Irina Eduardovna Szluckaja (oroszul: Ирина Эдуардовна Слуцкая; Moszkva, 1979. február 9.) kétszeres világbajnok (2002, 2005), hétszeres Európa-bajnok (1996-97, 2000-01, 2003-06), olimpiai ezüst- (2002) és bronzérmes (2006), valamint négyszeres Grand Prix-győztes orosz műkorcsolyázónő. Hét Európa-bajnoki címével minden idők legsikeresebb női versenyzője a kontinensviadalon. Pályafutása során atletikus korcsolyázásáról, ugrásairól és a védjegyévé vált, mindkét lábon végrehajtott Biellmann-piruettjeiről volt ismert.
Pályafutása Moszkvában született 1979-ben. Négyéves korában kezdte el a korcsolyázást. Hatéves kora óta Zsanna Gromova az edzője.
1996-ban ő lett az első orosz nő, aki megnyerte az Európa-bajnokságot. 1997-ben ismét győzött. 1996-ban harmadik lett a világbajnokságon, 1997-ben pedig negyedik. Az 1998-as téli olimpián ötödik helyezést ért el. A következő hónapban ezüstérmet szerzett az 1998-as világbajnokságon.
Az 1998–99-es évad sikertelen volt számára: nem nyert meg semmilyen versenyt, és nem jutott ki sem az Európa-, sem a világbajnokságra, ezért a visszavonulást is fontolóra vette.
1999 augusztusában házasságot kötött Szergej Mihejevvel.
2000-ben újra sikereket ért el: megnyerte a Grand Prix-t, harmadszorra is Európa-bajnok lett és ezüstérmet szerzett a világbajnokságon. A 2001-es világbajnokságon szoros verseny után második lett Michelle Kwan mögött.
A 2002-es téli olimpián ezüstérmet szerzett. A következő hónapban életében először megnyerte a világbajnokságot.
A 2003-as világbajnokságon édesanyja betegsége miatt nem vett részt. Anyja felépülése után Szluckaja maga betegedett meg, ezért a 2004-es világbajnokságon csak 9. helyezést ért el.
2005-ben, miután vasculitis miatt hosszabb időt töltött kórházban, visszatért a versenyzéshez, és megnyerte mind az Európa-, mind pedig a világbajnokságot. 2006-ban hetedik alkalommal is Európa-bajnok lett.
A 2006-os téli olimpián nagy esélyesnek tartották az aranyéremre, végül azonban csak harmadik helyezést ért el.
Az olimpia óta nem vett részt versenyen, de 2006 novemberében cáfolta a visszavonulásáról szóló híreket. 2007 áprilisában bejelentette, hogy visszatér Oroszországba, mivel gyermeket vár. Fia, Artyom 2007. november 15-én született meg. 2010 októberében született meg kislánya, Varvara.
Egy 2008-as interjúban Szluckaja azt nyilatkozta, hogy nem tervezi a versenyszerű korcsolyázáshoz való visszatérést.
Rekordjai Ő az első (és máig egyetlen) korcsolyázónő, aki hét Európa-bajnokságot nyert (1996-2006, a 6-6 alkalommal győzedelmeskedő Sonja Henie és Katarina Witt előtt). Ő hajtotta végre először a Biellmann-piruettet lábváltással. Ő az első orosz nő, aki megnyerte az Európa-bajnokságot. Ő az első korcsolyázónő, aki versenyben tripla Lutz, tripla Rittberger kombinációt ugrott (2000-es Grand Prix). Ő az első korcsolyázónő, aki versenyben tripla Salchow, tripla Rittberger, dupla toe-loop kombinációt ugrott (2001-es világbajnokság). Ő az első orosz nő, aki olimpiai ezüstérmet nyert (2002, Salt Lake City).
Eredményei 1998 után
Esemény 1998–1999 1999–2000 2000–2001 2001–2002 2002–2003 2003–2004 2004–2005 2005-2006 Téli olimpiai játékok 2. 3. Világbajnokság 2. 2. 1. visszalépett 9. 1. Európa-bajnokság 1. 1. 2. 1. visszalépett 1. 1. Orosz bajnokság 4. 1. 1. 1. 2. 1. Grand Prix-döntő 3. 1. 1. 1. 2. 1. 2. Skate Canada International 3. 1. 2. Sparkassen Cup 3. Cup of China 1. 1. Cup of Russia 3. 1. 1. 1. 3. 1. 1. NHK Trophy 2. 1. 2. Goodwill Games 1. Winter Universiade 2.
1998 előtt
Esemény 1992–1993 1993–1994 1994–1995 1995–1996 1996–1997 1997–1998 Téli olimpiai játékok 5. Világbajnokság 7. 3. 4. 2. Ifjúsági világbajnokság 8. 3. 1. Európa-bajnokság 5. 1. 1. 2. Orosz bajnokság 3. 3. 2. 3. 4. Orosz ifjúsági bajnokság 1. Champions Series Final 2. 3. 4. Skate America 3. 3. Skate Canada International 1. Sparkassen Cup 1. 2. Cup of Russia 1. 1. Nebelhorn Trophy 1. 1. Goodwill Games 6. 5. Trophee Lalique 4. Finlandia Trophy 1.
Jegyzetek
Források
További információk
Irina Szluckaja az ISU honlapján
Kategória:Orosz műkorcsolyázók Kategória:Orosz olimpiai ezüstérmesek Kategória:Orosz olimpiai bronzérmesek Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Orosz nők Kategória:Élő személyek