Jurga Šeduikytė (Telšiai, Samogitia, 1980. február 10.) litván popzenész énekesnő, dalszerző.

A zene szeretete korán megnyilvánult, mert szülei is zenészek voltak. Gimnáziumi évei alatt zongoraleckéket vett.

Karrierje 2002-ben kezdődött, amikor jelentkezett a fiatal és tehetséges énekeseket kutató Fizz Superstar Showba. Ezt követően 2004-ben csatlakozott a Muscat nevű együtteshez. Közben a Vilniusi Egyetemen elvégezte BSc-n az újságírás, majd MSc-n a PR szakot. 2005-ben jelent meg debütáló lemeze, az Aukso pieva (Arany mező), melyről a Nebijok (Ne félj) című dal nyolc héten keresztül vezette a litván slágerlistát. Jurga litván és angol nyelven egyaránt énekel, első lemezéért számos díjat kapott hazájában, többek közt a 2006-os litván Bravo díj legjobb énekesnője, legjobb bemutatkozó albuma és egyben a legjobb albuma is.

Vokális dzsesszt és popzenét vegyítő zenéje a környező balti államokban egyre népszerűbb lett, 2006 után pedig nemzetközi körökben is mind többen ismerték meg. 2007-ben megjelent második lemeze, az Instrukcija (Utasítás) két héten belül aranylemez lett, novemberben pedig az MTV Music Awardson, a Baltikum kategóriában elnyerte a legjobb előadó díját . A 5th Season című dalát az MR2-Petőfi Rádió is játssza. 2008. augusztus 28-án született meg a fia, akit Adas névre kereszteltek.

Diszkográfia Albumok Aukso pieva (2005) Aukso pieva - m., l. Jurga Šeduikytė Aš esu tiktai jei tu esi - m. Jurga Šeduikytė, l. Andrius Mamontovas Nebijok - m., l. Jurga Šeduikytė Trouble - m., l. Jurga Šeduikytė Pilnatis - m. Jurga Šeduikytė, l. Andrius Mamontovas Laisvė - m. Eurika Masytė, l. Justinas Marcinkevičius Kai pamirši tu mane - m., l. Andrius Mamontovas The longest day - m., l. Jurga Šeduikytė Gėlių takai - m., l. Jurga Šeduikytė Galbūt - m., l. Jurga Šeduikytė Saulė vandeny - m., l. Jurga Šeduikytė Vakar lijo čia - m., l. Jurga Šeduikytė

Instrukcija (2007)

Instrukcija - m., l. Jurga Šeduikytė Koralų pasaka - l. Jurga Šeduikytė Angelai - m., l. Jurga Šeduikytė Smėlio žmonės - m., l. Jurga Šeduikytė Spiderwoman: rising - m., l. Jurga Šeduikytė Juodos gulbės - m., l. Jurga Šeduikytė 5th season - m., l. Jurga Šeduikytė Benamio daina - m., l. Jurga Šeduikytė Renkuosi Žemę - m., l. Jurga Šeduikytė Ryte - m., l. Jurga Šeduikytė Per silpna - m., l. Jurga Šeduikytė Šerlokas Holmsas - m., l. Jurga Šeduikytė Prie žalio vandens - l. Jurga Šeduikytė

Külső hivatkozások Hivatalos honlap Jurga in myspace.com Hivatalos rajongóklub mr2.hu

Kategória:Popénekesek Kategória:Litván énekesek Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek