Antonio Salieri (Legnago, Velencei Köztársaság 1750. augusztus 18. – Bécs, Osztrák Császárság 1825. május 7.) itáliai zeneszerző, a 18. század második felében egész Európa egyik legbefolyásosabb komponistája, egy időben a bécsi klasszika vezetője. Habár korának egyik legünnepeltebb művésze volt, ma már főként a Wolfgang Amadeus Mozart halálával kapcsolatos hamis híresztelés kapcsán ismert, ami nagyban köszönhető Miloš Forman 1984-es Amadeus című nagy sikerű filmjének.
Életpályája
Florian Leopold Gassmann bécsi karmester fedezte fel Salieri zenei tehetségét, magával vitte a császárvárosba, tanulmányait támogatta és a bécsi udvarba is bevezette. Első sikerét 1770-ben a Le donne letterate című vígoperájával érte el. 1774-ben Gassmann meghalt, helyére Salierit nevezték ki a bécsi opera karmesterévé, egyben udvari zeneszerző lett. 1778–80 között indult itáliai körútjára, amely alatt 1778-ban Europa riconosciuta című operáját megírta a milánói Scala megnyitójára. 1780-ban visszatért Bécsbe. Megismerkedett Gluckkal, akivel jó barátságba került. Ennek a kapcsolatnak a gyümölcse lett a Les Danaïdes című opera, amelynek megzenésítését Gluck átadta Salierinek, és így a darabot kettejük neve alatt mutatták be 1784-ben Párizsban. 1788–90 között a császári udvar karmestere volt. 1813-ban a bécsi konzervatórium alapító tagja, majd 1817-től igazgatója is lett. Tanítványa volt Beethoven, Franz Schubert, Liszt Ferenc és Johann Nepomuk Hummel is.
Konfliktusa Mozarttal Különösen népszerű az a legenda, mely szerint Mozart és Antonio Salieri rivalizáltak egymással. Ez a témája Alekszandr Puskin színdarabjának, a Mozart és Salierinek, Nyikolaj Rimszkij-Korszakov azonos című operájának, és Peter Shaffer Amadeus című színdarabjának, illetve az ebből készült Miloš Forman-filmnek is. Valójában Salieri rajongott Mozartért. 1824–25-ben a 74 éves, beteg Antonio Salieri Mozart megölésével vádolta magát. Az emberek az előrehaladott korból fakadó beszámíthatatlanságról beszéltek, Salieri kijelentései azonban mégis beszédtémává váltak. Ezt Beethoven „beszélgetőfüzeteiből” is megtudjuk, vagyis azokból a feljegyzésekből, amelyekbe a már siket Beethoven beszélgetőpartnerei beírták a közlendőjüket. „Salieri azt állítja, hogy megmérgezte Mozartot”, így szól az 1824. január 21. és 25. közötti bejegyzés. „Salierivel megint rosszul állnak a dolgok. Teljesen meg van bomolva. Állandóan azt fantáziálja, hogy bűnös Mozart halálában, és hogy megmérgezte – ez az igazság, mert igazságként akarja meggyónni.” (1824. január 25. körül). „Most nagyon erős a meggyőződés, hogy Salieri volt Mozart gyilkosa” 1825. január vége). A gyanú, hogy Salieri megmérgezte Mozartot, máig tartja magát. Mozart fia ugyan kétségbe vonta ezt a teóriát, de Mozart maga is úgy vélte: megmérgezték. Máig sem világos azonban, hogy pontosan mi történt.Max Becker: Wolfgang Amadeus Mozart, Kossuth Kiadó, 2006, 113., 124. oldal
Betegágyán Salieri azt mondta Ignaz Moschelesnek, Beethoven tanítványának: „halálosan beteg vagyok, ezért aztán becsületszavamra elmondhatom önnek, hogy egy szó sem igaz abból a képtelen pletykából, tudja, hogy megmérgeztem volna Mozartot. Nem igaz, rosszindulatú rágalom az egész, mondja meg a világnak, kedves Moscheles.”
Művei Közel 40 operát, valamint egyházi és hangszeres zeneműveket írt.
Híresebb operái
Jegyzetek
További információk AEIOU Hamza Gábor: Antonio Salieri, Liszt Ferenc tanára. Polgári Szemle 12 (2016) 85-87. old.
Kategória:Olasz zeneszerzők Kategória:Klasszicista zeneszerzők Kategória:Olasz operaszerzők Kategória:1750-ben született személyek Kategória:1825-ben elhunyt személyek Kategória:A Wiener Zentralfriedhofban eltemetett személyek Kategória:A Becsületrend lovagjai