James Toseland (Doncaster, 1980. október 5.) brit gyorsaságimotor-versenyző, kétszeres Superbike világbajnok (2004, 2007). 2008-ban és 2009-ben a gyorsasági motoros világbajnokság királykategóriájában, a MotoGP-ben versenyzett, ezután 2010-ben visszatért korábbi nagy sikerei színhelyére, a Superbike sorozatba.
James Toseland 2011 szeptemberében bejelentette kényszerű végleges visszavonulását, mert kiderült, az év elején szerzett csuklósérülése orvosai szerint soha nem gyógyulhat meg annyira, hogy teljes értékű versenyzőként vehessen részt a futamokon, ő pedig nem akarja a saját és versenyzőtársai biztonságát kockáztatni azzal, hogy ilyen állapotban versenyez.
Így visszatér régi szenvedélyéhez, a zenéléshez. Képzett zongoristaként aktív motorversenyző korában is gyakran fellépett a Crash nevű együttese billentyűs-énekeseként. James Toseland a 2011-es évben nagyon gyakran tűnt fel Katie Melua társaságában különféle rendezvényeken. 2012 januárjában James a legnépszerűbb közösségi oldalon bejelentette, hogy megkérte Katie Melua kezét, a karácsonyi eljegyzés hírét utóbbi hivatalos honlapján megerősítették. A 2012-es év folyamán James Toseland az első albumán dolgozott, szeptember 1-jén pedig feleségül vette Katie Melua-t.
Teljes Supersport-eredménylistája
Év Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Poz, Pont Forrás 1998 Honda GBR ITA SPA GER SMR RSA10 USARet EUR8 AUT12 NEDRet 19. 18 1999 RSA6 GBR8 SPA11 ITA9 GER13 SMR13 USA11 EUR7 AUTRet NED7 GER22 11. 59
Teljes Superbike-eredménylistája
Év Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Poz. Pont Forrás V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 2001 Ducati ESPRet ESP9 RSA14 RSARet AUS14 AUSC JPN11 JPN16 ITARet ITARet GBR8 GBRRet GERRet GER17 SMR11 SMR8 USA10 USA7 EUR11 EUR6 GER10 GER12 NED10 NED8 ITARet ITADNS 13. 91 2002 ESP12 ESP10 AUS8 AUS7 RSA6 RSA8 JPN9 JPN11 ITA5 ITARet GBR10 GBR9 GER7 GER7 SMR8 SMRRet USA9 USA6 GBR9 GBRRet GER6 GER8 NED6 NED3 ITA6 ITA6 7. 195 2003 ESP4 ESP3 AUSRet AUS4 JPN3 JPN5 ITA4 ITA5 GER3 GER1 GBR2 GBR4 SMR2 SMRRet USA3 USARet GBR6 GBR3 NED4 NEDRet ITARet ITARet FRA5 FRA2 3. 271 2004 ESP1 ESP2 AUS3 AUSRet SMR10 SMR6 ITA2 ITA2 GER2 GER2 GBRRet GBR5 USA4 USA7 GBR2 GBRRet NED1 NED2 ITA3 ITA2 FRA1 FRA2 1. 336 2005 QAT6 QAT6 AUS14 AUSRet ESP8 ESP19 ITA3 ITA5 EUR3 EUR1 SMR4 SMR4 CZE2 CZE8 GBRRet GBR7 NED2 NED3 GER4 GER11 ITA4 ITAC FRA3 FRA6 4. 254 2006 Honda QAT1 QAT4 AUS3 AUS2 ESP9 ESP11 ITARet ITA5 EUR3 EUR3 SMR2 SMR8 CZE2 CZE5 GBR2 GBR5 NED10 NED9 GER9 GER1 ITA2 ITA5 FRA1 FRA3 2. 336 2007 QAT2 QAT1 AUS2 AUS1 EUR1 EURRet ESP5 ESP1 NED1 NED2 ITA4 ITA2 GBR8 GBRC SMR4 SMR6 CZE1 CZE2 GBR1 GBR1 GER9 GER4 ITA3 ITA11 FRA7 FRA6 1. 415 2010 Yamaha AUSRet AUS10 POR7 POR6 SPA3 SPA7 NED2 NED3 ITA2 ITARet RSA7 RSA6 USA9 USARet SMR10 SMRRet CZE7 CZE4 GBR8 GBR5 GERRet GER8 ITARet ITARet FRARet FRARet 9. 187 2011 BMW AUS17 AUS14 GBR GBR NED NED ITADNS ITADNS USA15 USADNS SMR SMR SPA SPA CZEWD CZEWD GBR12 GBR13 GER13 GERRet ITA ITA FRA FRA POR POR 22. 13
Teljes MotoGP-eredménylistája
Év Géposztály Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Poz. Pont 2008 MotoGP Yamaha QAT 6 SPA 6 POR 7 CHN 12 FRA Ret ITA 6 CAT 6 GBR 17 NED 9 GER 11 USA 9 CZE 13 SMR 6 IND 18 JPN 11 AUS 6 MAL Ret VAL 11 11. 105 2009 MotoGP Yamaha QAT16 JPN9 SPA13 FRA9 ITA7 CAT13 NED6 USADSQ</span> GER10 GBR6 CZE9 IND6 SMR10 POR9 AUS14 MAL15 VAL12 14. 92
Jegyzetek
További információk James Toseland hivatalos weboldala
Kategória:Brit motorversenyzők Kategória:A MotoGP versenyzői Kategória:Superbike-versenyzők Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol zongoristák