Bertil Gotthard Ohlin (IPA [uˈliːn]; Klippan, 1899. április 23. – Vålådalen, 1979. augusztus 3.) svéd közgazdász, politikus. A nemzetközi kereskedelmi és tőkemozgási elméletek modernizálásáért 1977-ben James Edward Meade-del megosztva Közgazdasági Nobel-emlékdíjat kapott. Emellett mintegy három évtizeden át a svéd politikai élet prominens alakja, 1944–1967 között a Néppárt vezetője, 1944–1945 között kereskedelmi miniszter volt.

Élete Dél-svédországi vidéki középosztálybeli családban született. A Lundi Egyetem üzleti ügyviteli iskolájában végezte el középiskolai tanulmányait 1913–1917 között. Ezt követően a Cambridge-i, majd röviddel ezután a Harvard Egyetemen hallgatott közgazdaság-tudományt, s diplomáját 1923-ban szerezte meg. Posztgraduális tanulmányait a Stockholmi Egyetemen végezte Karl Gustav Cassel és Gösta Bagge irányítása alatt, végül doktori téziseinek (Handelns teori / Kereskedelmi elméletek) megvédésére 1924-ben került sor. Tanulmányai befejeztével, 1925-től öt éven át a Koppenhágai Egyetemen tanított, majd 1930-tól 1965-ig a Stockholmi Egyetem közgazdaságtanára, illetve -professzora volt.

1938-ban a kétkamarás svéd parlament (Riksdag) felsőházának tagja lett. 1944-ben Gustaf Andersson utódjaként átette a szociálliberális Néppárt (Folkpartiet) vezetését, s 1944–1945 között Per Albin Hansson koalíciós kormányában a kereskedelmi tárcát vezette. Ezt követően egészen 1967-ig állt a mindvégig ellenzéki Néppárt élén. 1970-ben visszavonult a politikától, s nyolc cikluson átívelő parlamenti képviselőségét is feladva hátra lévő éveit kutatásainak szentelte.

Életműve thumb|Interregional and international trade, 1933 Ohlin a közgazdaság-tudományi stockholmi iskola (Stockholmsskolan) vezető egyénisége volt Karl Gunnar Myrdal mellett. Kutatásainak homlokterében a nemzetközi kereskedelmi és a makrogazdasági elméletek álltak.

Pályája elején a fogyasztási hajlandóság, a likviditáspreferencia és a multiplikátorhatás kérdéskörében jelentek meg dolgozatai. Az azokban lefektetett elméleteivel, meggondolásaival helyenként megelőzte a keynesizmust, s több ponton vitába szállt magával John Maynard Keynesszel is. 1934-ben jelent meg a nevét egy csapásra ismertté tevő, Interregional and international trade (Interregionális és nemzetközi kereskedelem) című munkája, amelyben közzétette a kollégájával, korábbi professzorával, Eli Filip Heckscherrel kidolgozott ún. Heckscher–Ohlin-tételt. Eszerint eltérő tényezőellátottságú országok egymás közti kereskedése esetén mindegyikük olyan termék gyártására és kivitelére törekszik, amely az adott országban viszonylag bőséges tényezőt igényli intenzívebben. A szabad kereskedelem ily módon – bizonyos feltételek mellett – a tényezőárak kiegyenlítődéséhez vezet az adott országok között. Napjainkra ezt a tételt már többszörösen megcáfolták, de a külkereskedelmi mechanizmusok megértésének mindmáig alapvető eszköze maradt.

Ugyancsak 1934-ben fogalmazta meg Ohlin elsőként azt a tételt, mely szerint egy kormányzatnak akár a várható deficit ellenére is részt kell vállalnia azokban a beruházásokban, ahol egyébként a magánszektor versenyelőnye vitathatatlan.

1937-ben szakértőnek hívták meg Magyarországra, ahol részt vett a "győri program" kidolgozásában, amely program a magyar gazdaságot hadigazdasággá kívánta átalakítani.

1977-ben James Edward Meade-del megosztva közgazdasági Nobel-díjat kapott „a külkereskedelmi és nemzetközi tőkemozgási elméletek terén nyújtott úttörő jelentőségű hozzájárulásaiért”.

Főbb művei Interregional and international trade, Cambridge, Harvard University Press, 1933Magyarul: Interregionális és nemzetközi kereskedelem, ford. Vadnai Tibor és Lukács Erzsébet, Budapest, Közgazdasági és Jogi, 1981. The problem of employment stabilization, New York, Columbia University Press, 1949

Magyarul Interregionális és nemzetközi kereskedelem; ford. Vadnai Tibor, Lukács Erzsébet; Közgazdasági és Jogi, Bp., 1981

Jegyzetek

Források Donald Rutherford: Routledge dictionary of economics. London; New York: Routledge. 2002, 404. o.

Ohlin önéletrajza angolul

Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1979-ben elhunyt személyek Kategória:Közgazdasági Nobel-díjasok Kategória:Svéd közgazdászok Kategória:Svédországi politikusok Kategória:Svéd egyetemi, főiskolai oktatók