A XV. kerület, vagy hivatalos nevén Rákospalota-Pestújhely-Újpalota a magyar főváros, Budapest egyik kerülete, amely a Duna bal partján, Pesten fekszik. Északon Dunakeszi és Fót, nyugaton a IV. kerület, délen a XIV. kerület, míg keleten a XVI. kerület és Csömör határolja. A főváros északkeleti kapujaként ismert, köszönhetően az M3-as autópálya bevezető szakaszának, az M0-s körgyűrű közelségének és a 2-es főút városi becsatlakozásának.
A kerületnek jelenleg 3 városrésze van: Pestújhely, Rákospalota és Újpalota. Jelentősebb terei közé tartozik a Széchenyi tér, a Szentmihályi tér, valamint a Rákos út környéke. Fontos közlekedési csomópontjai közé tartozik a Rákospalota-Újpest vasútállomás, amely jelentős vasúti kapcsolatot biztosít, valamint több buszjárat csomópontja a Széchenyi tér környékén, amelyek összekötik a kerületet a főváros más részeivel.
A kerület gazdag történelmi múlttal rendelkezik. A 19. században a Károlyi család birtokolta a területet, és gróf Károlyi István 1831-től kezdődően a birtok egyes részeit pesti polgároknak adta bérbe, akik nyaralókat, vincellérházakat és serfőzőket építettek. Az 1846-ban átadott Pest-Vác vasútvonal pedig kedvelt kiránduló- és nyaralóhellyé tette a települést, ahol a sínek mindkét oldalán impozáns villák épültek.
A kerület területe körülbelül 26,9 km², lakosainak száma megközelítőleg 75 000 fő. A népsűrűsége így jóval alacsonyabb, mint a belvárosi kerületeké, ezért inkább közepesen sűrűn lakott, kertvárosias jellegű területnek számít Budapestben. A kerületben megtalálhatók panelházak és lakótelepek, például Újpalotán, de sok családi házas, kertvárosi rész is van, főként Rákospalota és Pestújhely területén. A kerület gazdasági jelentőségét növeli, hogy az autópályákkal való kapcsolata révén vonzóvá vált a kereskedelmi nagyberuházások számára, így számos áruház és üzlet telepedett itt le, melyek a "kereskedelem kerületévé" változtatták ezt a részt.
Fekvése Budapest északkeleti részén helyezkedik el. Északkeleten Fót, keleten Csömör, délkeleten a XVI. kerület, délnyugaton a XIV. kerület, nyugaton pedig a IV. kerület határolják.
Fontosabb útjai és csomópontjai Az M3-as autópálya bevezető szakasza, a Fő út, a Szentmihályi út, a Nyírpalota út, a Kolozsvár utca, a Rákos út, a Fő tér, a Hubay Jenő tér, a Sztárai Mihály tér és a Kossuth utca
Néhány főbb útvonala, mint az Árpád úti felüljáró, az Illyés Gyula utca, a Régi Fóti út és a Külső Fóti út, továbbá a Rákospalotai határút tehermentesítésére épült új út az országos közúthálózat részének tekinthető, előbbiek mint a Fóton és Veresegyházon át Galgamácsáig vezető 2102-es út fővároson belüli szakaszai, utóbbi pedig a kerületet Csömörrel összekötő 21 105-ös számú mellékút városhatáron belüli része.
Története A Nyír, később Palota nevű falu dombhátra épült a Szilas-patak mentén. Legrégebbi építészeti emlék az 1200-as évek körül épült templomának romjai, amelyek az 1735-ben felépített Kossuth utcai római katolikus műemléktemplom alapjainak részét képezik. Mellette egy 14-17. század között működő temetőt is sikerült feltárni. A falu első ismert birtokosa Lóránd ispán, 1347-ben választott budai bíró, kinek családja a 15. századig birtokolja Palotát, 1638-ban az Újfalusyaké lesz a falu. A törökök kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc alatt a település többször elnéptelenedett, de mindig újra benépesült. 1749-től a galánthai Fekete család tulajdona lesz a terület, majd elszegényedésük után, a 19. század elejétől a Károlyi családé.
Számos más fővároskörnyéki település mellett 1950. január 1-jével csatolták Budapesthez Rákospalota megyei várost és Pestújhely nagyközséget, melyekből a kerület létrejött, ugyanakkor az addig Rákospalotához tartozott Istvántelek az Újpestből alakult IV. kerület része lett.
1969 és 1978 között felépült Újpalota, a főváros egyik legnagyobb lakótelepe.
Népesség
A XV. kerület lakónépessége 2022. október 1-jén fő volt, ami Budapest össznépességének 4,6%-át tette ki. A 2011-es népszámlálás óta 2554 fővel csökkent a kerület lakosság száma. Ebben az évben az egy km²-re jutó lakók száma, átlagosan ember volt. A XV. kerület népesség korösszetétele igen kedvezőtlen. 2022-ben a kerület lakónépességének a 12%-a 14 évnél fiatalabb, míg a 65 éven felülieké 22% volt. 2021-ben a férfiaknál 71,9, a nőknél 78,1 év volt a születéskor várható átlagos élettartam. A legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségi végzettséggel rendelkezők élnek a legtöbben a kerületben fő, utánuk következő nagy csoport a diplomával rendelkezők fővel. 2022-ben a 6 évnél idősebb népesség 87,3%-nál volt internet elérési lehetősége. A népszámlálás adatai alapján a kerület lakónépességének 12%-a, mintegy 9217 személy vallotta magát valamely kisebbséghez tartozónak. A kisebbségek közül cigány, kínai és vietnámi nemzetiségűnek vallották magukat a legtöbben.
A 19. század utolsó harmadától a XV. kerület lakosságszáma lassan növekedett, egészen 1900-ig. Az 1900-as években hatalmasat növekedett a lakosság száma, majd dinamikusan növekedett tovább a második világháborúig. A háború következtében a kerület a lakosságának a 3,1%-át veszítette el. A kerület lakossága 1970-ig gyakorlatilag stagnált, majd a 70-es években ugrásszerűen megnőtt a kerület népessége, az újpalotai lakótelep felépítése révén. A legtöbben 1980-ban éltek a kerületben fő. A 80-as évektől, egészen napjainkig csökken a kerület népességszáma, ma már kevesebben laknak a XV. kerületben, mint 1980-ban.
A 2022-es népszámlálási adatok szerint a magukat vallási közösséghez tartozónak valló XV. kerületiek túlnyomó többsége római katolikusnak tartja magát. Emellett jelentős egyház a kerületben, még a református.
Iskolai végzettség
A 2001-es népszámlálási adatok alapján, a XV. kerületben a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségivel rendelkezők éltek a legtöbben fővel. Második legnagyobb csoport az általános iskolai végzettséggel rendelkezőek voltak fővel, utánuk következett az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők fővel, a szakmunkás végzettséggel rendelkezők fővel, végül a diplomával rendelkezőek fővel.https://nepszamlalas2022.ksh.hu/adatbazis/#/table/WBS003/N4IgFgpghgJiBcBtEAVAogGQPoGUBaWAggCKEogC6ANCAM4CWMECy6ASgKrYDiaA8gFZKNWhADGAF3oB7AHYtUASQCyaLAAU0bRX2LCQAM3oAbCRABOtBKADW9WXHghlUAA4gaEWRPP0IVpFYtLixeQQ9be0cQHAgJDxAANyhjAFd_BQAGAEYhCgBfalYVNU1tXQiQOwcEGLiE5LSMpBAAJkycykKqIOx8IlJyKkiap1j4mkb0gOQMRRwAaWyEucXWlfmFgGYNxYAWXYW8woL8oA
A 2011-es népszámlálási adatok alapján, a XV. kerületben a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségivel rendelkezők éltek a legtöbben fővel. Második legnagyobb csoport az általános iskolai végzettséggel rendelkezőek voltak fővel, utánuk következett a diplomával rendelkezők fővel, a szakmunkás végzettséggel rendelkezők fővel, végül az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők 6462 fővel.https://nepszamlalas2022.ksh.hu/adatbazis/#/table/WBS003/N4IgFgpghgJiBcBtEAVAogGQPoGUBaWAggCKEogC6ANCAM4CWMECy6ASgKrYDiaA8gFZKNWhADGAF3oB7AHYtUASQCyaLAAU0bRX2LCQAM3oAbCRABOtBKADW9WXHghlUAA4gaEWRPP0IVpFYtLixeQQ9be0cQHAgJDxAANyhjAFd_BQAGAEYhCgBfalYVNU1tXQiQOwcEGLiE5LSMpBAAJhzsykKqIOx8IlJyKkiap1j4mkb0gOQMRRwAaU6aOcXWhNWFgGYN-YWAFl3FvMKC_KA===
A 2022-es népszámlálási adatok alapján, a XV. kerületben a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségivel rendelkezők éltek a legtöbben fővel. Második legnagyobb csoport a diplomával rendelkezőek voltak fővel, utánuk következett az általános iskolai végzettséggel rendelkezők fővel, a szakmunkás végzettséggel rendelkezők fővel, végül az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők 5690 fővel.https://nepszamlalas2022.ksh.hu/adatbazis/#/table/WBS003/N4IgFgpghgJiBcBtEAVAogGQPoGUBaWAggCKEogC6ANCAM4CWMECy6ASgKrYDiaA8gFZKNWhADGAF3oB7AHYtUASQCyaLAAU0bRX2LCQAM3oAbCRABOtBKADW9WXHghlUAA4gaEWRPP0IVpFYtLixeQQ9be0cQHAgJDxAANyhjAFd_BQAGAEYhCgBfalYVNU1tXQiQOwcEGLiE5LSMpBAAJkzW1spCqiDsfCJScipImqdY-JpG9IDkDEUcAGlshPmlrpo1xYBmVYXFgBY9pbzCgvygA=
Jelképei A címeren csúcsos zöld pajzstalpon, középen aranymázas búzakalásszal kettéosztott pajzsmezőben egy-egy szimmetrikusan elhelyezkedő, kifelé fordított ezüst mázas ekevas látható. A címerpajzsot jobbról olajfaág, balról cserfaág övezi.
A kerület zászlaja, illetve lobogója 2:1-arányú fekvő téglalap alapon, a zászlórúdtól kezdődően egyenlő szélességű fehér-világoskék-fehér-világoskék színnel függőlegesen csíkozott sávokból áll, amelyet a középső világoskék-fehér sávban az önkormányzat csúcsos pajzstalpon álló címere díszíti.http://www.bpxv.hu/rendeletek/311999.doc - Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének 31/1999. (XI. 1.) ök. rendelete az Önkormányzat jelképei, valamint a Rákospalota, Pestújhely, Újpalota név használatáról
Önkormányzat és közigazgatás Polgármesterei Név Jelölő szervezet Időszak Források Czibik Tamás SZDSZ 1990–1996 Az 1990-es választás eredményei: Az 1994-es választás eredményei: Hajdu László MSZP 1996–2010 Az 1996-os időközi választás eredményei:Cs. Kiss Éva: Az új palotai polgármester polgárbarát hivatalt akar. Népszabadság - Budapest melléklet, 1996. december 10. Online hozzáférés: 2024. október 3. Az 1998-as választás eredményei: A 2002-es választás eredményei: A 2006-os választás eredményei: László Tamás Fidesz 2010–2014 A 2010-es választás eredményei: Hajdu László DK 2014–2018 A 2014-es választás eredményei: Cserdiné Németh Angéla RÁTE-Szolidaritás 2018– A 2018-as időközi választás eredményei: DK A 2019-es választás eredményei: DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd A 2024-es választás eredményei:
A kerületben a rendszerváltás óta eddig kétszer kellett időközi polgármester-választást tartani, 1996-ban és 2018. szeptember 30-án. Az előbbi oka és részletes eredményei még tisztázást igényelnek, utóbbira viszont azért került sor, mert az addigi polgármester parlamenti mandátumot szerzett, ami összeférhetetlennek minősült a polgármesteri tisztséggel.
A 2024-es önkormányzati választás eredménye
A polgármester-választás eredményehttps://vtr.valasztas.hu/onk2024/valasztopolgaroknak/varmegyek-telepulesek/varmegyek/01/telepulesek/015?tab=results&filter=mayor
Jelölt neve Jelölő szervezet(ek) Szavazatok száma Szavazatok arányaCserdiné Németh AngélaDK – Jobbik – LMP – Zöldek – Momentum – MSZP – Párbeszéd- ZÖLDEK47,49% Lehoczki ÁdámFidesz-KDNP37,54% Palocsai Béla Független8,04% Bartal András Mi Hazánk6,93%Összesen100%
A képviselőtestület-választás eredményehttps://vtr.valasztas.hu/onk2024/valasztopolgaroknak/varmegyek-telepulesek/varmegyek/01/telepulesek/015?tab=results&filter=representative
Párt Mandátumok Képviselő-testület DK – Jobbik – LMP – Zöldek – Momentum – MSZP – Párbeszéd- ZÖLDEK 13P Fidesz – KDNP 4 Mi Hazánk 1
Országgyűlési képviselők A régi választójogi törvény, az 1989. évi XXXIV. törvény hatálya alatt a kerület két választókerülethez tartozott, a Budapest 6. és 23. számú választókerületekhez.2/1990. (I. 11.) MT rendelet az országgyűlési egyéni és területi választókerületek megállapításáról
Régi Budapest 6. számú választókerületBudapest 6. számú választókerületének választási eredményei Török Ferenc (SZDSZ) (1990–1994) Kiss Péter (MSZP) (1994–2010) Wintermantel Zsolt (Fidesz) (2010–2014)
Régi Budapest 23. számú választókerületBudapest 23. számú választókerületének választási eredményei Mécs Imre (SZDSZ) (1990–1994) Hajdu László (MSZP) (1994–2010) László Tamás (Fidesz) (2010–2014)
A 2014-2022 közötti országgyűlési választásokon a IV. kerület egyes részeivel együtt önálló választókerületet alkotott, Budapesti 12. sz. országgyűlési egyéni választókerület néven. CiklusKépviselőPárt2014–2018László Tamás Fidesz-KDNP2018–2022Hajdu László DK2022–2026Barkóczi Balázs DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd