A Midland F1 Racing (rövidítve MF1 Racing) egy volt Formula–1-es csapat, amely 2006-ban vett részt a világbajnokságban.
Előzmények
2004-ben pletykák kezdtek terjengeni arról, hogy a Midland Group részt venne a 2006-os szezonban. Eredetileg a Jaguar csapatát szerették volna felvásárolni, ehelyett viszont Eddie Jordan-nel ütöttek nyélbe egy 60 millió dolláros szerződést, melynek értelmében felvásárolták a Jordan csapatot a 2005-ös szezon kezdete előtt. thumb|250px|left| Narain Karthikeyan a Midland tulajdonában álló Jordan-t vezeti a 2005-ös amerikai nagydíjon. A csapat továbbra is Jordan név alatt üzemelt, azonban továbbra is a mezőny végén szenvedtek a két újonc pilótájukkal, az indiai Narain Karthikeyannal, valamint a portugál Tiago Monteiroval. A szezon fénypontja a csapat számára a Monteiro által elért harmadik hely volt a 2005. évi amerikai nagydíjon. (A versenyen mindössze hat autó indult a Michellin abroncsok okozta botrány miatt.) A Jordan csapat az utolsó pontját Belgiumban szerezte, ezúttal is Monteiro által.
Egyes források szerint A Midland csalódott volt a vásárlássál és már a hivatalos indulásuk előtt vevőket kerestek, akik átvennék a csapatot. A lehetséges vevők között szerepelt a korábbi Formula–1-es versenyző Eddie Irvine is, azonban az üzlet végül sikertelennek bizonyult.
A 2006-os szezon A téli tesztek 240px|thumb|left|Monteiro a Midland színeiben versenyzik 2006-ban thumb|right|A Midland két versenyzője összeütközik a kanadai nagydíj első körében. A szezon kezdete előtt a csapat neve MF1 Racing-re változott. A Midland M16-os versenyautó új színekkel debütált. A Jordan által korábban hosszú ideig használt sárgát leváltotta a piros, fehér és a fekete színek. A csapat motorbeszállítója a Toyota lett. A tél során sok versenyző tesztelte az autót, például az orosz Roman Ruszinov és a korábbi MotoGP versenyző Max Biaggi. Az eredeti tervek szerint Ruszinov lett volna a csapat egyik versenyzője, ezzel ő lett volna a bajnokság első orosz pilótája. Ez viszont nem történt meg, ezzel Ruszinov maradt az istálló egyik tesztpilótája. Sokáig az a hír járta, hogy Szató Takuma lehet az egyik pilóta ,azonban a felállás a következő lett: Monteiro maradt, Karthikeyan helyére pedig a Minardi-tól érkező Christijan Albers lett szerződtetve.
A versenyek Az MF1 Racing pénteki tesztversenyzői Versenyző Helyszín Markus Winkelhock Giorgio Mondini Adrian Sutil Az Spyker MF1 Racing pénteki tesztversenyzői Alexandre Prémat Adrian Sutil E. J. Viso Forrás: A bemutatkozás eléggé felemásan sikerült, ugyan bahreini nagydíjon a csapat a Super Aguri pilótáit egyszerűen előzte meg a csapat két pilótája, a többiektől jócskán elmaradtak. Az ausztrál nagydíj időmérőn edzésén Albersnek sikerült az egyik Toro Rosso-t megelőznie. A versenyneken azonban a csapat továbbra is beleszürkült a mezőnybe. Sokáig csak egyetlen kiemelkedő pillanat miatt volt emlékezetes a csapat; San Marinó-i nagydíjon a japán Ide Júdzsi összeütközött Albers-el ezzel az autó egy látványos borulás következtében teljesen összetört. (A versenyt követően bevonták Ide szuperlicecét.) A csapat egy újabb mérföldkőhöz érkezett a brit nagydíj-on, ahol ugyanis Albers-nek sikerült bejutnia a kvalifikáció második szakaszába. A Midland történelmet írt Silverstone-ban, hiszen Monteiro kerékcseréjen a sportág történelmében első ízben egy hölgy is részt vett: az ITV riporternője, Louise Goodman cserélte le a portugál bal hátsó kerekét. A kanadai nagydíj nagyon rosszul sikerült a Midland számára, ugyanis már az első körben kiütötte egymást. Monteiro ugyan tudta folytatni a vidalt, Albers számára viszont ez az ütközés a verseny végét jelentette. Az amerikai nagydíj azonban újabb pozitív élmény volt a Midland számára; a csapat két pilótája könnyedén beterelte a két M16-ost a Q2-be. A német nagydíj-on egy újabb mélypont következett, hiszen a csapat pilótáit kizárták a szabálytalan első szárnyuk végett. A magyar nagydíj-on került a Midland a legközelebb a pontszerzéshez, hiszen a kiesőknek köszönhetően a 9. illetve a 10. pozícióba fejezték be a viadalt. Hivatalosan Monteiro-t nyolcadiknak intették le, de mivel három kör hátrányban volt, Michael Schumacher pedig épp ennyi körrel a futam vége előtt adta fel a versenyt, a német kapta a nyolcadik helyért járó egy pontot. Eladás thumb|Christijan Albers az M16 versenygépet vezeti a Spyker narancssárga festésével. A csapat vezetője Alex Schnaider továbbra sem volt elégedett az istállóval és minél hamarabb el szerette volna adni csapatát. 2006. szeptember 9-én a csapatot felvásárolta a Spyker Cars $106.6 millió dolláros áron. A csapat értékesebb lett az által hogy a maximum 12 hely már betelt, ami azt jelentette hogy több új istálló nem nevezhetett be a bajnokságba. Eredmények a Formula–1-ben Összefoglaló Szezon Csapat Motor Versenyző Eredménylista 2006 BHR MAL AUS SMR EUR ESP MON GBR CAN USA FRA GER HUN TUR ITA CHN JPN BRA Pont Pozició Midland MF1 Racing Toyota Tiago Monteiro 17 13 Ki 16 12 16 15 16 14 Ki Ki Kiz 9 Ki Ki 0 20. Christijan Albers Ki 12 11 Ki 13 Ki 12 15 Ki Ki 15 Kiz 10 Ki 17 22. Spyker MF1 Racing Tiago Monteiro Ki 16 15 20. Christijan Albers 15 Ki 14 22.
* A csapatot a német nagydíjról flexibilis első terelőszárnyak használata miatt zárták ki. ** Spyker MF1 Racing néven
Jegyzetek
Kategória:Megszűnt Formula–1-es csapatok