Termés

400px|jobbra|bélyegkép|A nektarin termésének kialakulása

1. Tavasszal a vízfelvétel hatására a levél- és virágrügyek megduzzadnak, a rügyben az osztódó szövetek gyorsan osztódnak és differenciálódnak

2. A kibomló, fiatal virágrügyekben a párta és a csésze már jól elkülöníthető

3. A kihajtott virágokban látható a porzók és a termő megtermékenyítés előtti állapota

4. A megtermékenyítés után elhalnak a szirmok, a porzók, és a magház falának sejtjei osztódni kezdenek

5. A sejtek nagyobbodnak, ezzel nő a termés mérete. Elkezdődik a klorofill lebomlása, amitől a termés héja színesedik

6. A kifejlett, érett termés héját vörösre színezik a karotinoidok és az antociánok; az édes íz a szerves savak lebomlásának és a cukrok felhalmozódásának eredménye A termés (fructus) a zárvatermők (Magnoliophyta) sajátos, más növénycsoportra nem jellemző szerve, amely a termőből vagy csak annak magház részéből alakul ki.

Termésszerű képletekkel találkozhatunk egyes nyitvatermőknél is; ilyen például a tiszafafélék húsos magköpenye, az arillus, a csikófarkfélék álbogyója stb. A zárvatermők termése azonban a zárt magházból fejlődik ki, ami a nyitvatermőkre egyáltalán nem jellemző. A nyersen és frissen fogyasztásra alkalmas, édes terméseket és álterméseket gyümölcsöknek nevezzük. Számos nyelv nem különböztet meg a termés és a gyümölcs fogalmát.

A mag és a termés

A virágos növények fajfenntartását az úgynevezett reproduktív hajtások szolgálják. Az új sporofiton kezdeményt tartalmazó mag már a nyitvatermőknél kialakult, és a spóra helyett ez vált a faj szaporító, elterjesztő egységévé. Valódi termése azonban csak a zárvatermőknek van. A magok fejlődése és a termés érése közben a termő jelentősen átalakul. A termésfal a termő magházának falából képződik osztódásokkal és differenciláódással, miközben a magházban található magkezdemények magokká fejlődnek. A magok vagy a beérett termésben maradnak, vagy a termésfal felnyílása után kiszóródnak abból. A termésfal szerkezetében általában (mennyiségében és szerkezetileg) is a mezokarpium a meghatározó, bár más rétegek is válhatnak alapvetően fontossá; ilyen például a csonthéjas termésekben az elfásuló (szklerenchimatizálódó) endokarpium).

A mezokarpium alapvetően két irányban fejlődhet: szklerenchimatizálódik, tehát kiszárad és megkeményedik; elhúsosodik, tehát a vékony falú, parenchimatikus sejtek sok vizet és vízben oldott cukrot halmoznak fel.

A termés mindkét esetben lehet zárt vagy felnyíló.

A termések klasszikus csoportosításaiban az elkülönítéseket számos elhanyagolás teszi pontatlanná, a valódi és az áltermések fogalma gyakran összemosódik. Éppen ezért meg kell különböztetnünk a „termés” fogalmának szűkebb és tágabb jelentését; utóbbiba beletartoznak az áltermések is, előbbibe csak a valódiak.

Áltermések

Az áltermések képződése is a termőből indul, de ezek kialakításában részt vesznek más virágrészek is (például a vacok vagy a csészelevél).

A nyitvatermők magvait védő képződmények A nyitvatermők magvait nem tekintjük terméseknek, de ezek körül is alakulnak ki termésszerű, a magot védő képződmények. A cikászok (Cycadophyta) és a fenyők (Pinophyta) magvait szorosan egymásra boruló, elfásodó, kemény tobozpikkelyek borítják. A páfrányfenyők (Ginkgophyta) magvának héja kétrétegű: egy kemény belső és egy elhúsosodó, gyantás külső rétegből áll. Még inkább a zárvatermők terméseire emlékeztet a tiszafák (Taxales) magvait burkoló magköpeny (arillus) — a közönséges tiszafa (Taxus baccata) termése pirosas színével és édes ízével csalogatja a madarakat. Némely tiszafafajok magköpenye teljesen beburkolja a magot, míg másoké — így a közönséges tiszafáé — szabadon hagyja annak csúcsát. Ún. tobozbogyók (galbulus) alakulnak a borókák (Juniperus) nőivarú tobozainak elhúsosodó pikkelyleveleiből és a csikófarkfélék (Ephedra) magvait védő levélképletek elhúsosodásával.

A termés kialakulása 300px|jobbra|bélyegkép|A bükk makktermései négyfelé kovadó kupacsokban A termés a megtermékenyítés után alakul ki. Ekkor ugyanis a virág takarólevelei (párta, csészék, lepel) és porzói elfonnyadnak, elhalnak (kivételes esetben megmarad a csésze, mint ezt például a szamóca vagy éppen az alma termésén láthatjuk). A termő bibéje és bibeszála is elszárad, csak a magház marad meg, mely azután terméssé alakul. A termés fejlődési folyamata hármas, három fő szakaszra osztható: sejtosztódás, vagyis a magház sejtszámának gyarapodása következik be, vagyis a termés lassan elkezd növekedni; sejtnyúlás, amelynek folyamán az osztódás folyamán kialakult sejtek a hossztengelyük irányába nagyobbodnak, ezáltal a termés tovább növekszik; a sejtnagyobbodás is ide tartozik, amely azt jelenti, hogy a sejtek nemcsak hosszirányban, hanem a tér minden irányába tovább fejlődnek, és ezáltal a termés méretét gyarapítják, még az el nem éri a végleges méretét, mely elsőrendűen fajra jellemző, vagyis a genetikai állományban, a génekben rögzített, és a környezet kissé módosíthatja (jobb táptalaj, tápoldatok használata, aszályos vagy éppen esős év stb.); érési periódus, melynek során több kémiai folyamat is lezajlik a termésben. Egyrészt vitaminok, hormonok, cukrok halmozódnak fel, a szerves savak lebomlanak, másrészt a klorofillok lebomlanak, és karotinoidok, valamint antociánok halmozódnak fel, melyek kialakítják a termés színét (piros, narancs, sárga, vörös, lila, kék stb.). Az érésért a növényi hormonok közül főképp az etilén (etén) felelős. A magház falából termésfal (pericarpium) fejlődik, amely általában három jól elkülöníthető rétegre oszlik fel (néhány termés van, melyben csak egy vagy kettő réteg ismerhető fel): külső termésfal (exocarpium): a hajtás bőrszövetére emlékeztet, gyakran kutikula borítja, vastag viaszréteggel, olykor gázcserenyílások (sztómák), szőrök is lehetnek rajta, ritkán elparásodik, mi több el is tud fásodni; középső termésfal (mesocarpium): igen változatos felépítésű réteg, mely igen vékony falú parenchimasejtekből áll, érett állapotban lédús, cukor- és ízanyagokat tartalmaz, benne gyakran mechanikai alapszövetek is képződnek (például a körte és a birs termésfalában kősejtek). Száraz termésekben az érés folyamán ez a réteg elhal, kiszárad; belső termésfal (endocarpium): lehet vékony, bőrszövet-jellegű, mint például a paprika termésében, vagy éppen kősejtekből álló mechanikai szövetté alakul, mint az a csonthéjas gyümölcsöknél látjuk (őszibarack, cseresznye, mandula stb.). Másutt lédús szőrökké fejlődik, mint a citrom vagy a narancs endokarpiumában, míg egyes bogyótermésekben teljesen el is tűnik, csak vékony rétegként marad meg (például szőlő).

A termések típusai, osztályozása

A termések jelen osztályozásának fő szempontjai: a termésfal felépítése szerint a húsos termés fala sok vizet tartalmaz, a száraz termés falában kevés a víz. a magok kijutásának módja szerint vannak: zárt termések és felnyíló termések.

Utóbbiak legtöbbször a termőlevelek összenövésének vonalai, az ún. kopács mentén nyílnak fel.

a termőlevelek száma szerint az egyszerű termések egy termőből alakulnak ki az összetett termés több termőből jön létre, aminek két módja: egyetlen virág apokarp ginőceumából, illetve több virág, azaz a virágzat összelovadásával (terméságazat). A termések fajtái:

Egyszerű száraz termések

Felnyíló száraz termések thumb|right|120px|Mezei szarkaláb – Consolida regalis tüszője

A felnyíló száraz termések közé tartozik a tüszőtermés, a hüvelytermés, a toktermés, a becőtermés és a becőketermés.

Tüszőtermés (folliculus)

A tüsző egy termőlevélből, felső állású magházból, gyakran apokarp termőtájon fejlődő termés. A termőlevél szélének egyik oldalán, a hasi varraton felülről lefelé nyílik. Monomer, általában többmagvú — ilyen például a szarkaláb (Consolida spp.) termése.

Hüvelytermés (legumen)

left|thumb|120px|Kiszáradt hüvelytermések thumb|right|120px|Borsó (Pisum sativum) felnyitott hüvelye A hüvely monokarp monomer eredetű, egy termőlevélből, felső állású magházból alakuló, rendesen két falrésszel (kopáccsal) a háti főér és a hasi varrat mentén nyíló több magvú termés. Kivételesen lehet cikkekre tagolódó (pl. közönséges pagodafa, (Styphnolobium japonicum), csigaházszerűen csavarodott (pl. lucerna), egymagvú (baltacim) vagy fel sem nyíló hüvely (például a földimogyoróé). Vannak nem felnyíló, részekre eső, sőt, elhúsosodó hüvelyek is. A pillangósvirágúak (Fabaceae) jellemző termése

Toktermés (capsula)

left|thumb|120px|Felnyíló toktermés repítőkészülékes magvakkal right|thumb|120px|Lyukakkal nyíló toktermés

A tok két vagy több termőlevélből alakul ki és lehet egy vagy több üregű. Általában felső állású magházból fejlődik, de az amarilliszfélék (Amaryllidaceae) toktermése alsó állású. A tok csaknem mindig többmagvú. Egymagvú a perjeszittyó (Luzula spp.) toktermése. Felnyílhat kopácsokkal (pl. csattanó maszlag, nőszirom), kupakkal (például beléndek) vagy lyukakkal (mák, pipacs stb.), sőt lehet becőszerű is, de álválaszfal nélkül (vérehulló fecskefű). A beléndek (Hyoscyamus spp.) fedőszerű teteje egészben, sapkaszerűen esik le. A kopácsokat eredetük szerint szepticidikus, lokulicidikus és szeptifragilis csoportokra osztjuk.

Becőtermés (siliqua)

right|thumb|120px|A becőtermés thumb|left|120px|Fekete mustár (Brassica nigra) becője thumb|right|120px|Pásztortáska (Capsella bursa-pastoris) becőkéje

A becőtermés két termőlevélből és felső állású magházból alakuló, két kopáccsal alulról felfelé nyíló száraz termés. Üregét a placentából származó álválaszfal (replum) két részre osztja, s a magvak hártyás álrekeszfalon ülnek. Ha hossza kb. olyan mint a szélessége, akkor becőkének (silicula) hívjuk. Főképp a káposztafélékre (Brassicaceae) jellemző terméstípus. Becője van pl. a mustárnak, reteknek, káposztának, illetve becőkéje pl. a pásztortáskának, zsázsának.

Zárt száraz termések

A zárt száraz termések közé tartozik a lependék, az ikerlependék, a kaszat, az ikerkaszat, a makk, a makkocska, az aszmag és a szemtermés.

Lependék (pterodium)

A lependék felső állású, két termőlevelű magházból kifejlődő szárnyas makktermés. A termésfal egy részéből hártyás repítőfüggelék fejlődik (pl. szil, kőris, bálványfa).

Ikerlependék (samara)

Az ikerlependék voltaképpen szárnyas ikermakk, s a részterméseket villás terméstartó (karpofórum, carpophorum) kapcsolja egybe (pl. juhar).

Kaszat (achaenium)

A kaszat alsó állású, két termőlevélből alakuló, száraz, zárt termés. A termésfal nem nő össze a maghéjjal. A módosult csészelevelekből a termés csúcsán gyakran repítő szerkezet, azaz bóbita (pappus) fejlődik. Ez a terméstípus kimondottan az őszirózsafélék (Asteraceae) sajátossága.

Ikerkaszat (diachaenium)

Az ikerkaszat alsó állású, két termőlevélből alakuló, száraz, zárt ikertermés. A részterméseket a terméstartó vagy karpofórum kapcsolja össze. A termésfalban a bordák irányában szállítónyalábok, a barázdák mentén illóolaj-járatok vannak. Kimondottan ernyősvirágzatúak termése.

Makk (nux, glans)

A makk több termőlevélből, felső állású magházból fejlődő, fásodott termésfalú, egymagvú zárt termés. A termésfal nem nő hozzá a maghéjhoz. Gyakran fellevelekből vagy virágtengelyből képződő kupacs (cupula) veszi körül (pl. mogyoró, tölgy, bükk, szelídgesztenye).

Makkocska (carcerulus)

A makkocska a makk apróbb termetű alakja, rendesen két-több termőlevelű magházból részekre tagolódás útján – általában négyesével keletkezik, s csészelevelek borítják (pl. ajakosvirágúak).

Aszmagtermés (nucula)

Az aszmagtermés apokarp termőtájból, felső állású, egy termőlevelű, együregű magházból, egymagvú száraz termés. Kemény, de nem fásodó termésfala nem nő a maghoz (pl. pimpó, iszalag).

Szemtermés (caryopsis)

right|thumb|150px|A kukorica és a búza szemtermése

A szemtermés felső állású magházból keletkezett száraz termésfalú, zárt, egymagvú termés, melynek maghéja a terméshéjjal összenőtt (pl. perjefélék – Poaceae). Előfordul, hogy a toklászok is összenőve, ekkor toklászos szem fejlődik.

Egyszerű húsos termések