A Tyrrell Racing Organisation (röviden Tyrrell) egy volt Formula–1-es csapat, amelyet Ken Tyrrell alapított 1958-ban. Kezdetben alacsonyabb osztályokban szerepeltek, majd 1968-tól 1998-ig a Formula–1-ben vettek részt, saját építésű autókkal az 1970-es kanadai nagydíj óta voltak jelen a sportágban. A legnagyobb sikereket az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején érték el, amikor Jackie Stewart három versenyzői- (1969, 1971 és 1973) és egy konstruktőri világbajnoki (1971) címet szerzett csapatának. A későbbiekben már nem szerepeltek ilyen eredményesen, utolsó győzelmüket az 1983-as kelet-amerikai nagydíjon szerezték meg. Leghíresebb versenyzői Jackie Stewart, Jody Scheckter és Jean Alesi volt. A csapat 1998-ban szűnt meg, miután a BAR felvásárolta őket.
A csapat története Alacsonyabb osztályokban (1958–1967) A Tyrrell Racing először a Formula–3-ban mutatkozott be, 1958-ban. Ekkor még az alapító, Ken Tyrrell is versenyzett. Miután Tyrrell rájött, hogy nem igazán megy neki a versenyzés, a Formula–Junior nevű kategóriában indított egy csapatot, ahol már nem mint versenyző, hanem csapatvezető volt a csapat tagja. Tyrrell már ezekben az években leszerződtette a csapathoz Jackie Stewartot, aki később, szintén az istálló színeiben, háromszoros világbajnok tudott lenni. 1965-ben, 1966-ban és 1967-ben a BRM-mel együttműködve a Formula–2-ben indultak, ekkor határozták el, hogy 1968-ban Formula–1-es csapatot fognak indítani.
A Formula–1-ben 60-as évek 175px|balra|bélyegkép|Jackie Stewart 1969-ben Tyrrell 1968-ban végre megvalósította álmát, az Elf és a Ford segítségével beléphetett csapatával a Formula–1-be. A csapat kasztniját a Matra nevű francia cég gyártotta.
1969-ben a Matra úgy döntött, hogy nem marad tovább az F1-ben. Ennek ellenére Jackie Stewart könnyedén nyerte meg ebben az évben a VB-t a Cosworth-motorral hajtott autójával. Egyébként ez volt az első világbajnokság, hogy francia érdekeltségű csapat nyerni tudott az F1-ben. Nagyszerű kezdés volt, rögtön a 2. évükben megnyerték a VB-t.
70-es évek 180px|balra|bélyegkép|A Tyrrell 003-as, amivel Jackie Stewart vezetésével 1971-ben az istálló mindkét VB-t megnyerte Az 1970-es szezonra a Tyrrell egyesült a francia-amerikai céggel, a Simca-val, ami támogatójuk, a Ford riválisának, a Chryslernek egy leányvállalata. Ekkor a Matra megkérte őket, hogy inkább az ő motorjukat használják a Cosworth helyett. Ám miután Stewart tesztelte azt, arra a megállapításra jutott, hogy a Matra motorja nagyságrendekkel gyengébb a Cosworth-motornál.
A Tyrrell költségvetésének nagy részét a Ford és a francia olajcég, az Elf támogatása tette ki. Ez utóbbinak volt egy megállapítása a Renault-val, miszerint nem támogathat Simca-partnert, emiatt Ken Tyrrellnek kevés lehetősége volt, végül a March kasztniját vásárolta meg, ám ez csak ideiglenes megoldás volt, miközben a csapat, nagy titokban, elkezdte első saját autóját tervezni.
jobbra|bélyegkép|180px|A Tyrrell 006-os, amivel Jackie Stewart 1973-ban ismét megnyerte az egyéni VB-t
A csapatot továbbra is támogatta a francia olajipari óriás, az Elf. Tyrrell szerette volna megtartani a tradicionálisan francia, kék versenyautó-színeket a csapat létének nagy része alatt. A March-Ford, ami végül is Tyrrell volt, 1970-ben közepes sikerrel futott, miközben Derek Gardnerrel még mindig dolgoztak a csapat első teljesen saját autóján az angliai Ockham városában.
1970 végén felbukkant a Tyrrell 001-es, ami nagyban hasonlított az MS80-asra, amivel anno mindkét VB-t megnyerték Stewarttal és François Cevert-rel. Stewart 1972-ben gyomorfekéllyel küszködött, de 1973-ban teljesen egészségesen tért vissza a versenypályákra.
balra|bélyegkép|180px|Az 1976-ban bevetett, hatkerekű P34-es, alighanem a legradikálisabb F1-es autó
Ebben az évben ő és Cevert végeztek a VB első két helyen. 1973. október 6-án beárnyékolta a csapatot egy tragédia. Az ez évi amerikai nagydíjon, Watkins Glenben François Cevert elhunyt egy gyakorláson. Stewart a szezon végén visszavonult, valamint az istálló is hirtelen visszalépett, tálcán kínálva a konstruktőri elsőséget a Lotusnak. Stewart a szezon végén hivatalosan is bejelentette visszavonulását, és a Tyrrell, sztárversenyzőjük és francia támogatója nélkül többé sohasem tudtak hasonló magasságokba emelkedni.
jobbra|bélyegkép|175px|A P34-es 1977-es változata
Ennek ellenére az istálló egy erős középcsapat maradt, és a 70-es években továbbra is tudtak versenyeket nyerni Scheckterrel és Depailler-vel. A legemlékezetesebb győzelmük az 1976-os svéd nagydíjon volt, amikor kettős győzelmet arattak, a Derek Gardner tervezte P34-essel. A P34-es volt az első (és egyetlen) sikeres hatkerekű F1-es autó.
80-as évek balra|bélyegkép|175px|Az 1983-ban használt Tyrrell 011-es 1977-től kezdődően, egészen az 1980-as évek közepéig szinte az összes csapat lecserélte a korábban használt szívómotorokat turbómotorokra, ám a megfelelő anyagi háttér nélkül a Tyrrellnek maradnia kellett a korábban használt Cosworth DFV-nél. Két évtized technikája ötvöződött az istállónál, amely ekkoriban már sokat küzdött pénzügyi nehézségekkel. Ekkor a régi motor megtartása tűnt a legészszerűbbnek. Az utolsó győzelmüket a klasszikus turbómotorral az 1983-as kelet-amerikai nagydíjon szerezték Michele Alboreto révén. Ezzel együtt ez volt a csapat utolsó győzelme is. A csapatot utólag kizárták az 1984-es szezonból, miután ólmot találtak az autóik benzintartályában a kelet-amerikai nagydíjon. Ezek után nem keltett meglepetést, hogy miután a Tyrrellt kizárták, egyhangúlag megszavazták a maximum benzinmennyiség megváltoztatását, ezzel együtt szinte az egész, a turbó-motoroknak kedvező szabálykönyvet is átírták.
A Tyrrell a 80-as, 90-es években már csak szenvedett, egyre nagyobb pénzügyi nehézségek jelentkeztek az istállónál, és a klub fokozatosan tönkrement. Az, hogy Ken Tyrrell még ilyen nehézségek és a sikeres éveket meg sem közelítő eredmények ellenére is kitartott, mélyen elismert emberré tették őt a bokszutca berkeiben.
90-es évek A 90-es évek elején még a francia Jean Alesi vezetésével, a Harvey Postlethwaite által tervezett Tyrrell 019-essel még párszor borsot törtek a nagyok orra alá, ugyanis például 1990-ben Alesi két második helyezést is elkönyvelhetett Phoenixben és Monacóban - előbbin a győzelemhez is nagyon közel került az istálló, Alesi ugyanis 30 körön keresztül vezette is a versenyt. A francia a következő idényt már a Ferrarinál kezdte, ám egy nagyobb szponzori segítséggel még Stefano Modenának sikerült egy első soros rajthelyet elérnie a monacói nagydíjon, ahol a 2. helyre kvalifikálta magát, Ayrton Senna mögé/mellé és a következő futamon Kanadában 2. lett a futamon. Ezután már semmi komoly eredményt nem sikerült produkálnia a csapatnak, visszaestek a középmezőnybe.
jobbra|bélyegkép|175px|Az utolsó Tyrrell az 1998-as spanyol nagydíjon Takagival
1998 végén Ken Tyrrell eladta az istállót a British American Tobacco amerikai dohányipari cégnek, és később, a Tyrrell jogutódjaként, megalakult a BAR, az 1999-es VB-n már ezen a néven indultak. A BAR nem igazán tudta megismételni elődje sikereit, bár 2004-ben több dobogós helyezést is sikerült elérniük, főleg a brit Jenson Buttonnal, a japán Szató Takuma egyszer lett dobogós, ám futamot a megalakulásuk óta egyszer sem tudtak nyerni. A BAR jogutódja 2005-ben a Honda gyári csapat lett, ahol Button meg tudta nyerni a 2006-os magyar nagydíjat. Később a Honda kiszállásával Brawn GP néven (2009), majd 2010-től gyári Mercedes csapatként él a jogfolytonosság.
A Tyrrell utolsó versenye a japán nagydíj volt, ahol Ricardo Rosset nem tudta magát kvalifikálni, a csapat másik tagja, Takagi Toranoszuke pedig a 28. körben kiesett, miután ütközött Esteban Tuero Minardijával.
Ken Tyrrell 2001. augusztus 25-én rákban hunyt el.
Teljes eredménylista
Jelmagyarázat: =Dunlop, =Avon, =Goodyear, =Pirelli A félkövérrel jelzett versenyző abban az évben világbajnok lett.
Évad Modell Gumi Motor Versenyzők Helyezés 1998 026 Ford V10 Ricardo Rosset Takagi Toranoszuke – (0 pont) 1997 025 Ford V8 Jos Verstappen Mika Salo 10. (2 pont) 1996 024 Yamaha V10 Katajama Ukjó Mika Salo 8. (5 pont) 1995 023 Yamaha V10 Katajama Ukjó Gabriele Tarquini Mika Salo 9. (5 pont) 1994 022 Yamaha V10 Katajama Ukjó Mark Blundell 7. (13 pont) 1993 020C, 021 Yamaha V10 Katajama Ukjó Andrea de Cesaris – (0 pont) 1992 020B Ilmor V10 Olivier Grouillard Andrea de Cesaris 6. (8 pont) 1991 020 Honda V10 Nakadzsima Szatoru Stefano Modena 6. (12 pont) 1990 018, 019 Ford V8 Nakadzsima Szatoru Jean Alesi 5. (16 pont) 1989 017B, 018 Ford V8 Jonathan Palmer Michele Alboreto Jean Alesi Johnny Herbert 5. (16 pont) 1988 017 Ford V8 Jonathan Palmer Julian Bailey 8. (5 pont) 1987 DG016 Ford V8 Jonathan Palmer Philippe Streiff 6. (11 pont) 1986 014, 015 Renault (turbó) Martin Brundle Philippe Streiff 7. (11 pont) 1985 012, 014 Renault (turbó)Ford V8 Martin Brundle Stefan Johansson Stefan Bellof Ivan Capelli Philippe Streiff 9. (7 pont) 1984 012 Ford V8 Martin Brundle Stefan Johansson Stefan Bellof Mike Thackwell Kizárva 1983 011, 012 Ford V8 Danny Sullivan Michele Alboreto 7. (12 pont) 1982 011 Ford V8 Slim Borgudd Brian Hanton Michele Alboreto 7. (25 pont) 1981 010, 011 Ford V8 Eddie Cheever Kevin Cogan Ricardo Zuniño Michele Alboreto 8. (10 pont) 1980 009, 010 Ford V8 Derek Daly Jean-Pierre Jarier Mike Thackwell 6. (12 pont) 1979 009 Ford V8 Didier Pironi Jean-Pierre Jarier Geoff Lees Derek Daly 5. (28 pont) 1978 008 Ford V8 Didier Pironi Patrick Depailler 4. (38 pont) 1977 P34 Ford V8 Ronnie Peterson Patrick Depailler 5. (27 pont) 1976 007, P34 Ford V8 Jody Scheckter Patrick Depailler 3. (71 pont) 1975 007 Ford V8 Jody Scheckter Patrick Depailler Jean-Pierre Jabouille Michel Leclère 5. (25 pont) 1974 005, 006, 007 Ford V8 Jody Scheckter Patrick Depailler 3. (52 pont) 1973 005, 006 Ford V8 Jackie Stewart François Cevert Chris Amon 2. (82 pont) 1972 002, 003, 004, 005, 006 Ford V8 Jackie Stewart François Cevert Patrick Depailler 2. (51 pont) 1971 001, 002, 003 Ford V8 Jackie Stewart François Cevert Peter Revson Világbajnok (73 pont) 1970 March 701, 001 Ford V8 Jackie Stewart Johnny Servoz-Gavin François Cevert 3. (28 pont)
Külső hivatkozások
Kategória:Tyrrell Racing