Szabó Eszter (Gyula, Magyarország, 1982. május 28. –) magyar énekesnő, szövegíró. A TV2 Megasztár című tehetségkutatójában tűnt fel 2005-ben. Eszter nemcsak hírnevet szerzett a műsorral. Itt ismerte meg párját, a szintén döntőbe jutott Kontor Tamást.

Szabó Eszter „civilben” reklámgrafikus és webdesigner. Vőlegényével, Kontor Tamással és két kisfiukkal, Edvin Rómeóval és Armanddal élnek Gyulán. Két testvére van.

Eszter a Megasztár 3. szériájában a 4. helyezést érte el. Saját zenekarában Benedek Tamás dobol, a szintén a Megasztár 3-ból ismert Sudár Anita basszusgitáron játszik, Borsodi László gitározik. Szabó Eszter szövegíróként is tevékenykedik: 2 dalt írt Keresztes Ildikónak (A nevem; Adj valamit).

Diszkográfia

Eddig három önálló lemeze jelent meg: A Rock 'n' Roll én vagyok (2006) és a Minden rendes úrilány (2007) és a Colorpop! (2009).

A Rock 'n' Roll én vagyok (2006)

Miután a Megasztár meghozta neki a várva várt országos népszerűséget, decemberre babát várt. Élete első – a zenei élet szempontjából meghatározó jelentőségű – albumán nem elsősorban az anyaság érzése foglalkoztatta. Meglepően nyers, néha kissé szemtelen hangvételű albuma október elején látott napvilágot. Az anyag első dala (melynek zenéjét Kontor Tamás, szövegét Eszter alkotta meg) születendő gyermekük számára íródott, felkészítendő az új jövevényt az élet várható és váratlan viszontagságaira.

Cím: A Rock 'n' Roll én vagyok Megjelent: 2006. október 11. Kiadó: EMI Stílus: rock, pop Időtartam: 40:50 Számok: A Rock’n ‘ Roll én vagyok! Égi jel Égi jel [gospel outro] Szerelemháború Ne félj! Épp olyan, mint én Üdvözöllek itthon Hé, bolond! Szavak helyett Másnap reggel …hogy Te is szeretni tudj Új dal Proud Mary A Rock’n ‘ Roll én vagyok! [remix]

Minden rendes úrilány (2007)

Szabó Eszter második szólólemezére a művésznő ‘karcos’ hangjához leginkább illő dalok kerültek. A válogatásalbum a századeleji kávézók varázsával átitatott, a dalok mintha a régmúltban lettek volna rögzítve, mégis érződik rajtuk a fiatalos lendület. A művésznő kedvenc slágerei mellett új dalok is gazdagítják az albumot.

Cím: Minden rendes úrilány Alcím: Válogatás régi idők dalaiból Megjelent: 2007. november 25. Kiadó: EMI Stílus: filmbetétdal, pop, rock Időtartam: 46:33 Számok: Minden rendes úrilány Pá, kisaranyom Szervusz, Te vén kujon Minden csak komédia (feat. Pribojszki Mátyás) Minden csak komédia (outro) Egy kis édes félhomályban Szerelemhez nem kell szépség (feat. KGB) Egy kicsit fájni fog Köszönöm, hogy imádott (feat. Bényei Tamás – Hot Jazz Band) Odavagyok magáért Engem nem lehet elfelejteni Záróráig mindig van remény Nem kell virág Meglátják az istenek Néha senki vagyok Pardonkérem, bocsánat Minden csak komédia (remix) Mi muzsikus lelkek (A CAPELLA)

Colorpop (2009)

Cím: Colorpop Megjelent: 2009. augusztus Kiadó: szerzői, limitált kiadás Időtartam: 48:21 Számok: Kameraangyalok Mesét írsz, világot Égi jel 2009 Égig érő fák (feat.Farkas Zsófi) Wordpeace – rakendroll Nagy végtelen út Hagyjatok élni! Emi Hungarian hopp- and – roll Kisvirág (feat.Zalatnay Cini) The way Nobody's child Rock this night! A Rock'n Roll Én vagyok 2009

Külső hivatkozások Hivatalos oldal Rajongói oldal Cikkgyűjtemény a Békés Megye Online-on

Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:Megasztár-versenyzők Kategória:Gyulaiak Kategória:Magyar nők Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek