A Tett 1915–1916 között kéthetente megjelenő irodalmi, képzőművészeti és társadalmi folyóirat volt. Kiadója és szerkesztője Kassák Lajos. A magyar avantgárd nyitányának szánta Kassák a folyóiratot, mintája a német aktivizmus folyóirata, a Die Aktion volt.
Története A magyar és az európai aktivizmus számos jeles képviselője gyűlt A Tett köré. A programadó cikket Szabó Dezső írta. A lap irányát azonban Kassák Lajos és a lap főmunkatársai adták meg. Nem kötelezték el magukat egyik izmus mellett sem, kozmopoliták voltak és háborúellenesek. A Tett második számát izgatás, utolsó, 17. számát háborúellenesség miatt tiltották be. Kassák néhány alapműve ebben a folyóiratban jelent meg: például Mesteremberek, Örömhöz. A folyóirat betiltása után Kassák és köre nem állt le művészetének publikálásával, egy új, tipográfiailag is nagyon igényes folyóiratban, a Ma hasábjain folytatta munkáját.
A hazai szerzők névsorából bélyegkép|jobbra|A „Die Aktion” egyik címoldala Barta Sándor Bortnyik Sándor György Mátyás Kassák Lajos Komját Aladár Komját Marcel Lengyel József Mácza János Moholy-Nagy László Rozványi Vilmos Szabó Dezső Uitz Béla
Európai szerzők
Libero Altomare Guillaume Apollinaire Mihail Arcibasev Georges Duhamel Paul Fort Vaszilij Kandinszkij Filippo Tommaso Marinetti Ludwig Rubiner Bernard Shaw Émile Verbaeren
Szakirodalom Kassák Lajos: A magyar avantgárd három folyóirata. Helikon, 1964. 215-255. A Tett (1915-1916), Ma (1916-1925), 2x2 (1922). Repertórium; összeáll. Illés Ilona; Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., 1975 (A Petőfi Irodalmi Múzeum bibliográfiai füzetei B. sor.) Jelzés a világba. Háború, avantgárd, Kassák; szerk. Dobó Gábor, Szeredi Merse Pál; Kassák Alapítvány, Bp., 2016 (Az avantgárd és folyóiratai) Művészet akcióban. Kassák Lajos folyóiratai A Tett-től a Dokumentumig, 1915–1927; szerk. Balázs Eszter, Sasvári Edit, Szeredi Merse Pál; Kassák Alapítvány, Bp., 2017 (Az avantgárd és folyóiratai)
Források
Program és hivatás : magyar folyóiratok programcikkeinek válogatott gyűjteménye. Budapest : Gondolat, 1978. A Tett l. 433-438.
További információk A Tett betiltásáról szóló belügyminiszteri rendelet A Tett folyóirat teljes anyaga a DigiPhil oldalon
Kategória:Magyarországi irodalmi folyóiratok Kategória:Avantgárd Kategória:Kassák Lajos folyóiratai