A Pécs–Pogány repülőtér Magyarország öt nemzetközi légikikötőjének egyike. Pécs belvárosától mintegy 9 kilométerre helyezkedik el dél-délkeleti irányban, Pogány település mellett. A repülőtér Pécs belvárosából a Harkányon és Drávaszabolcson át Horvátországba vezető 58-as számú főúton közelíthető meg. A futópálya rövidsége miatt csupán kisebb gépek fogadása lehetséges.

A repülőtér legmagasabb – fős – utasforgalma 2011-ben volt, amikor Korfura és Burgaszba indultak chartergépek. A jelenlegi helyén 1956 óta működő légikikötőről 2012 és 2024 között nem szállt fel charterjárat. 2024 márciusától 2025 májusáig a máltai székhelyű Universal Air Münchenbe és Máltára menetrend szerinti, Korfura pedig szezonális járatokat üzemeltetett. 2026 márciusától a Danish Air Transport (röviden DAT) légitársaság járataival München vált közvetlenül elérhetővé a repülőtérről.

Története Az első pécsi repülőteret nem Pogány mellett, hanem a mai Uránváros területén alakították ki 1918-ban. Innen az uránércbányászat megindulása miatt – részben a katonai jelentőségű bányaüzemekkel kapcsolatos biztonsági megfontolásból, részben a több ezer dolgozóval ide költöző családok lakásának megoldása érdekében létesítendő lakótelep helyigényének kielégítése céljából – 1956 tavaszán telepítették át mostani helyére.

Kialakításának előzményei Az első világháború hadi eseményei Pécstől északabbra húzódó katonai légi folyosót alakítottak ki, a Budapest-Trieszt vonalban, így nem került sor valódi és állandó repülőtér létesítésére, bár Pécs mint potenciális le- és felszállóhely az Osztrák–Magyar Monarchia légügyi térképén már 1918-ban szerepelt. Közvetlenül az első világháború utáni nehéz időkben napirendre került a pécsi reptér kialakításának terve. Az 1918. november 16-án kikiáltott köztársaság katonai szervezetében a repülés Szalay Ernő, majd lezuhanását követően Csenkey Géza parancsnoksága alá tartozott. A központi parancsnokság úgy ítélte meg a hadi helyzetet, hogy a legnagyobb veszély Magyarországot dél felől érheti, ezért egy új egység létrehozását a Pécsett kialakított repülőtérre, majd a belgrádi fegyverszünet után az északabbra elterülő és a Somogyi-dombság által védettebben fekvő Kaposvárra tervezték, és még november 18-án Kammerer Andort ki is nevezték az egység élére. Létre is hozták Kaposvár belterületén a repülőteret, amelyen a I. Repülőszázad működött, ennek fő feladata a demarkációs vonalak sorozatos megsértésének ellenőrzése volt. A pécsi repülőtér későbbre tervezett megnyitása azonban elmaradt, mert az előkészítő munkálatok közepette érte csapatokat a Tanácsköztársaság kikiáltása.

A polgári légi forgalom megindulása Az első világháborút lezáró békeszerződés erősen korlátozta hazánk aviatikai fejlesztését, gyártását és üzemeltetését egyaránt, ezért évekre megrekedt a fejlődés, emiatt késett a polgári légi forgalom megindulása is. A szunnyadó és félig-meddig illegalitásban működő magyar aviatika újkori fejlődéséhez azonban Pécs városa és polgársága hathatósan hozzájárult egy mozgalom elindításával. 1929. május 20-án, pünkösd hétfőjén nagyszabású repülőnapot tartottak a pécsi repülőtéren. Sok ezren vonultak ki a városból és a környéki településekről, városokból a nevezetes látnivaló megtekintésére. A bemutatón három ún. BL típusú repülőgép (Bánhidi–Lampich-féle iskolagép) szerepelt, majd a repülőnap ünnepelt sztárja, Kaszala Károly L4 (Lampich Árpád-féle 4-es iskolagép) „Bohóc” elnevezésű repülőgépén tartott műrepülési bemutatót. A pécsi repülőnapról az országos sajtó is főhelyen számolt be. A közvélemény számára akkor ismert volt, hogy alapvetően az életbe lépett békeszerződés korlátozásai miatt a magyar állam nyíltan, anyagi támogatásokkal nem vállalkozhatott a hazai aviatika fejlesztésének segítésére. A repülőnap sikerén felbuzdulva a pécsi napilap, a Dunántúl felhívást tett közzé 1929. július 3-án, hogy a magyar társadalom önkéntes áldozatkészségével teremtse meg a magyar aviatikát. A lap kezdeményezése országos visszhangra lelt, és 12 vármegye területén gyűjtés indult meg, ami egyedül csak Baranya vármegyében rövidesen pengőt eredményezett. Az összegből három repülőgépet vásároltak a polgári légi forgalom bővítése céljából. A közadakozásból vásárolt repülőgépek keresztelő ünnepségét összekapcsolták a repülőtér akkor korszerűnek számító hangárépületének felavatásával. Országos méretű ünnepséget rendeztek 1930. október 12-én, amelyen megjelent az ország kormányzója, Horthy Miklós is. Jelenlétében állították forgalomba a közadakozásból vásárolt, „Pécs”, „Baranya”, illetve „Bárd Miklós” névre keresztelt repülőgépeket. A kormányzó és felesége a „Turán” nevű különvonattal érkezett a pécsi vasútállomásra, ahol „beláthatatlan embertömeg”, közel harmincezer ember várta, majd kísérte a repülőtérig, az ünnepség színhelyéig, ahol a díszbeszédet Keresztes-Fischer Ferenc, Baranya vármegye akkori főispánja, valamint herceg Hohenlohe tartotta. A díszbeszédek elhangzását követően megindulhatott a polgári légi forgalom Pécsett, s az első járat felszállását nagy tapssal fogadták a jelenlévők.

Az 1931-től üzemszerűen közlekedő Budapest–Kaposvár–Pécs repülőjárat idényszerűen működött, általában késő tavasztól október közepéig. Menetrendje szerint a Budapest–Kaposvár szakaszt 75 perces menetidővel, míg a Kaposvár–Pécs szakaszt 22 perces menetidővel teljesítette. Az első járatévben, 1931-ben 114 személyszállító repülőgép közel 300 főt szállított a légipostai küldemények, újságok, csomagok mellett, és baleset, kényszerleszállás, vagy járatkimaradás nem történt.1932-ben a világválság begyűrűződő hatása miatt az idény viszonylag későn, július 16-án indult el. 1934-ben is – szintén gazdasági nehézségek miatt – július volt az első indulás ideje. A Budapest–Kaposvár útvonalra a repülőjegy 20 pengőbe került, míg Kaposvár–Pécs szakaszért 8 pengőt kellett fizetni. A harmincas évek vége felé a személyszállító és a teherszállító légipostajáratok fokozatosan megszűntek, és a repülőtér kezelését Pécsett is a hadsereg vette át.

A második világháború alatt A magyar hadsereg légi járműveinek száma a háború közeledtével erősen emelkedett. Hazai gyártású eszközök mellett korszerű, német gyártmányok is érkeztek szép számmal. A személyi állomány azonban olyan csekély volt, hogy számbeli növelésükről gyorsan intézkedni kellett. Ugyanakkor ez nem történhetett a hadsereg keretein belül, mert az nyílt háborús előkészületnek számított volna, amit nemzetközi egyezmények tiltottak. Így a sportrepülés keretein belül országos programot fogadtak el, melynek során az ország vidéki városainak több repülőterén elméleti és gyakorlati oktatással, gyorsított ütemű pilótaképzés indult. Pécsett 1939 nyarán kezdődött meg a pilótaképzés a Nemzeti Repülőalap költségén vásárolt felszereléseken. Reiber Antal főoktató, Kovács Elek és Varga Gyula oktatók, valamint Topál József főszerelő tartották a képzéseket. Az elméleti oktatás a repülőtér épületeiben zajlott, majd a gyakorlati oktatás német gyártmányú Bücker Jungmann iskolagépekkel és felszerelésekkel történt. Péccsel egy időben Kassán, Debrecenben és Szegeden is elkezdődtek a sportpilóta oktatások, ott is a repülőtereken. A világháború kitörése növelte a pécsi repülőtér jelentőségét, főképp a háború második évétől. A Magyar Királyi Honvéd Légierő kötelékében védelmi és felderítő századok állomásoztak itt.

A pécsi repülőtér a II. világháború idején hadi események kapcsán került a hírek élére. Ezek egyike volt, amikor 1941. április 4-én 0 órakor a magyar hadsereg megkezdte Jugoszlávia ellen a hadműveleteket. Bánfalvy István, a Kecskeméten állomásozó I. sz. Repülődandár Parancsnokság rep. vezérkari ezredese, az események légügyi irányítója elrendelte a Pécs, Szeged, Kecskemét, Hajdúböszörmény, Székesfehérvár repülőterein állomásozó kötelékek bevetését jugoszláv célpontok ellen. A hadművelet a szárazföldi erőkkel összhangban zajlott. Az ellenlépésekre sem kellett sokáig várni: az eseményeket követően, 1941. április 7-én a Jugoszláv Királyi Légierő 8-dik bombázóezredéhez tartozó 12 db Blenheim típusú repülőgépe támadást hajtott végre magyarországi célpontok ellen, összesen három csoportban. Vasúti szerelvényeket támadtak, valamint Szeged és Pécs repterét érte bombatalálat. Pécs repülőterét 10 óra 20 perckor két jugoszláv repülőgép bombázta. A repülőtér északkeleti sarkát egy bombatalálat érte, míg a hangártól közel 200 m távolságra öt bomba hullott. Számottevő anyagi veszteség nem volt, személyi sérülés nem történt. Ugyanezen repülők 10 óra 30 perckor Siklóst is bombázták, és ott a Batthyányi u. 11. számú ház megsemmisült, de személyi sérülés ott sem történt. A magyar légtér védelmét ellátó Magyar Királyi Honvéd Légierő kötelékébe tartozó német Messerschmitt Bf 109-es vadászgépek mindkét támadó gépet lelőtték, az egyiket Siklós légterében, a másikat Szentlőrinc közelében. A jugoszláviai helyzetre való tekintettel 1941. április 10-étől fogva a pécsi repülőtérre helyezték át a Magyar Királyi Honvéd Légierő III. közfelderítő századát, amely a hadműveletek befejezéséig, 1941. április 13-áig hajtott végre felderítési feladatokat a gyorshadtest számára, a pécsi repülőtérről felszállva. A közvetlenül a Fővezérségnek alárendelt repülőszázad közel huszonöt alkalommal hajtott végre hadászati felderítést.

A világháború során a fordulatot a szövetségesek 1944 tavaszától meginduló, magyarországi célpontokat is érintő, nagyszabású bombázásai jelentették, amelyek elsősorban német városok, ausztriai gyárak, valamint a magyar főváros és hazánk jelentősebb hadiipari, közlekedési és szállítási célpontjai ellen irányultak. A nagyszámú szövetséges légi rajok Pécs légterét sokáig éppen csak érintették, miközben Debrecen, Győr és Budapest gyárai, üzemei, hídjai, lakossága szenvedte a bombázások gyötrelmeit. 1944 nyarától fogva a szövetséges haderők kiterjesztették a bombázások helyszíneit az ország valamennyi településére, így Pécsre is sor került. 1944. július 30-án és augusztus 22-én az amerikai 15. Légi Hadsereg gépei bombázták Pécset, ezen belül a reptér környékét is. 1944. augusztus 27-én, a déli órákban néhány amerikai Liberator a pályaudvart bombázta, de az épületkáron kívül emberéletben nem esett kár. E támadások készítették elő a területet a 3. Ukrán Fronthoz tartozó 57. hadsereg szárazföldi offenzívája számára.

Megtörtént, hogy a bombázó haderő egyes gépeinek vissza kellett fordulni meghibásodás miatt; így például 1945. március 22-én az amerikai 15. Légi Hadsereg 465 BG. (Bomber Group) B-24-es Liberator gépe technikai hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre Pécs repülőterének közelében. A repülőgép a bécsújhelyi olajfinomítók ellen akkoriban zajló támadásban vett részt. Másnap, 23-án a sérült repülőgép rajának egy másik gépe berepüléseivel ellenőrizte az előző napon kárt szenvedett gép pozícióját, állapotát a repülőtéren. Ekkor már – 1944 novembere óta – Pécs szovjet katonai ellenőrzés alatt állott.

A németek egyébként stratégiai okból erős védelem alá kívánták helyezni Pécs városát, mert ez volt a csomópontja a nagykanizsai olajtermelő területre vezető közutak egy jó részének. Amikor a város szovjet kézre került, a repülőtér az itt állomásozó szovjet erők egyik légi utánpótlásvonalának ideiglenes állomása lett. A front továbbhúzódásával ez a szerepkör lecsökkent, majd a háború végével megszűnt, ám a repülőtér szovjet katonai irányítás alatt állt a polgári közlekedés 1947-es megindulásáig.

1945 után HA-LIE (Li–2) a Pogányi repülőtéren 1959-ben|thumb|jobbra