Miller Zoltán (Budapest, 1973. december 10.) eMeRTon-díjas magyar színész, énekes.
Életpályája Szülei operaénekesek: édesanyja Dobránszky Zsuzsanna, édesapja Miller Lajos, Kossuth-díjas és a Nemzet Művésze volt. Az Óbudai Gimnáziumban érettségizett 1992-ben, ahol Ördögfiókák névvel rockzenekart alapított. Előbb feldolgozásokat (Guns N’ Roses, Deep Purple, Led Zeppelin, AC/DC) játszottak, majd – Miller Zoltán „megvillantva” dalszerzői és szövegírói képességeit, – saját dalokat is. Édesanyja ajánlására jelentkezett a Gór Nagy Mária Színitanodába, ahol 1994-ben végzett. Osztálytársai között volt Ullmann Mónika, Liptai Claudia és Szabó P. Szilveszter.Madudák Tímea: Miller Zoltán társ nélkül él (1. rész) (2. rész) , kiskegyed.hu – 2007. április 25. A tanoda befejezése óta szabadúszó.
Növendékként, 1993-ban szerepet kapott az Arany János Színház Grease című GNM-es produkciójában Doddy szerepében, amelyet még sokáig játszottak az ország számos színpadán. Pályája elején prózai szerepekben és musicalekben egyaránt láthatta őt a közönség. Többek között szerepelt az Operett Színház Valahol Európában című darabjában is, játszott továbbá a Tháliában, a József Attila Színházban, a Madách Színházban, a Soproni Petőfi Színházban, a Piccolo Színházban, a Tivoliban és a Miskolci Nemzeti Színházban. Az 1997/1998-as évadot Duisburgban töltötte, ahol a A nyomorultakban Enjolras szerepét énekelte nagy sikerrel.
1995-ben Berkes Gáborral megalapította Emberek nevű zenekarát; a BMG-vel közösen három albumot is kiadtak, ebből rögtön az első, a Száz út, majd az 1997-ben megjelent második nagylemez, a Tábortűz is aranylemez lett. 1998-ban adták ki harmadik nagylemezüket Forog a Föld címmel. 2011-ben tartották a 15. születésnapi koncertjüket.Emberek Együttes Nagykoncertje , ramcolosseum.hu – 2012. május 15.
Miller Zoltán 1999-ben, mint az „év legjobb musical énekese” eMeRton-díjat kapott. A Madách Színház Az Operaház Fantomja musicaljében – hármas szereposztásában Csengeri Attila és Sasvári Sándor mellett – a Fantomot és – a darab másik férfi főszerepét, – a hősszerelmes Raoult is megformálta. 2004-ben az „év legnépszerűbb színésze” kategóriában vehette át a Súgó Csiga díjat. 2008-ban szólólemeze készítésére hivatkozva visszaadta mind a Fantom, mind Raoul szerepét.
2008. szeptember végén megjelent első szólólemeze Fehér és Fekete címmel a Sony BMG gondozásában, melyen hat feldolgozásszám és hat saját dal hallható. Az énekes a következőképpen fogalmazta meg a lemez irányvonalát: „Mindig megtaláltam mindenben a jót. Ha ért valami nagyon-nagyon kellemetlen, mondhatni tragikus dolog, akkor is azt mondtam: ez azért történt, mert valami sokkal jobb jön ezután! Az elmúlt tíz év szerelmei, gyötrelmei, gondolatai, élményei, a világgal való örök harc – néha kudarc –, feladás és újrakezdés, szárnyalás és mélyrepülés, kiégés és fellángolás, önpusztítás és életszeretet! De mindig őszintén! Ez mind egy lemezen!"-Audrey- Miller Zoltán először szólóban, Zene.hu – 2008. október 3.
2009–2011 között szinte teljesen visszavonult a zenei és színházi élettől (csupán néhány koncertet és előadást vállalt).millerzoltan.com biografia Mivel úgy érezte, a nézőket egyre kevésbé sikerül emberi történetekkel szíven találni, eltávolodott a színháztól, a művészetektől. Üzleti vállalkozásba kezdett, időlegesen egy amerikai multinacionális vállalat középvezetője volt.Miller Zoltán – Jó úton van, de nem volt könnyű rátalálni, ezo.tv – 2010. Ebben az időszakban üzleti pszichológiával, life coachinggal is foglalkozott.Vannak hasznos zsákutcák , ezo.tv – 2013.Újra „pályakezdőként”, szinhaz.hu – 2013. november 27. Játszott a budapesti Madách, József Attila és kecskeméti Katona József Színházak színpadain.Miller Zoltán válaszolt , baon.hu – 2011. január 31. Színészmesterséget tanít a Gór Nagy Mária Színitanodában.Balla Emőke: Miller Zoltán médiáról, sztárságról, szakmai mércéről , veol.hu – 2014. szeptember 27.Tanárok gnm.hu 2012 óta lép fel önálló esteken Mahó Andreával. 2013 decemberében az Erkel Színház színpadán egy különleges zenés estMiller Zoltán zenés esttel készül az Erkelben , Viva la Musical! – 2013. november 11. keretében lépett fel először édesapjával és fiával közösen.
2026-ban megpályázta a Madách Színház igazgatói posztját, ennek következtében visszaadta futó szerepeit.
Színpadi munkái mellett filmekben is szerepel, szinkronizál is.
Díjak Az Emberek zenekar első, „Száz út” című nagylemeze 1996 őszén, majd a „Tábortűz” címet viselő második albuma is aranylemezes lett.Embrerek, zene.hu – 2006. november 27.
EMeRTon-díj (1999) Súgó Csiga díj (2004) Gundel művészeti díj (2006)Bóta Gábor: Hagyományteremtés Gundel módra, Magyar Hírlap, 2006. május 30. Csináljuk a fesztivált! című televíziós műsor második szériájának győztese (2007) Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt - állami kitüntetés (2007)
Diszkográfia Szólólemezek ÉvAlbumLegmagasabb helyezésMinősítésMAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez2008Fehér és fekete Megjelenés: 2008. 5
Emberek (együttes) ÉvAlbumLegmagasabb helyezésMinősítésMAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez1995Száz út Megjelenés: 1995. 7 18pxaranylemez 19961997Tábortűz Megjelenés: 1997. 5 18pxaranylemez 19971998Forog a Föld Megjelenés: 1998. -
Kislemez 1996 karácsonya: Gyertyafény
Egyéb közreműködések BudapestMix – Budapest Rádió bemutatja (válogatás) Valahol Európában (musical) (1995) Best of Kisberkes (válogatás) (1997) Hippolyt (filmzene) (1999) Mama – Dalok édesanyáknak (válogatás) (2006) Holiday – A legnagyobb hazai nyári slágerek (válogatás) (2007) Nagyi lemez (válogatás) (2007) Csináljuk a fesztivált 3. (CD+DVD) (2008) Juventus Summer Hits 2008 (válogatás) (2008)
Filmek 2003. Zenés esték – Csendes éj... (az Erkel Színházból gálaestNemzeti Audiovizális Archívum, Csendes éj... műsor; Valahol Európa tévésorozatOrigo archivum Külsősök szállítanak 10 millió feletti műsorokat az MTV-nek – 2003. március 31.) 2006. A Napba öltözött leány (zenés film) – Áron 2007. 56 csepp vér (rochmusical film) – Mercutió 2007.Nemzeti Audiovizális Archívum, …meseautóban ...meseautóban (filmslágerek összeállítás) 2008.Nemzeti Audiovizális Archívum, Aranycsapat Aranycsapat (a József Attila Színház előadásának tévéváltozata) – Angyal Gyuri 2010. Vérző Magyarország (dokumentumfilm) 2010. Diplomatavadász (tévéfilmsorozat) – Ákos 2012. A Magyar Szabadság Napja Gödöllőn (dokumentumfilm) 2017–2018. Oltári csajok
Koncertfelvételek 2006. Bródy 60 Miller 2009! Emberek Koncert 2011.
Színházi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 39.2017. szeptember 11-i lekérdezésSzínházi adattár: Előadások adatbázis Darab Szerep Színház Bemutató Forrás A pillangók szabadok Don (szerepátvétel 1994 novembertől) Karinthy Színház 1994. március 12. Színházi adattár: A pillangók szabadok Hazudós Billy Billy (szerepátvétel) Játékszín 1994. március 25. Színházi adattár: Hazudós Billy A makrancos hölgy Lucentio Soproni Petőfi Színház 1994. október 8. Színházi adattár: A Makrancos hölgy Az első sírásó Ádám Soproni Petőfi Színház 1995. május 6. Színházi adattár: Az első sírásó Játék a kastélyban Ádám Jászai Mari Színház 1995. október 28. Színházi adattár: Játék a kastélyban Szombat, vasárnap, hétfő Soproni Petőfi Színház 1996. december 7. Színházi adattár: Szombat, vasárnap, hétfő Andorra Andri Soproni Petőfi Színház 1996. február 10. Színházi adattár: Andorra A 3 testőr D’Artagnan Vörösmarty Színház 1999. február 19. Színházi adattár: A 3 testőr A nyomorultak Marius Javert Madách Színház 1999. november 20. Színházi adattár: Nyomorultak Légy jó mindhalálig János József Attila Színház 2000. április 1. Színházi adattár: Légy jó mindhalálig Fame Nick Piccolo Színház 2000. szeptember 23. Színházi adattár: Fame 3 : 1 a szerelem javára Gyurka József Attila Színház 2001. április 28. Színházi adattár: 3:1 a szerelem javára A pókasszony csókja Valentin Budapesti Kamaraszínház 2001. december 20. Színházi adattár: A pókasszony csókja West Side Story Ferencvárosi Ünnepi Játékok 2001. június 29. PORT.hu: West Side Story Made in Hungária Ricky József Attila Színház 2001. október 6. Színházi adattár: Made in Hungária Anna Karenina Vronszkij Madách Színház 2002. március 23. Színházi adattár: Anna Karenina Evita Che Guevara Miskolci Nemzeti Színház 2002. október 11. Színházi adattár: Evita Az Operaház Fantomja Az Operaház fantomjaRaoul, Vicomte de Chagny Madách Színház 2003. május 30. Színházi adattár: Az Operaház Fantomja Volt egyszer egy csapat John Madách Színház 2005. május 27. Színházi adattár: Volt egyszer egy csapat Valahol Európában Művészetek Palotája 2005. május 9. PORT.hu: Valahol Európában Mi vagyunk a musical Madách Színház 2006. december 21. Színházi adattár: Mi vagyunk a musical Aranycsapat Angyal Gyuri József Attila Színház 2006. május 20. Színházi adattár: Aranycsapat 56 csepp vér Mercutió Papp László Budapest Sportaréna 2006. október 19. Színházi adattár: 56 csepp vér Édeskettes hármasban Vernon Gersch Madách Színház 2007. április 27. Színházi adattár: Édeskettes hármasban A nyomorultak Javert Katona József Színház 2010. szeptember 24. Színházi adattár: Nyomorultak Báthory Erzsébet Caravaggio Margitszigeti Szabadtéri Színpad 2012. július 13. Színházi adattár: Báthory Erzsébet Szenvedély Művészetek Palotája 2007. december 5. Színházi adattár: Szenvedély Jézus Krisztus szupersztár Pilátus Iseumi Szabadtéri Játékok (Szombathely) 2013. augusztus 2. Jézus Krisztus Szupersztár Szombathelyen! musicalinfo.hu Klotild néni Férj Karinthy Színház 2013. október 11. PORT.hu: Klotild néni Koldus és királyfi Miles Hendon (40 éves) Vörösmarty Színház 2013. december 22. Piszkos Fred, a kapitány Fülig Jimmy Városmajori Szabadtéri Színpad 2014. június 6. PORT.hu: Piszkos Fred, a kapitány Legénybúcsú Karó, a nők bálványa Magyarock Dalszínház (Komárom) 2014. július 18. Új magyar musical comedy készült – Jön a Legénybúcsú, szinhaz.hu – 2014. július 3. Chicago Billy Flynn Veszprémi Petőfi Színház 2014. november 3. Tűzrőlpattant Tündérország Táltos Csokonai Nemzeti Színház 2015. január 13. PORT.hu: Tűzrőlpattant Tündérország
Szinkronszerepei Lost in Space _ Elveszve az űrben: Don West _ Ignacio Serricchio Halt and Catch Fire _ CTRL nélkül: Joe MacMillan _ Lee Pace Spartacus: Julius Caesar – John Gavin A leghosszabb nap A kőbe szúrt kard: Narrátor – Sebastian Cabot A rózsaszín párduc: George Lytton – Robert Wagner Térden állva jövök hozzád: Gianni Voltale – Gianni Morandi A házasság buktatói: Mecnun Açıkgöz – Gökay Müftüoğlu Ha már nem lennél az enyém: Gianni Traimonti – Gianni Morandi A Parallax gyilkosságok: Joseph Frady – Warren Beatty A Midway-i csata A róka és a kutya: Tod – Mickey Rooney A rózsaszín párduc nyomában: George Lytton – Robert Wagner A szenvedélyek labirintusa A rózsaszín párduc átka: Clifton Sleigh őrmester – Ted Wass Legénybúcsú: Jay O'Neill – Adrian Zmed Akit csak a bosszú éltet: Brandon Ma – Brandon Lee Az elveszett fiúk: Michael Emerson – Jason Patric Mystic Pizza: Bill – Vincent D’Onofrio Lézer misszió: Michael Gold – Brandon Lee 1492 – A Paradicsom meghódítása: Adrian de Moxica – Michael Wincott Halálos lecke: Josh Wyatt – Dalton James Az ítélet éjszakája: Josh Wyatt – Stephen Dorff A kis Buddha: Chandaka – Santosh Bangera Lőj! Időzsaru – Timecop Shop-stop: Randal Graves – Jeff Anderson Hüvelyk Panna: Cornelius herceg – Gary Imhoff Fércember: Lazarus – Wil Wheaton A gyűlölet Kutass és rombolj: Biztonsági őr – Vincent Angell Palermo – Milánó, egyszeri utazás: Tarcisio Proietti – Valerio Mastandrea Szobatársak: Michael Holzcek – D.B. Sweeney Voodoo: Andy – Corey Feldman Jéghercegnő Anasztázia: Dimitrij (Énekhang) – Jonathan Dokuchitz Woop Woop – Az isten háta mögött: Teddy – Johnathon Schaech Alice Tükörországban: Subi Dee – Marc Warren Időgéppel a lovagkorba Moby Dick: Ishmael – Henry Thomas Az oroszlánkirály 2.: Ishmael – Jason Marsden Sűrűbb, mint a vér: Griffin Byrne – Dan Futterman A vörös hegedű: Frederick Pope – Jason Flemyng