A clausula rebus sic stantibus (latin, a kifejezés jelentése: „a dolgok jelenlegi állására vonatkozó záradék”) a szerződések jogában a körülmények alapvető megváltozására utal. Egy ilyen változás esetén egy egyezmény vagy szerződés egyik tagja kivonhatja magát alóla.
A nemzetközi jogban 1969. évi Bécsi egyezmény a szerződések jogáról Ezt a doktrínát a nemzetközi jogászok részéről sok kritika érte, mert kilépési lehetőséget biztosít a szerződéses kötelezettségek alól. A jelenlegi gyakorlat a hatókörének behatárolása felé mutat. A „körülmények alapvető megváltozása” a bécsi egyezmény 62. cikke szerint akkor állapítható meg, ha A szerződés megkötésének idejében fennállott körülményeknek a részes felek által előre nem látott alapvető megváltozására, mint a szerződés megszűnésének vagy az abból való kilépésnek az okára nem lehet hivatkozni, kivéve, ha: szerződés megkötésének idejében fennállott körülményeknek a részes felek által előre nem látott alapvető megváltozásáról van szó; ezeknek a körülményeknek a fennállása lényeges alapul szolgált ahhoz, hogy a részes felek a szerződést magukra nézve kötelező hatályúnak ismerjék el; a változás hatására gyökeresen átalakul a szerződés alapján még teljesítendő kötelezettségek mértéke.
A Bécsi Egyezmény különbséget tesz a teljesítés utólagos lehetetlenülése és a körülmények alapvető megváltozása között. Előbbi akkor lehet kilépési indok az egyezmény 61. cikke alapján, ha „a lehetetlenülés a szerződés végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges tárgy tartós eltűnése vagy megsemmisülése folytán következett be.”
A magyar jogrendszerbe az 1969. évi bécsi egyezményt a szerződések jogáról az 1987. évi 12. törvényerejű rendelet emelte be.http://www.njt.hu
A magyar jogban 1987. évi 12. törvényerejű rendelet Az 1987. évi 12. tvr. emelte be a magyar jogrendszerbe az 1969. évi bécsi egyezményt a szerződések jogáról, így annak 62. cikke a magyar jogrendszernek is része, azaz nemzetközi szerződés esetén a clausula rebus sic stantibus elvét a bécsi egyezmény szerint kell értelmezni.
Polgári Törvénykönyv A clausula rebus sic stantibus elvét a Polgári Törvénykönyv hatodik könyvének 192. §-a tartalmazza: 6:192. § [Bírósági szerződésmódosítás] (1) Bármelyik fél a szerződés bírósági módosítását kérheti, ha a felek közötti tartós jogviszonyban a szerződés megkötését követően előállott körülmény következtében a szerződés változatlan feltételek melletti teljesítése lényeges jogi érdekét sértené, és a) a körülmények megváltozásának lehetősége a szerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható; b) a körülmények megváltozását nem ő idézte elő; és c) a körülmények változása nem tartozik rendes üzleti kockázata körébe.
Külső hivatkozások Nemzeti Jogszabálytár Jegyzetek
Kategória:Latin kifejezések Kategória:Nemzetközi jog Kategória:Polgári jog