után, 2000-ben a Hálózatot az amerikai filmes örökség részévé nyilvánították, amely fokozott védelmet élvez. A következő évben az Amerikai Producerek Egyesülete részesítette elismerésben Sidney Lumet filmjét, amely „maradandó emléket állított az amerikai szórakoztatóiparnak.” 2006-ban az Amerikai Forgatókönyvírók Szövetsége Paddy Chayefsky forgatókönyvét minden idők 10 legjobb forgatókönyve közé választotta. Az Amerikai Filmintézet (AFI) 2007-es listáján minden idők 100 legnagyobb amerikai filmje között a Hálózat a 64. helyen szerepel, 10 hellyel előrébb, mint az AFI 1998-as rangsorában. A magyarországi premier 1980 szeptemberében volt: állítólag előtte a film tiltólistán szerepelt, szocialista országok számára évekig nem lehetett eladni.„A szocialista országoknak szóló kiajánlási listákról öt évig kihagyták.” Bokor László: Riadó a képernyőn. Budapest, 1987, Zrínyi Katonai Kiadó. Jelen szócikk szerzője megjegyzi, hogy az író enyhén túloz: a film amerikai és magyar premierje között kevesebb mint 4 év telt el. Tekintettel arra, hogy az 1970-es évek második felében egy nyugati film megvásárlása és bemutatása között legalább egy év telt el, a Hálózatot Magyarország valószínűleg már 1979-ben megvásárolhatta. Alighanem inkább anyagi okok miatt nem került erre sor hamarabb, és nem valamiféle amerikai politikai tilalom állt a pár éves késedelem hátterében, ami a szocialista filmforgalmazás évtizedeiben egyébként sem számított kiugró késedelemnek.
A cselekmény balra|bélyegkép|250px|Howard Beale (Peter Finch) A UBS műsorvezetője, Howard Beale hírműsorának nézettsége visszaesik, mire a labilis idegzetű férfi élő adásban bejelenti, hogy egy hét múlva öngyilkosságot fog elkövetni a kamerák előtt. A bejelentésnek nagy visszhangja támad, a konkurens tévétársaságok vezető hírként tálalják. A UBS vezetősége úgy dönt, az esetet Beale magánügyi problémáira hivatkozva fogják kezelni. A hírszerkesztőségben arról is szó esik, hogy érdekesnek tűnő amatőr filmfelvételt kaptak egy terroristák által elkövetett bankrablásról. Az anyagot talán fel lehetne használni. A hírigazgató, Max Schumacher enged Beale kívánságának, és még egyszer adásba engedi az idős férfit, hogy személyesen kérjen elnézést a nézőktől a múltkori incidensért. Egy fiatal és törtető szerkesztőnő, Diana Christensen azzal az ötlettel áll elő, hogy új sorozatot indítana a terroristák által készített amatőrfilmekből. E célból arra is hajlandó, hogy találkozzon a radikális színes bőrű ideológussal, Laureen Hobbsszal. Diana célja, hogy a UBS műsorai bekerüljenek a legnézettebb programok közé. Beale búcsúbeszéde újra felingerli a UBS vezetőségét, Schumacher azonban nem hajlandó leállítani az adást. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy Beale nézettsége emelkedni kezdett. Erre Diana figyel fel a leghamarabb: Howard Beale másnap ismét a lapok címoldalára kerül, és ez olyan ingyen publicitást jelent, amelyet a UBS milliókért sem tudna megvenni. A nő azt javasolja, hogy engedjék továbbra is a kamerák elé Beale-t, hiszen a nézők őt szeretnék hallani, ahogyan a férfi megfogalmazza mindazt, amit az amerikaiak százezrei gondolnak. Schumachernek már nincs beleszólása a dologba: felsőbb nyomásra lemondani készül az állásáról, és egy könyvet készül írni addigi pályafutásáról. Beale-nek határozottan tetszik, hogy új műsort kap, ahol amolyan modern prófétaként ostorozhatja a társadalom hibáit. jobbra|bélyegkép|250px|Frank Hackett (Robert Duvall)
A színfalak mögött, a UBS-n belül az egyes osztályok és vezetőik között is folyik a harc. Howard Beale új műsora nem sikeres, elmúlt az újdonság varázsa. Diana felkeresi Maxet az irodájában, és azt kéri a férfitől, hogy Beale műsora végén adjon pár percet egy jósnőnek is, illetve egyezzen bele abba, hogy hivatásos író írja Howard szövegeit. Lényegében szabadkezet kér a Beale-show irányításához. Max elutasítja a kérést, Diana azonban közli vele, hogy bár az egyetemen szerelmes volt Maxbe, de ennek ellenére előbb-utóbb át fogja venni az osztálya vezetését vele vagy nélküle. A férfi vacsorázni hívja az ambiciózus kolléganőt. Evés közben Diana nem titkolja, hogy a szex sem igazán érdekli, a munkája jelent számára mindent. Másnap Schumacher leállítja Beale műsorát, és ragaszkodik ahhoz, hogy térjenek vissza a régi stílushoz. Ráadásul Howard szellemi állapota egyre romlik, azt állítja, előző éjjel egy hang beszélt hozzá álmában, és arra biztatta, hogy rázza fel az embereket. Max úgy dönt, hogy kiveszi Beale-t a műsorból, és hazaviszi magához, amíg egy kicsit javul az állapota. Másnap reggelre azonban Beale eltűnik. Frank Hackett, a UBS egyik fejese szerint Howardot a föld alól is elő kell keríteni: óriási sajtója van, szupersztárnak számít, muszáj adásba engedni, mert különben a konkurencia veszi át. Max hiába hivatkozik Beale rossz egészségi állapotára, már nincsen döntési helyzetben: Hacketté a végső szó, aki időközben átadta Max osztályát Dianának, és kirúgja Schumachert.
Beale az utolsó pillanatban érkezik meg a stúdióba, csuromvizesen, mivel odakint szakad az eső. Azonnal adásba teszik, ahol a kétségbeejtő gazdasági helyzetről tartott szózata óriási visszhangot vált ki. Arra szólítja fel az embereket, hogy menjenek az ablakokhoz, nyissák ki, és kiabálják hangosan az utcára, hogy „Iszonyúan dühös vagyok, és egy perccel sem tűröm ezt tovább.” Már adás közben érkeznek a bejelentések az ország legkülönbözőbb pontjairól, hogy az emberek tömegesen kiabálnak a házak ablakaiból Beale utasításainak megfelelően. A műsor nézettsége megugrik, a folytatás tehát nem maradhat el. Diana találkozik Lauren Hobbsszal. Hobbs ragaszkodik ahhoz, hogy a tervezett műsor politikai irányvonalát ő határozza meg, de ebbe Diana nem is akar beleszólni: ő csupán az amatőrfilmeket akarja a terroristák akcióiról. Ajánlata egyértelmű: egyórás tévéműsor óriási nézettséggel. Erre már Hobbs sem tud ellenvetést tenni. A Howard Beale Show nagy felhajtással veszi kezdetét. Beale a tévézésről prédikál, ami szerinte az illúzió iparága, azt sugallja, hogy az a valóság, amit a tévé közvetít. Arra buzdítja a nézőket, hogy kapcsolják ki a tévét. Szónoklata végén összeesik a pódiumon. balra|bélyegkép|250px|Max Schumacher (William Holden) Max és Diana összefutnak az utcán. Beszélgetni kezdenek, és szögesen eltérő életszemléletük ellenére úgy tűnik, kezdenek közel kerülni egymáshoz. Diana azonban a legromantikusabb és a legintimebb pillanatokban sem tud másról beszélni, mint a tévéműsorokról és a nézettségi indexekről. Max bevallja a viszonyt a feleségének, mivel úgy látszik, nem futó fellángolásról van szó, mint ahogy eleinte gondolta. Nem tudja, szereti-e Dianát, azt sem, hogy Diana szereti-e őt, de úgy érzi, nem tud ellenállni a fiatal nő vonzerejének. Christensen új műsora, a Mao Ce-tung óra sikernek ígérkezik, a terroristák és a tévések között azonban parázs vita bontakozik ki a jogdíjakról és a pénzelosztásról. Miközben a UBS új műsorainak népszerűségét ünnepli, a Howard Beale Show egyre több problémát okoz. Beale az egyik műsorban már arról beszél, hogy az arabok felvásárolják az egész országot, és a média is a kezükbe kerül. Arra buzdítja a nézőket, hogy küldjenek táviratot a Fehér Házba, hogy nem tűrik, hogy az országot eladják az araboknak. A táviratok elárasztják a Fehér Házat, és a UBS vezetősége számára Beale kezd egyre kellemetlenebb lenni. Kitenni azonban nem lehet, hiszen a konkurencia azonnal átvenné. Mr. Jensen, a UBS fő fejese találkozik Beale-lel, és egy színpadias, de roppant hatásos dörgedelmet intéz hozzá, hogy burkoltan arra vegye rá az egyre rosszabb idegállapotban lévő showmant, hogy a UBS érdekei szerint prédikáljon. Beale a következő műsorban már a demokrácia hanyatlásáról tart előadást. Műsora nézettsége esni kezd, amitől Diana valóságos dührohamot kap.
Max és Diana között Beale ürügyén heves vita bontakozik ki, amely kapcsolatuk válságára is rámutat. Max el akarja hagyni a nőt, mert bár szereti, de képtelen együtt élni vele: Dianát érzelmileg teljesen tönkretette a televízió világa, képtelen őszinte emberi érzésekre. Beale show-jának csökkenő népszerűsége Laureen Hobbsot is feldühíti, mert a nő nem akar egy bukásra ítélt műsor résztvevője lenni. Mr. Jensen azonban nem hajlandó arra, hogy Beale-t kitegye a show-ból, és arra célozgat, hogy a műsor csökkenő népszerűsége inkább a vezetés hibája, tehát nem a showman lenne az, akitől meg kéne válni. Egy szigorúan titkos vezetőségi ülésen ezért az állásukat féltő illetékesek úgy döntenek, hogy végérvényesen megszabadulnak Beale-től: élő adásban lövetik le a terroristákkal, egy új műsor bevezetőjeként...
Így készült a film A forgatókönyv
A Hálózat forgatókönyvét Paddy Chayefsky írta, aki az 1950-es évek amerikai televíziózásának, a „hőskor”-nak az egyik jelentős alakja volt. Ő írta a forgatókönyvét a Marty (1955) című drámának, amely eredetileg a televízió számára készült, de kiugró sikere miatt a mozik műsorára is felkerült, sőt több kategóriában Oscar-díjat is nyert. (Az egyiket Chayefsky kapta a szkriptért.) Voltak olyan vélemények, hogy a Hálózattal Chayefsky durván arcul ütötte azt a médiumot, amelyik tulajdonképpen elindította a karrierjét, ám igazság szerint az író mindig is gyanakvással viseltetett a televíziózás iránt. Olyannyira tartott a tévé negatív hatásaitól, hogy például a fiát mindig is óva intette attól, hogy túl sokat tévézzen. Mivel belülről ismerhette a televíziózás kulisszatitkait, Chayefsky fenntartásai az évek múlásával még inkább elmélyültek. Az 1970-es évekre úgy vélte, a televízió teljesen rossz irányba befolyásolja az embereket, és ez a médium akkora társadalmi-politikai-kulturális befolyásra és hatalomra tett szert, hogy politikusokat és más vezető személyiségeket tud a csúcsra emelni, vagy éppen letaszítani onnan. A Hálózat premierje után voltak olyan vélemények, hogy valójában maga Chayefsky is ugyanúgy próbálta manipulálni a nézőket, ahogyan szerinte a televízió teszi. Vagyis szélsőséges figurákat teremtett, akiket leginkább szócsőként használt arra, hogy saját személyes (negatív) véleményét adja szájukba a társadalomról, a politikáról, a televíziózásról. Különösen a tévések kritizálták a filmet, mondván, hogy teljesen irreális az, amit bemutat, és maguk a valódi tévések azok, akik megakadályoznák, hogy a filmben látott események a valóságban is megtörténjenek.
A Hálózat forgatókönyvét Chayefsky és Howard Gottfried producer annak ellenére a United Artistsnek ajánlotta fel először, hogy nem sokkal korábban előző filmjük (A kórház) kapcsán perben álltak a vállalattal. A United Artists illetékesei a forgatókönyv elolvasása után úgy döntöttek, hogy nem finanszírozzák a produkciót, mert a téma „túl ellentmondásos”. Chayefsky és Gottfried más stúdióknál próbálkoztak, és az MGM hajlandó is volt beszállni a film gyártásába. Nem sokkal később a United Artists is meggondolta magát, hiszen a projekt sikeresnek ígérkezett, ezért felvették a kapcsolatot az MGM-mel. A két gyártó cég a múltban már együttműködött néhány alkalommal, és a Hálózat kapcsán abban állapodtak meg, hogy a United Artistsé lesz a nemzetközi forgalmazási jog, az MGM pedig fenntartja magának az amerikai jogokat.
A szereposztás