Thököly Éva (házasságát követően Esterházy Pálné; Késmárk, 1659. február 1. – Bécs, 1716. augusztus 21.), grófnő, aki Esterházy Pál nádor második feleségeként galántai hercegné. Éva volt gróf Thököly István és Gyulaffy Mária legifjabb leánya, Thököly Imre fejedelem testvére.

Ifjúkora Hatodik gyermekként jött a világra, két leánytestvére mellett ő volt a legfiatalabb. Kilenc hónapos korától félárva volt, ekkor vesztette el ugyanis huszonkét éves édesanyját.

Apja, Thököly István 1664-től tagja volt a Wesselényi Ferenc nádor által szervezett Habsburg-ellenes összeesküvésnek, melyet nagy pénzösszegekkel támogatott. Ezért az összeesküvés felszámolásakor 1670. november végén a császári csapatok Heister tábornok vezetésével ostrom alá vették Árva várában. A védők már kétheti ostrom után, december 10-én kénytelenek voltak feladni a várat, miután a nagybeteg Thököly István az ostrom izgalmaiba december 4-én belehalt. Hívei fiát, Imrét halála után kiszöktették a várból, és a Liptó vármegyei Likava várába menekítették. Éva két nővérével, Katalinnal és Máriával együtt apja oldalán élte át a vár ostromát, majd a vár feladása után a megszálló német csapatok egy időre fogságba vetették őket.

Házassága 23 éves volt Thököly Éva, amikor 1682. augusztus 9-én Kismartonban férjhez ment Esterházy Pál herceghez, akit az előző évben választott nádorrá a soproni országgyűlés. A házasságkötés csak a bécsi udvar engedélyével jöhetett létre, a fiatalasszony ugyanis Thököly Imre testvére volt, aki ekkortájt hozta létre török vazullus fejedelemségét a Felvidék keleti felén. E házasság révén a Thököly-birtokok nagy része az Esterházy család birtokába került.

A házasságból hét gyermek származott, közülük azonban csak ketten érték el a felnőttkort:

Esterházy Mária Terézia Anna (*1684. június 7.; †1755. december 13.), Erdődy György Lipót (1676–1758) felesége Esterházy József Simon Antal (*Kismarton, 1688. május 7.; †Kismarton, 1721. június 6.), Somogy és Sopron vármegye főispánja

A házaspár kezdeti jó viszonya hamarosan megromlott, elsősorban vagyoni viták miatt. 1700-ban Esterházy Pál azzal vádolta meg feleségét az alsó-ausztriai bíróságon, hogy meg akarta őt mérgezni. Az asszonyt bűnösnek találták és 1700 karácsonyán a tullni domonkos kolostorba zárták, de onnan azonban egy évvel később kiszabadult. Egyházi bírósági döntés nyomán azonban házasságukat felbontották, azaz szétváltak ágytól és asztaltól.Viskolcz Noémi: A griff és a leopárd háborúja: Thököly Éva és Esterházy Pál szétválása és perei. Miskolci Jogi Szemle. 2021. 5. sz. (3. különszám)

Utolsó évei Esterházy Pál nádor 1713. március 26-án Kismartonban meghalt. Az özvegy nádorné ezután teljes visszavonultságban élt, főleg Bécsben és Kismartonban időzött. 57 évesen, 1716. augusztus 21-én érte a halál Maria Lanzendorfban, Bécs egyik külvárosában. Az itteni plébániatemplomban temették el, volt férjét pedig a kismartoni Ferences-rendi kolostor családi kriptájában.

Jegyzetek

Források Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal, tizenegyedik kötet, Pest, 1865.

További információk 2022 Esterházy Pál és Thököly Éva iratai 1. Levelezés.

Külső hivatkozások Angyal Dávid: Késmárki Thököly Imre, I-II. kötet. Budapest, 1888-1889. Esterházy Pál élete Thököly Éva aláírása

Származása

Kapcsolódó szócikkek A késmárki Thököly család

Kategória:Magyar nők Eva Kategória:Esterházy család Kategória:1659-ben született személyek Kategória:1716-ban elhunyt személyek Kategória:Nádornék