6 : 3Az eredményt mint a magyar válogatott kivételes győzelmét említette a közbeszéd, ezért terjedt el a köztudatban a 6 : 3 kifejezés. A mérkőzés eredménye hivatalosan Anglia – Magyarország 3 : 6. Az angol válogatottat már a magyar csapat is verte meg ezt megelőzően, de nem hazai pályán. 1949-ben az angolok az írektől is vereséget szenvedtek, 2 : 0-ra, de azt a mérkőzést nem a válogatott hazai pályáján, a Wembley-ben, hanem az Everton liverpooli stadionjában, a Goodison Parkban játszották. Ez volt az angolok első veresége nem brit csapattól. Az 1924-ben épült Wembley-ben először a magyarok győzték le Angliát. volt az eredménye annak a legendás labdarúgó-mérkőzésnek, amelyet a magyar futballválogatott vívott 1953-ban a londoni Wembley Stadionban az angol labdarúgócsapattal, és amelyen a magyarok legyőzték a kontinentális európai csapat ellen hazai pályán 90 éve veretlen Angliát.

Előzmények Sebes Gusztáv már az olimpián lekötötte az Anglia elleni összecsapást. Ezt a párt első embere, Rákosi Mátyás nehezményezte, és ennek hangot is adott. A kapitány ezen akciója után kétséges volt, hogy az ország vezetése engedélyt ad a kiutazásra egy esetleges kudarc miatt.

Végül a korábbi jó szereplés és az Aranycsapat képviselte propaganda mégis utat nyitott, hiszen a mérkőzést nem csak a két országban figyelték, hanem egész Európa és az akkori futballvilág. Az angolok az „évszázad mérkőzésének” hirdették ezt a találkozót, ahol két világ, két futballnagyhatalom, a múlt játékstílusa az újítók, a sportág kitalálói és az olimpiai bajnok csapott össze az „angol oroszlánok” és a „mágikus magyarok”. A magyar csapat felkészülése rendkívül precízen zajlott. Kiszűrték az ellenfél taktikájának előnyeit és hátrányait. Olyannyira fontosnak érezték ezt a mérkőzést, hogy a Wembley Stadion paramétereit átmodellezték a Vasas pályára, hogy a játékosok még jobban szokják a kinti körülményeket.

Keretek : A táblázatokban szereplő adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek. Az Angliába kiutazó magyar keret tagjai.

NévSzületési idő és életkor Gól Klub Utolsó válogatottság K Grosics Gyula 27 0 Bp. Honvéd 1953. november 15-én Svédország ellen. K Gellér Sándor 3 0 Bp. Vörös Lobogó 1952. június 22-én Finnország ellen. V Buzánszky Jenő 19 0 Dorogi Bányász 1953. november 15-én Svédország ellen. V Lóránt Gyula 21 0 Bp. Honvéd 1953. november 15-én Svédország ellen. V Várhidi Pál 0 0 Bp. Dózsa – V Lantos Mihály 26 1 Bp. Vörös Lobogó 1953. november 15-én Svédország ellen. KP Bozsik József 44 3 Bp. Honvéd 1953. november 15-én Svédország ellen. KP Zakariás József 27 0 Bp. Vörös Lobogó 1953. november 15-én Svédország ellen. KP Kovács Imre 8 0 Bp. Vörös Lobogó 1952. július 15-én Románia ellen. CS Budai László 18 7 Bp. Vörös Lobogó 1953. november 15-én Svédország ellen. CS Kocsis Sándor 32 35 Bp. Honvéd 1953. október 4-én Csehszlovákia ellen. CS Hidegkuti Nándor 32 21 Bp. Vörös Lobogó 1953. november 15-én Svédország ellen. CS Puskás Ferenc 51 58 Bp. Honvéd 1953. november 15-én Svédország ellen. CS Czibor Zoltán 22 6 Bp. Honvéd 1953. november 15-én Svédország ellen. CS Sándor Károly 9 2 Bp. Vörös Lobogó 1953. július 5-én Svédország ellen. CS Csordás Lajos 6 3 Bp. Vasas 1953. október 11-én Ausztria ellen. CS Palotás Péter 14 9 Bp. Vörös Lobogó 1953. július 5-én Svédország ellen. CS Tóth Mihály 3 1 Bp. Dózsa 1953. október 11-én Ausztria ellen.Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv

Az összeállítások center|thumb|390px|Az aranycsapat 1953-ban első sor: Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula hátsó sor: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkuti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II. László

ANGLIA:GK 1 Gil MerrickRB 2 Alf RamseyLB 3 Harry JohnstonRH 4 Bill EckersleyCB 5 Billy Wright 10pxLH 6 Jimmy DickinsonRW 7 Stanley MatthewsIR 8 Ernie TaylorCF 9 Stan MortensenIL 10 Jackie SewellLW 11 George RobbCserék:Szövetségi kapitány: Walter WinterbottomMAGYARORSZÁG:GK 1 Grosics Gyula RB 2 Buzánszky JenőCB 3 Lóránt GyulaLB 4 Lantos MihályDM 5 Bozsik JózsefCB 6 Zakariás JózsefRW 7 Budai II LászlóFW 8 Kocsis SándorAM 9 Hidegkuti NándorFW 10 Puskás Ferenc 10pxLW 11 Czibor ZoltánCserék:GK 12 Gellér Sándor Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv

A mérkőzés bélyegkép|jobbra|Az Aranycsapat 1953. november 25-én|220px Az összecsapás előtt pár nappal érkezett meg a csapat a szigetországba. A taktika az ellenfél lerohanása volt. Fontos szerepet kapott a csatársor folyamatos helyváltoztatása, ami segíthetett az ellenfél hátvédsorának szétzilálásában. Az angolok talán le is kezelték a magyar csapatot, a mérkőzés előtt be sem melegítettek intenzíven. Több mint százezer ember várta a helyszínen a mérkőzés kezdetét.

Már az első percben Bozsik labdaszerzéséből Hidegkutit indította, majd egy szóló után az első percben megszületett az első magyar gól. Az akció annyira váratlan volt, hogy a kapusnak mozdulnia sem volt ideje. Alig negyedóra múlva az angolok válaszoltak. Mortensen indította Sewellt, aki a bal alsó sarokba lőtt. A huszadik percnél járt a mérkőzés, amikor a bal oldalon Czibor száguldott fel. Beadása Puskást találta meg, aki Hidegkutinak adta tovább, aki ezzel a második gólját jegyezte ezután. A harmadik magyar gólt gyakran nevezik az „évszázad góljának”. Látványosan hozta fel a magyar csapat a labdát, Czibor laposan begurította az akció végén Puskásnak aki (később világhírű visszahúzós cselével) elfektette a becsúszó Wrightot, az ellenfél csapatkapitányát, a világ egyik legjobb hátvédjét, majd védhetetlenül bombázott a rövid felső sarokba (1–3). Bozsik huszonöt méterről szabadrúgást végezhetett el, amibe félúton Puskás beletette a lábát és az bepattogott az ellenkező kapufához (1–4). Az első félidőben még Mortensen révén szépített az angol válogatott (2–4).

A második félidőben, az 50. percben Puskás szedett össze egy felszabadító rúgást, Bozsik elé passzolt, aki a tizenhatoson kívülről a kapu jobb oldalán a léc alá lőtte a labdát (2–5). Három perccel később Puskás Hidegkutit hozta helyzetbe, aki góljával mesterhármast állított be (2–6). A végeredményt Ramsey állította be büntetőből (3–6).

A második félidőben mind a két csapat fele annyi gólt lőtt mint első félidőben (1.félidő: 4-2, 2.félidő: 6-3).

A visszavágó Az angol válogatott fél évvel később revánsot szeretett volna venni, és visszavágót szerveztek Budapesten. Sebes Gusztáv a magyar válogatott vb-felkészülésébe építette a találkozót. A mérkőzés hatalmas érdeklődést kapott, a magyar közönség várta, hogy hazai pályán is láthassa azt a diadalt, amit előtte csak rádióban hallott vagy újságban olvasott. Az angolokon is nagy nyomás volt, és ehhez mérten elszántan készültek a visszavágásra. Felforgatott, ám még így is erős angol válogatottal érkeztek Magyarországra. Az angolok biztosak voltak abban, hogy a magyar csapat nem fog még egyszer olyan szintű játékot nyújtani, mint az angliai mérkőzésen. A magyar csapat azonban talán még nagyobb fölényben játszott, és megérdemelten ütötte ki ellenfelét. „Az angolok egy hétre jöttek és 7-1-re mentek!”

Kitüntetés A mérkőzésen pályára lépő magyar játékosok, valamint Mándi Gyula edző munka érdemrendet, Sebes Gusztáv szövetségi kapitány a munka vörös zászló érdemrendjét, Titkos Pál az OTSB labdarúgó-osztályának vezetője és Szepesi György rádióriporter a Szocialista Munkáért érdeméremSzocialista Munkáért Érdemérem - 1953, signum-laudis.hu kitüntetést vehette át.

Közvetítés 1953-ban Magyarországon még nem volt televíziózás, ezért a mérkőzést a Magyar Rádió közvetítette, a riporter Szepesi György volt.

1996-ban a honfoglalás millecentenáriuma alkalmából a BBC a Magyar Televíziónak ajándékozott egy kópiát a mérkőzés felvételéről. A képfelvétel alá Szepesi György rádióközvetítését illesztették hangnak, kivéve, amikor néhány alkalommal az Aranycsapat még élő tagjai emlékeztek vissza. A mérkőzést műsorra tűzték 2006-ban is, az elhunyt Puskás Ferencre emlékezve.

A hatvanadik évfordulón (2013-ban) a Kossuth Rádió leadta a teljes mérkőzést, a Duna csatorna pedig műsorra tűzte a BBC filmjét. 2015 januárjában még egyszer levetítették a teljes mérkőzést ismételten a Dunán, Buzánszky Jenő búcsúztatása alkalmából. A brit közszolgálati műsorszolgáltató eredeti felvételét a legendás rádióriporter emlékére, Szepesi György halálának napján, 2018. július 25-én az M4 Sport sugározta, ezúttal végig a rádióközvetítés hangjával.

2020-ban sor került az eredeti kópia magyarországi digitális felújítására. A felújított, és a gólok környezetében ki is színezett változatot 2020. november 25-én, a mérkőzés 67. évfordulóján mutatták be a Super TV2 csatornán. A mérkőzés kommentátora Matuz Krisztián volt.

A magyar labdarúgás napja A sporttörténeti győzelem emlékére és az Aranycsapat tiszteletére 1993-ban, a mérkőzés 40. évfordulóján a Magyar Labdarúgó-szövetség november 25-ét a magyar labdarúgás napjává nyilvánította.Válogatott: ma ünnepeljük a magyar labdarúgás napját - Nemzeti Sport, 2011. november 25.

A kultúrában

Hobo Blues Band A mérkőzésről – pontosabban az adott korról és az akkori hangulatról – írta a Hobo Blues Band a „6 : 3” című dalát, mely részben kifigurázza azt is, ahogy a kor vezetése „a szocializmus győzelmeként” könyvelte el a sporteseményt.

Játszd újra, Tutti! A mérkőzésről – pontosabban az adott korról és az akkori hangulatról – Tímár Péter készített vígjátékot 1999-ben azonos címen (6:3), melynek alcíme: Játszd újra, Tutti! Főhőse egy futballrajongó köztisztasági alkalmazott (kukás), aki hozzájut az Aranycsapat volt edzőjének személyes holmijához, köztük egy különleges mezhez, melyet felvéve, az visszarepíti őt az időben a mérkőzés idejébe, amikor megszületett. A főbb szerepekben Eperjes Károly, Szalay Krisztina, Cseh Tamás.

Jegyzetek

További információk

A Népsport másnapi címoldala Népsport, 1953. november (9. évfolyam, 218-239. szám) 1953-11-26 / 236. szám, adtplus.arcanum.hu 6:3 Az évszázad mérkőzese. Az Aranycsapat., youtube.com England V. Hungary 1953, britishpathe.com Matt Clough: 6:3. A meccs, amely örökre megváltoztatta a futballt; ford. Bartók Imre; Athenaeum, Budapest, 2023

Kapcsolódó szócikkek A magyar labdarúgó-válogatott 1954. május 23-i mérkőzése

1125 19531125 Kategória:1953 a labdarúgásban Kategória:Aranycsapat